Kapj el, ha tudsz, kiabálja, és futni kezd a tavaszt ígérő szélben.
Kié ez a sok játék? kérdi másnap délután Laura apát. Apa egy nagy zsák játékot hozott haza, egy csomó babaevőeszközt, tányérokat, lábasokat, fazekakat. Laura vágyakozva nézi. Milyen jó lenne néhány az ő babakonyhájába.
Ez kislányom nem a tiéd. Ezzel támogatja a brigádunk az óvodátokat.
Értem.
Majd az óvodában játszol vele.
Jó lesz, apu, mondja hangosan.
Este Noémival odasettenkednek a nagy zsák mögé, és kezükkel kitapogatják az apró edényeket.
Ez egy serpenyő, suttogja Laura. Fogd meg a kezeddel, és húzza húga kis kezét az egyik kitüremkedéshez. Aha.
Ez meg egy kicsi tányér.
Tényleg.
De jó, fogja meg álmodozva Laura is zsákot. Apa lép be a szobába.
Nem megmondtam, hogy hagyjátok békén? Te hívtad ide Noémit?
Igen.
Tartsd ide a kezed!
Laura félve előrenyújtja a kezét. Apa rávág.
Másnap reggel apa viszi Laurát az óvodába. A zsák a vállán. Nem beszélnek. Az óvónénik örülnek a sok játéknak.
Reggeli közben elújságolja a többi gyereknek, hogy a Laura apukája milyen sok játékot hozott az óvodába. Ezt a te apukád hozta?kérdezi Péter a kislányt.
Aha, igen. Mi nagyon gazdagok vagyunk.
Laura és Péter még sohasem beszéltek, csak távolról figyelte a sokszor csíkos pólót viselő fiút. Laurának tetszik a csíkos póló.
Jókedvűen megy haza az óvodából. Útközben találkozik Gergővel, aki szintén az oviba jár.
Úgy fázik a fejem, mondja Gergő. Laurának nem fázik. Leveszi a sapkáját, és Gergő fejébe nyomja.
Kapj el, ha tudsz, kiabálja, és futni kezd a tavaszt ígérő szélben.
