Át is akart öltözni. Felcsatolja a karóráját, felveszi a gyűrűit. Leül a székre, teát kortyol. Jó, akkor a következő vonatot éri csak el. Immár lassabban bemegy a fürdőbe, bevizezi a haját. Élvezi, ahogy a meleg víz végigcsorog a homlokán.

A gyűrű

Reggel van, kicsit fázósan bújik ki a meleg ágyból, belép a fürdőszobába. Magára kapja a tegnap reggeli melegítőjét, fogat mos, belepillant a tükörbe, hajat kellene mosni, konstatálja. Hideg vízzel meglocsolja az arcát. Sietnie kellene, hogy elérje a vonatot. Gyorsan ki az udvarra, fát hoz be, a kutya még nem kapott enni, és a csirkék sem. Meleg pulóver fel, odabenn le. A fát felpakolja a cserépkályha tetejére, a tegnapi esőtől vizes, a kutyának előveszi az előre megfőzött farhátat, a fekete macska élesen nyávog. Éhes. Először Lezi, utána a macskák, végül a tyúkok. Elmosogat, nézi az órát. Öt perc múlva indulnia kellene. Lehetetlen. Át is akart öltözni. Felcsatolja a karóráját, felveszi a gyűrűit. Leül a székre, teát kortyol. Jó, akkor a következő vonatot éri csak el. Immár lassabban bemegy a fürdőbe, bevizezi a haját. Élvezi, ahogy a meleg víz végigcsorog a homlokán. Vajdahunyad vára jut eszébe, Erdély mindig gyönyörű.

A vonaton leveszi a kardigánját, könyvet olvas. Fél tízre ér be, a hetes megállójában éppen benn a busz. Felszáll, leül. Előveszi újra a könyvét. A Kosztolányin lehuppan mellé valaki.
– Ne haragudjon, mondhatok valamit? – néz rá egy szőke hajú nő, áttetszően kék szemekkel.
– Persze!
– A gyűrű, amit az előbb láttam, amikor levette a kesztyűjét, meg van átkozva.
– Tessék?!
– Tudja, én hét éve befogadtam Jézust a szívembe. Nagy nyomorúságomból mentett ki. Azóta érzem, ha valamin átok van. Megszólal bennem egy hang…
– Értem – mondja, és nézi a sötét vörös, már-már fekete követ, amely ezüstbe van ágyazva. Ez az a gyűrű, amit a lánya azért nem hord, mert ekcémás lett tőle. És ez az a gyűrű, amit régi vendégek hagytak náluk. Sokáig hívogatta őket, hogy visszaküldje, de nem vették fel a telefont. Aztán a fürdőszoba üvegpolcára került, végül a lánya, majd ő kezdte el hordani.
– Köszönöm, hogy szólt. Bár nem hiszek az ilyesmiben.
– Hát, ahogy gondolja. De semmi sem véletlen. Hiszem, hogy az Úr vezet. Tudja, egy órával korábban kellett volna hazamennem, de benn tartottak a munkahelyemen.
– Ez érdekes, én is egy órával korábban akartam jönni, csak lekéstem a vonatot.
Elköszönnek, leszáll a Blahán, fel a hatos villamosra. A Harminckettesek terén le, egy kis templom felé vezet az útja. A lépcsők előtt egy kép a Szűzanyáról és a kis Jézusról. Leveszi a gyűrűt, és leteszi a kép elé. Utoljára itt várta egy hajléktalan asszony, akinek megígérte, hogy ad pénzt, csak előtte imádkozik. Több mint fél órát volt benn, de a nő megvárta. Talán ő vagy valaki más megtalálja, s az átok? Ki tudja…

A könyv

Karácsony előtt egyre feszültebbé vált. A sütemények készültek, a lakást azonban nem volt ereje kitakarítani. Az ablakokat megtisztította, a polcokat még korábban lemosta, de az ajtók, a kilincsek, a villanykapcsolók lemosása elmaradt. Az ágyneműt lecserélte, a szőnyegeket kiporszívózta, a padlót felmosta, mégsem volt elégedett. De igazából a pénz nyugtalanította. Le szeretett volna menni az édesanyjához a gyerekkel, de a benzin drága, inkább vonattal kellene. Csak az a baj, hogy az ajándékok nem fognak beleférni a bőröndbe. Vagy a hátizsákot vigye, morfondírozott magában. Ajándékok… még könyveket szeretett volna adni néhány barátjának, az legalább egy tízes lesz. A benzin húsz, és jövő hétre is kellene valami, szilveszterre.

Lesz, ami lesz, nyúlt egy könyvhöz lefekvés után, amit épp elért az ágyából. Drága Sam! Még egy barátnőjétől kapta évekkel ezelőtt, eddig ki sem nyitotta. Egy nagypapáról szól, aki leveleket ír autista unokájának. Dokumentumregény. Szerette ezeket a történeteket, egy másik kedves könyve Melanie Böss: Gyereklélek című műve, ami egy fiatal lány és egy nyolcéves autista kislány története. Néhány oldal, és álomba zuhan. Reggel újból takarítás, sütés, a zserbó még nincs kész, a sós szalalkálival. Attól ropogós marad, esküszik rá egy barátja, s valóban. Gyúrja, még egy kis paprika pikánsabbá teszi, s egy kis só. Megsüti, szinte tökéletes. Aztán vásárolni megy Pestre, be egy drogériába, jaj, még valami kellene a lányainak is, és ott vannak a barátok is! Még egy apróság. Este ér haza, feléleszti a tüzet a cserépkályhában, még senki sincs itthon. Teát főz, beáll a tus alá, jólesik a forró víz, hosszan csorgatja. Belebújik a narancssárga fürdőköpenyébe, nekitámasztja hátát a kályhának, jó ez a meleg. Sokáig csak áll szemét lehunyva. Aztán be az ágyba, újra a könyvet olvassa, amit tegnap.

Reggel van. Hó borítja a tájat, és süt a nap, mire felébred. Az ablakból egy cinkére látni, ahogy a havas ágon üldögél. Hálát ad a szép napért, az életéért, a hitéért, a családjáért, az otthonáért… milyen jó is élni.

Valami idézet kellene, igen, a könyvben, amit tegnap olvasott, volt egy jó rész. Pizsamában leül a gép elé, ölébe veszi a regényt, kinyitja. Bekapcsolja a gépet, várja, míg lassan töltődik. Lapozgat. Egy tízezres bukkan elő a lapok közül. Aztán egy húszas. Hátul újra egy húszas. Ez hihetetlen, kiált fel, és borzongani kezd…

document.getElementById(“J#1364987051bl95587ddb”).style.display = “none”;