Biztonság vagy bizalom, ezen gondolkozik mostanában, tizenöt évesen.
Milyen jó lenne bízni anyuban, mert akkor az egész élet olyan biztonságos hely lehetne számára. Egyéves kori emlékei alapján anyuban nem lehet bízni, mert igaz, hogy mindig tisztába teszi, és új tipegőt ad rá, de néha elfelejti megetetni, és soha nem veszi fel, ha sír. Ezért éhségsztrájkba kezd, amit végre anyu is észrevesz. Kórházba viszi.
Milyen jó lenne bízni apuban, érezni, hogy szereti őt, de apu leül a tévé elé, nagyokat röhög a vicces műsorokon, és cigire gyújt. Ő kimenekül a szobából, mert marja a füst a torkát. Nyolcévesen, amikor szülei nincsenek otthon, szájába próbálja a dísznek kis vázába tett cigarettát. Szereti a nyers dohány szagát, de meggyújtva már undorodik tőle. Soha nem szokik rá, évekig azonban úgy alszik el, hogy a szája közelében van a keze.
Kamaszként sokat gondolkozik Szűz Márián, akiről nagymama mesélt. Vele egyidős lehetett, amikor megjelent neki a Szentlélek, és megtermékenyítette. Még nem tudja, mit jelent megtermékenyíteni, van ugyan egy könyv otthon, Szex, szerelem, család címmel, amiben leírják, hogyan is zajlanak a dolgok. De minden olyan bonyolultan van megfogalmazva. El nem tudja képzelni, hogy valaha vele is történhet hasonló.
Azt meg végképp nem érti, hogyan mondhatott igent Mária a kis Jézusra. Meg ezt az egészet hogyan mondta el a szerelmének, Józsefnek. Még jó, hogy jött az angyal, és álmában beszélt Józseffel. De amíg nem jött, nem félt attól, hogy elveszíti Józsefet? És nem szégyellte magát az emberek előtt?
Mária bízott Istenben. Lesz, ami lesz, valószínűleg nem aggódott a jövő miatt, mert akkor már az az ember is idegesítette volna, aki, amikor bemutatta hétnaposan a templomban a kisfiát, azt mondta neki, hogy tőr fogja átjárni a szívét. Megjósolta kisfia kereszthalálát is. Szenvedésüket.
Lesz, ami lesz, jutott eszébe tíz évesen is az iskolába menet, ahová nem akart menni. A többiek kicsúfolták, hogyan öltözik, vagy már nem is emlékszik, mi volt a bajuk. Talán az, hogy egyszer megvédett egy fiút a folyosón, akit egy nyolcadikos vert. „Hát te, miért nem nálad nagyobbat ütsz?” „Közöd?” „Semmi, de akkor is szemét dolog verni a kisebbet!” Ezt többen látták, és egy fiatalabb fiú, az egyik osztálytársa, Zalán azután elkezdte gúnyolni őt. Be akart vágódni a nyolcadikosnál. Egyre többször bántotta szavakkal már nem csak szünetekben, de órákon is, amikor a tanár nem figyelt oda. Egyszer nem bírta tovább, és adott neki egy pofont, hogy hagyja már abba. Zalán bedurvult, nekiment. Úgy ütötte, hogy ő a földre esett. Tovább rugdosta. Végül az osztálytársai leállították Zalánt.
Aznap egyszerűen kisétált az iskola kapuján. Károly bácsinak, a portásnak azt mondta, fáj a feje. Otthon sírva fakadt, és amikor hazajött anyu, elmesélte neki, hogy mi történt. Anyu apunak, és elhatározták, hogy átviszik másik iskolába. Ő valójában maradni akart, és azt szerette volna, ha szeretik az osztálytársai.
Másnap gyomorgörccsel ment iskolába, de Tünde, a legjobb barátnője rámosolygott, és együtt írták meg a matekleckét. Aznap senki sem bántotta, sőt, Zalán bocsánatot kért. Végül csak nyolcadik után ment el.
Most, hogy elsős gimis, sokszor eszébe jut az a régi történet. Ma sem érti, miért alázták meg.
Apu és anyu azóta elváltak, mindketten elköltöztek a szerelmeik után. Ő mostanában sokat ivott, mert nehéz volt felfognia, hogy nincsenek itthon a szülei. Szilveszterkor alkoholmérgezést kapott, de szerencsére Tünde segített. Végül mindent kihányt, és jobban lett. Alkoholra gondolni sem bír. De üresség van benne, szinte fizikai fájdalmat érez néha, mintha egy hatalmas kő nyomná a mellkasát.
Csak fekszik a szőnyegen, és bámulja a plafont. Mégis jó, hogy anyu és apu már nem laknak itthon, mert igaz, hogy üres a hűtő is, de végre nem kell hallgatnia a veszekedésüket.
Mária jut eszébe megint. Neki sem lehetett könnyű.
Ma végre elhatározta, hogy ezentúl nem hibáztat senkit, nem aggódik semmin. Elfogadja azt, ami jön. Csak az a baj, hogy egyre éhesebb, és apu ezreséből már alig van valami. Ekkor eszébe jut az a tíz tojás, amit nemrég kapott anyutól. Fölkel, a kamrába megy. Ott van, a legfelső polcon. Konyhába megy, rántottát süt. Az ablakra téved a tekintete. Esik a hó.