Immár ötödször élem át, hogy a várandósság-szülés után finoman szólva nem olyan az alakom és a súlyom, mint előtte. Minden babánál kb. 16-20 kg-ot szedtem fel a viselősség alatt, amiből 7-10 szépen rajtam is maradt, és kb. egy évbe tellett, mire teljesen ledolgozódott a szoptatás és némi tornázás segítségével.
Szóval, tudhatnám már, hogy nem kell kétségbeesni. Sőt, ezúttal külön készültem is rá, hogy ne kattogjak folyton ezen mert
- bosszantja a családot
- rossz példát mutat a kislányoknak
- rossz kedvem lesz tőle
- semmi értelme.
Nos… kb. egy hosszú hónapig nem is estem kétségbe. Komolyan egy kicsit sem… 🙂
Utána kezdődött, hogy a szekrénybe nézve csak azt láttam, hogy nincs mit felvennem, mert a rendes ruháim nem jönnek rám, se lent, se fent. Kellett nekem olyan csinosan öltözköni! Régen, amikor megelégedtem egy nadrág- bő póló kombóval, legalább a fenttel nem volt gond ilyenkor.
Maradnak tehát a terhesgatyák (mint minden eddigi gyereknél), és a sirdogálás, dühöngés stb. hogy hogy nézek ki, (mint minden eddigi gyereknél).
Persze a fogyókúra elég tejgyilkos, ezért azzal nem is próbálkozom (na jó, egy icipicikét: hat óra után igyekszem nem enni, de bőven iszom). A tornázáshoz még nem álltak vissza eléggé az izmaim és fáj tőle a gáttáj. Próbálkozom a Flabelossal, ami elég vicces, mert csak állni kell egy gépen, az meg rángat összevissza. Nem tudom, van-e eredménye, de annyi biztos, hogy jó érzés, hogy teszek valamit a kesergésen kívül.
Mamácskámtól kaptam néhány nadrágot, ami most rá úgyis bő (!!! nagyon csinos anyukám van ám!), így legalább nem kell mindig terhesnadrágban lennem, ami azért továbbra is illúzióromboló.
Annyira nem értem magam ilyenkor! Szinte biztos, hogy le fog menni elég kis energiabevetéssel. És ha mégis így maradna, akkor is látom, ha belenézek a tükörbe, hogy most sem nagyon vészes ahogy kinézek. A férjemet sem zavarja. Akkor meg miéééért csinálom a fesztivált? De tényleg nagyon rossz, hogy nem tudom magamat csinosnak érezni ilyenkor.
No, talán a hatodiknál már könnyebben veszem ezt az akadályt.
