Geréb Ágival szülni csodálatos volt!

gereb111
“Ági teljesen átalakult szülésvezetés közben. Maga lett a figyelem, a szeretet és a tapintat. Szakmailag abszolút megbízhatónak éreztem.”

Mondja Péter, majd elmeséli kisfia születésének történetét:

– Ketten vagytok vagy hárman? – lépett be Geréb Ági mosolyogva évekkel ezelőtt abba a kis lakásba, ahol első fiam született. Ketten voltunk még sokáig, mert Kati vajúdása hosszú ideig tartott. Ági türelmes volt és elfogadó. Vele a szeretet költözött a szobánkba. Biztatott, nyugtatott, hogy minden rendben van. Nekem nehéz volt csak jelen lenni, s nem csinálni semmit. De megértettem, hogy Katinak most erre van szüksége. Arra, hogy foghassa a kezem.

Kati az első babáját szülte Ágival, Orsi a harmadikat, én a másodikat távirányításban vele, Katával és a férjemmel. Életem legnagyobb élménye volt, mert megerősítette az önmagamba vetett hitemet. Azt, hogy orvosi segítség nélkül, egyedül, bábával kísérve is képes vagyok megszülni kislányomat, ahogy a nagyanyám, a dédanyám, az ükanyám is tette. Felemelő érzés volt.

Most dühös vagyok, mert már tudom, hogy Ági immár jogerősen két év letöltendő fogházbüntetést kapott, és tíz évre eltiltották szakmája gyakorlásától. Hatvan éves. Hetven lesz, mire újra munkába állhatna.

Mérges vagyok, mert arra a 6497 babára gondolok, akik Magyarországon kórházi körülmények között haltak meg szülés közben 2000 és 2009 között.

gereb2

Például: „Újra felmentették a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vádja alól a MÁV Kórház volt nőgyógyászát, akinek ügyelete alatt egy szülő nő meghalt, egy asszony pedig életveszélyes állapotba került még 2003-ban. A döntést a bíró most azzal indokolta: a vádban szereplő tragikus esetekben nem bizonyosodott be, hogy a történtek ok-okozati összefüggésben lennének a nőgyógyász esetleges szakmai szabályszegéseivel vagy annak mulasztása miatt következtek volna be.” ( szules.hu) Felelős nincs, de sorolhatnánk…

Az a 478 tudósítás is eszembe jut, amely ezekről a kórházi elhalálozásokról szól, szemben az otthonszüléssel kapcsolatos nem pozitív 158 617 irománnyal.

Bánt az is, hogy a szülész-nőgyógyászok nagy többsége sok pénzt fogad/kér el a szülések levezetéséért, holott az államilag fenntartott intézményekben és nem magánkórházakban történik.

De mi is volt Ági „bűne”?

Geréb Ágnes és négy társának ügye négy, 2003 és 2007 közötti esetről szól. Az egyik esetben a gyermek a vád szerint a szülés levezetése következtében holtan jött világra, a másik esetben fél évvel később halt meg. A másik két esetben a szülő nők kerültek életveszélyes állapotba; ezen esetekben a veszélyeztetés tényét nem tudták bizonyítani. (nol.hu)

Meghalt egy kisbaba. Ikerbaba. Vállelakadás.

„Hiába mondtuk, hogy az ikerbabánál nem az oxitocin okozta az oxigénhiányt, hanem fordítva, oxigénhiány miatt adtuk az oxitocint, és hiába igazolja akár videofelvétel is, hogy intézetben rutineljárás vénás oxitocint adni a kitolási szakban.” Frigyesi Ágnes, harmadrendű vádlott

