Az MTA Kézirattárában jártam

csapat 
Az úgy kezdődött, hogy különböző események szerencsés és más események nem szerencsés összjátéka miatt eljutottam Szalehardba, a Finnugor Írókongresszusra november végén. El tudom képzelni, hogy a szalehardi útibeszámoló talán még érdekesebb témának tűnik, de arról olyan sokat kéne írni, hogy még egyszerűen nem tudtam rászánni az időt (de Berg Judit beszámolóját itt olvashatjátok).

A kis csapat tagjai Berg Judit gyermekíró, Csender Levente novellaíró és Babus Antal irodalomtörténész voltak, aki nem mellesleg az MTA Kézirattárának és Régi Könyv Gyűjteményének osztályvezetője. Elképesztően jól működött együtt a magyar csapat, négyesben is jól megvoltunk, de mindig számíthattunk is egymásra. Rengeteget nevettünk, de komoly beszélgetésekre is sor került, szóval igazi kis közösség kovácsolódott a négy nap alatt.

Természetesen már ott felmerült, hogy jó lenne itthon is találkozni és mivel Antal annyi izgalmasat mesélt a Kézirattár kincseiről, mindannyian nagyon szerettük volna élőben is látni őket.

Tényleg elképesztő élmény volt. Már önmagában az megható, hogy megfér egymással a sok, életükben akár ellenségeskedő író-költő-irodalomtörténész hagyatéka szépen, egymás mellett, ugyanolyan becsben tartva. Először az egyik raktárszobába mentünk, ami hajdan az Arany család lakásának nagyszobája volt. Aztán bepillanthattunk a még nagyobb becsben tartott kincsek közé is. A páncélszobában őrzik Széchenyi István döbbenetes mennyiségű, több ezer oldalra rúgó kéziratát, szépen bekötve. Szinte félelmetes látni, hogy Széchenyi milyen tisztasággal dolgozott: félbehajtotta a papírt, az egyik oldalára írta a szöveget, a másik oldalon pedig javította. Megnézhettük Arany János Kapcsos Könyvét. Biztos van, aki nem csodálkozik rajta, hogy meghatódtam a Tengeri-hántás eredeti kéziratát látva.

2014_02_16

Nem kevésbé volt megható Madách Ember tragédiájának kéziratát megnézni, és felfedezni benne Arany keze nyomát itt-ott. Közben Antal sok érdekességet mesélt még a költők életéről. Érdekes volt, hogy Petőfi kézírását egy Jókai dráma szövegén csodálhattuk meg, ugyanis a pályázat során nem volt szabad a pályamunkát a saját kézírásával leadni a szerzőnek, nehogy ez befolyásolja a bírálatot – s Jókai megkérte az egyik kedves iskolatársát, hogy írja már le neki. Még ezen álmélkodtam, amikor egyszer csak Antal letett egy lapot, melyen ezt olvashattuk:

“Törjön százegyszer százszor-tört varázs:

Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor…”

Bevallom, a gimnáziumban annyira nem ragadott meg Ady költészete, az egyetemen meg sajnos végképp nem került közel hozzám, de most szinte mellbe vágtak a szavai. Azért hiányzik az irodalom…

A páncélszobában, középen áll egy vasból készült postakocsi-láda, melyet azonban nem nyithatott ki még Antal sem egyedül, a munkatársakat pedig természetesen ezért nem zaklatta, de azért elárulta, hogy híres ereklyék lapulnak benne, pl. Szendrey Júlia hajtincse, Czuczor Gergely bilincse, mellyel Kufsteinben a falhoz volt láncolva, Arany-Petőfi levelek stb.

Megnéztünk még néhány régi nyomtatványt, a Gutenberg-Biblia egy lapját (gyönyörű nyomtatás, nagyon tiszta, csodálatos), majd végül a Bori noteszt. Hát, azt már nem bírtam könnyek nélkül – a hasonmás kiadást is mindig nagyon megindultan nézegettem szüleimnél, de ez… Különösen is aktuális most, hogy szombaton elhunyt Gyarmati Fanni életének 102. évében. Sokáig várt erre a találkozásra…

A Radnóti-hagyatékból egy tartalmas, szép weboldal is készült, mely díjat is nyert, további nézegetésre szeretettel ajánlom.

Nagyon izgalmas látogatás volt, köszönöm szépen! És nagyon jó volt így újra együtt tudni a szalehardi csapatot, még sok hasonlót kívánok magunknak.

És csak nem bírom ki, hogy leírjam: persze már Szalehardban is megismertük Antalt, derűs, kiegyensúlyozott, hihetetlenül művelt, könnyen mosolyra fakadó személyiségét, de így is lenyűgöző volt szemlélni, ahogyan hozzáért ezekhez a kincsekhez, a legnagyobb tisztelettel és szeretettel, és megható volt belelátni, milyen messzemenő tisztességgel, becsülettel végzi a hagyatékok leltározásának, tárolásának precíz munkáját.

Virág blogja

Kategória: Virág blogja | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.