Lassacskán a vége felé közelít a babavárós időszak.
Érzelmileg-lelkileg nagyon jól érzem magam ebben a helyzetben, várom, hogy megszülessen egy új kis csoda, de hordozni is nagyon jó Őt.
Sokat mocorog mostanság, jó erősen rúgkapál, szereti a mély hangú hangszereket, ütőgardont, nagybőgőt, ezekre mindig elkezd táncolni. Mókás, amikor csuklik vagy forgatja a fejét. Tegnap voltunk szülinapi ajándék gyanánt 4D ultrahangon, és annyira de annyira aranyos babánk lesz. Külön öröm látni a nagyok várakozását, és érezni Emil szeretetét. Még akkor is, ha negyedszer megyek ki aznap éjjel a szobából…Ugyanis testileg nehéz cipelni ezt a manót.
Lehet, hogy az elmúlt négy évben már elfelejtettem, de valahogy nehezebbnek tűnik, mint eddig. Jobban mondva hamarabb lett nehéz, mint eddig. Hiszen még hat hét hátra van, és én már most partra vetődött bálnának érzem magam, ami eddig csak a legutolsó időszakra volt jellemző. No, majd meglátjuk, hogy alakul. A délelőttök általában egészen kellemesek, de délután kezdek elfáradni, este már igen nehezemre esik a fektetés, sehogy sem találom a helyem, az éjszaka meg elég zűrös. De délelőtt gyakran sikerül egy pici alvást pótolni. Persze vannak könnyebb és nehezebb napok, ma éppen egy nehezebbet fogtunk ki. Nagyon örülök, hogy szünet van, mert így sokkal rugalmasabb az időbeosztás. Jó készülődni, jó várakozni, jó elcsendesedni, jó körülnézni kívül-belül.
Tegnap itt volt Eszter húgom, és készítettünk szép, pocakos képeket, ezek közül válogattam ide néhányat.