Az egyik konkrét eset kapcsán – melyben a gyermek holtan jött világra – a bírónő azt mondta: Geréb Ágnes foglalkozási szabályszegés követett el azzal, hogy oxitocin injekciót adott be, amikor nem lett volna szabad, a szülő nőt nem juttatta el időben kórházba, a vállelakadás során alkalmazott módszereket pedig nem megfelelően alkalmazta. Utóbbi kapcsán viszont a bírónő azt mondta: a magzat kulcscsontjának eltörése az adott körülmények között indokoltnak nevezhető, így azzal Geréb Ágnes nem követett el szabályszegést. (nol.hu)

gereb4

“Hiába mondtuk, hogy a harmadik szülés nemhogy nem fokozott kockázatú, hanem éppenséggel a legkevesebb rizikó lehetőségét hordozza, hiába mondtuk, hogy van szívhanghallgatónk és fülünk, hiába mondtuk, hogy a saját lábán kórházba majd saját felelősségére hazamenő frissen szült nő nemhogy nem kivérzett, hanem lényegében egészséges, és hogy ha a minden szülész számára rettegett vállelakadást több beavatkozó személynek nem sikerül elhárítani, akkor az a szegény kisbaba meghal akkor is, ha senki semmit nem tesz vele! És hogy bármilyen elfogulatlan neurológus vagy patológus megmondhatja, hogy akárki okozta is, az ötödik és hatodik csigolya magasságában történt lefelé terjedő bevérzés nem lehetett halálok! És hiába tanúsítja a szakirodalom, hogy előfordul, hogy méhen belüli fertőzéstől ikrek közül az egyik akár meghal és a másik egészséges marad.” Frigyesi Ágnes, harmadrendű vádlott

Czine Ágnes bírónő az ítélet felolvasását követően kiemelte: a jelenlegi ügy nem az otthonszülésről szól. Hozzátette: bár az perben tárgyalt esetek idején Magyarországon nem volt engedélyezett az otthonszülés, a kérdés az, hogy a vádlottak követtek-e el foglalkozási szabályszegést. (nol.hu)

Míg May Gaskin amerikai bábát, aki Ágival közel hasonló nagyságrendben kísért szüléseket, Alternatív Nobel-díjjal jutalmazták 2011-ben, addig Magyarországon fogházbüntetésre ítélik azt az embert, aki a bábaságnak újra értelmet adott. Akinek háborítatlan, fájdalommentes szülésemet köszönhetem.

– Tudjuk, hogy a bábaság önálló szakma, ki kell állnunk ezért az autonómiáért, különben nem tudjuk elvégezni a munkánkat. Az önálló bábaszakmával rendelkező európai országoknak vannak a legjobb statisztikái. Hiszen a nők többsége jól van, és jár nekik a bábai ellátás. Ha igénybe veszik, az anyák és a babák jobban érzik magukat, az egész társadalom jobban lesz. Hiszen nincs nehezebb, mint az újszülött életének első hat hete. Hogy jó lelkiállapotban, egy egészséges gyermekkel tudjon nekiindulni – ez az, amire minden nő vágyik, amit minden család megérdemelne. Ha a születés így történik, az a társadalomra is jó hatással van – vallja Elisabeth Davis az Orgazmikus szülés című könyv egyik szerzője. …

Méltányolható okot tehát nem találtak, sőt a gondatlanság súlyosabb okát állapították meg, miszerint Geréb Ágnes sorozatosan, többszörös, tudatos foglalkozási szabályszegést követett el éveken keresztül – mondta a bírónő, hozzátéve: ezért a társadalom védelme érdekében a lehető leghosszabb, vagyis 10 évre eltiltották foglalkozásától. (nol.hu)

Mit lehet most tenni?

Elmehetünk az Emberi Jogok Európai Bíróságára Strasbourgba, talán fellebbezhetünk az Alkotmánybíróságra, és újra kegyelmet kérhetünk a köztársasági elnöktől. Nem mellesleg sokat és szívből imádkozhatunk egy kis böjttel megspékelve…

gereb3

Azok pedig, akik elítélték, vagy csak nem álltak ki mellette önös érdekből – minél hamarabb megkövethetik őt, és azt a több ezer nőt, akiket méltóságukban ezzel az ítélettel nehéz helyzetbe hoztak.

Ki tudja, Ági megbocsájt-e valaha?

Cikkeink a témában:

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=173

http://www.talita.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=630

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.