Karácsony

 zsublog5
Könyvelőnél vagyok. Nemsokára zárás, vajon mennyit kell fizetnem. Egyedül nevelem a lányokat, bár az apjuk sokat segít, előfordul, hogy forintokat: tízeseket, húszasokat rakosgatok egymásra, hogy ennivalót tudjak venni.

 

Vagy a sárga csekkeket csoportosítom, hogy maradjon valami hó végére is. Kiderül, többet kell fizetnem, mint gondoltam. Anikó kérdően néz rám. Ő is egyedül neveli a gyerekeit, egy ideig nem kapott gyerektartást, akkor nem tudott járulékokat fizetni. Fél év hátralék – az APEH megunta, most egyszerűen leemeli a tartozást Anikó számlájáról.

– Menni fog?

– Hát, nem tudom. Talán a testvérem segít.

– Tud?

– Délelőtt beszéltünk, és megkérdezte, hogy segíthet-e. Azt válaszoltam, hogy nem szükséges, valahogy boldogulunk. Tényleg nyugodt voltam, mert a lakásrészletet befizettem. Most majd felhívom, hogy mégis. Sokszor adott már csak úgy 10-20 ezer forintot.

– Tényleg? – kerekedik el a szeme Anikónak. – Az én testvérem nem ilyen. Pedig ő is adhatna, a férje jól keres. Néha megkérdezi, hogy adjon-e, de utána rögtön hozzáteszi, hogy majd megbeszéljük, hány százalékos kamatra.

– Micsoda? – most nekem kerekedik el a szemem. Eszembe jut a karácsony, amikor fogalmam sem volt, miből fogok ajándékokat venni, és egyáltalán. Aztán egyik reggel kiégett az öreg ház mennyezete, ahol füstölni szoktunk. Bár első pillanatban alig kaptam levegőt, annyira megijedtem, később örültem, hogy a tető és a bútorok megúsztám hogy nagyobb baj nem történt. (A kiégett gerenda alatt egy kis feszület lógott – sértetlen maradt)  A biztosító is fizetett, igaz nem annyit, mint amennyit első blikkre megítéltek, mert az én hibám is volt, hiszen a füstölő ajtaja fából készült. De kaptam valamennyit.

A bibliaórán hálaadásnál megköszöntem, hogy nagyobb baj nem történt. Ebből mindenki tudta, hogy valójában nagy baj történt. Valamelyik mise után odalépett hozzám Máté, az asztalos, és felajánlotta a segítségét. Eljött, megbeszéltük, milyen anyagokra lesz szükség. Megvettem, ő meg a fiával megcsinálta. Pénzt nem akart elfogadni, így a fia kezébe nyomtam egy tízest, amit félreraktam. Összepakoltak, beültünk az autóba, a táskám hátul maradt, ahol a fiú ült, és hazavittem őket. Kiszálltak, elköszöntünk. Otthon valamiért elővettem a pénztárcám, talán Milla kért osztálypénzt másnapra. Megdöbbentem. A pénz, amit a fiúnak adtam, ott lapult a pénztárcámban szépen összehajtogatva.

Történt mindez Advent idején. Máté a feleségével sok gyereket nevel, és többször nincs munkája, mint van. Előfordul, hogy felesége tanítói fizetéséből élnek, ami azt jelenti, hogy a fűtést rendszeresen kikapcsolják náluk. Bár az is megtörtént már, hogy a levelesládájukba egy borítékban valaki nagyobb összeget helyezett el. “Isten embereken keresztül segít”, mondta Máté felesége, amikor elmesélte ezt a csodát.

Míg veszem fel a kabátom, Anikó kedvesen segít. Rámosolygok. Arra gondolok, bárcsak Isten rajtam keresztül is segítene neki. Anikónak tűzifára van szüksége.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.