Minden kedves értem aggódó olvasót megnyugtatok, hogy (amióta igyekszem időben lefeküdni) sokkal jobb kedvem van, szívesen végzem a dolgaimat, és már a sofőrködés sem fáraszt le annyira.
Jó tapasztalat számomra, hogy nagyjából két hónap alatt még az ilyen lehetetlennek tűnő helyzethez is hozzá lehet szokni. Majd figyelmeztetem erre magam, ha legközelebb adódik ilyesmi.
Nagyon örültem neki, hogy egy icipicit (5 oldal…) tudtam a PhD-dolgozatommal is foglalkozni. Tényleg nagyon jólesett írni, kutatni, haladni!
Tegnap Csirkén egy nagyon jó filmet láttunk. (Lackó és Sögyi hozza a filmeket minden évben, és mindig nagyon jó, elgondolkoztató, de azért szórakoztató filmeket találnak. A rákövetkező héten beszélgetni szoktunk róla.) Most a Gran Torino című Clint Eastwood-filmet néztük meg. Hátha valaki még megnézi, nem szeretnék itt mesélni róla, de nagyon érdemes megnézni, sokat gondolok a filmre.
Egyébként még az is érdekes volt Csirkén, hogy azt terveztem, hogy előtte már nem megyek haza, mert csak kb. 3/4 órám lett volna itthon, hanem Lackóék előtt, az autóban nganaszan mítoszokat fogok fordítani. Sajnos – bár egész körültekintően csomagoltam – mégis itthon maradt a laptopom akkumulátora és a hosszú ujjú felsőm (azért volt rajtam egy spagettipántos top…), és ezért mégis betelefonáltam, hogy kaphatok-e néhány papírt, amire írhatom a dolgokat. Sejtettem, hogy be fognak hívni, de aggódtam, hogy zavarni fogok. Egy órával előbb érkezne hozzám valaki Csirke előtt….Brrrr!
Kardigán nélkül is nagyon melengető volt, hogy milyen kedvesen fogadtak, még dolgozhattam is, és érezhető volt, hogy minden rendben van. Már az az egy óra nagy feltöltődést jelentett nekem. Olyan jó, ha valakinek ilyen az otthona, hogy aki becsöppen, az megnyugszik, felderül és még jól is érzi magát, sőt, hogy még ő maga is jól érzi magát abban a helyzetben. Na, nem tudom, ez a mondat érthető lett-e, de az biztos, hogy van hova fejlődnöm.
És a többiekkel is nagyon jó volt találkozni tegnap este. Jó ez a Csirke mostanában nekem.
http://cillamama.blogspot.com/