Vesehírek Matyiról

Matyi
Mint ahogy már a születése előtt is látszott, Matyi egyik veséjének üregrendszere elég tág, ezért könnyen lehet, hogy műteni kell majd.

Egy ultrahangos doktor (Győrfi Mátyás – mindenkinek nagyon ajánlom!!!) lelkiismeretesen, fél órán át kereste a másik veséjét, melyet néhány nappal azelőtt másik kollégája a II-es Női Klinikán „látott”, és korábban is több leletünk volt a János illetve a Váci Kórházból, hogy létezik. Sajnos az derült ki, hogy Győrfi Mátyásnak volt igaza, és az a vese bizony hiányzik. Így különösen felértékelődik a másik vese egészsége, de mire a Gyermekklinikára kerültünk, az már gyulladásban volt, szerencsére azonnali antibiotikum-kúrával kikezelték.

Jó kezekben vagyunk, nemcsak az orvosok, hanem a Gondviselés részéről is. Nagyon megnyugtató volt, amikor első nap, az ultrahangos hírektől megrendülve üldögéltünk a váróban, és egyszercsak megjelent egy család, akikkel tavaly, a családos lelkigyakorlaton ismerkedtük meg. Maguk is hasonló utat járnak, mint amire mi most ráléptünk, és teljes szeretettel, megértéssel hallgattak meg minket, s néhány szóban elmesélték saját történetüket. Olyan jó volt látni, hogy van előre, van tovább! Sőt, még üres lakásukat is felajánlották, ha be kéne feküdni a kórházba – hála Istennek erre nem volt szükségünk.

A másik nagy ajándékunk Perneczki Andrea osztályos orvos volt, akit a Regnumból távolról ismertünk. De az egész osztály hangulata békés és kedves volt, a nővérkék, az orvosok mind mosolygósak és megnyugtatóak. Olyan jó, hogy vagy ilyen is az egészségügyben!

Matyi nagyon jól viselte a megpróbáltatásokat, továbbra is szépen eszik, és nagyon szereti Roni húgom által varrt takaróját.

Forrás: http://cillamama.blogspot.hu/

Kategória: Virág blogja | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.