Az orvos hamar behív, majd felküld az elsőre, a röntgenre. Mindenféle szögből készülnek felvételek a lábamról.
Halogattam a takarítást, aztán mégis átmentem a vendégházba, hogy lehúzzam az ágyneműket. A nagyágy készen volt, bepakoltam a mosógépbe, az emeletes ágyak jöttek sorba. A jobb oldalival végeztem, a baloldali aljával is, majd fentről is lehúztam a paplan- és a párnahuzatot, csak a lepedő sarka akadt be. Lemásztam a lépcsőn, felkapaszkodtam a matracot tartó fára, amikor a lábam megcsúszott. Lezuhantam. Jobb lábfejem hátra bicsaklott, fejem bevertem a fáskosárba, a padlón landoltam. A lábamba éles fájdalom hasított. Pár percig feküdtem a földön, nem tudtam, képes leszek-e tovább folytatni a munkát.
„Semmi sincs a te tudtod nélkül, Uram, dicsőítelek Téged, ezért, ami most történt.”
Felálltam, próbálgattam a lábam, egész jól mozgott, bár bal oldalon érzékeny volt. Tovább dolgoztam, sőt este még tornázni is elmentem, igaz, kerültem azokat a gyakorlatokat, amikben mozgatni kellett a lábfejet. Hazajöttem, főztem, néha hívtak telefonon. Fél tizenegykor leültem, mert nagyon fájni kezdett a lábam. Letusoltam, és felmentem az emeleten lévő szobámba, lefeküdtem. Éjjel arra ébredtem, hogy fáj a lábam. Olyan érzés volt, mintha egy vasabroncsba szíjazták volna.
„Szűz Mária, segíts, kérlek”, fohászkodtam. Nehezen aludtam el. Reggel elmondtam a Rózsafűzért, de nem bírtam felállni.
Térdelve mentem le a lépcsőig, majd leültem, és ülve másztam le. Felhívtam a szomszéd bácsit, aki átjött, begyújtott, hozott egy mankót. Így már sokkal könnyebb volt közlekedni, de arra gondoltam, mégis el kellene menni orvoshoz. Két barátnőmnek írtam sms-t, az egyik hamar visszahívott, de azt tanácsolta, hívjak mentőt, mert ő most nem ér rá. A másik barátnőm otthon hagyta a telefonját, és csak órák múlva hívott vissza. Mentőt mégsem szerettem volna, annyira nem éreztem magam betegnek. Kinek szóljak…? Gondolatban sorra vettem a barátaimat, de vagy nem voltak otthon, mert dolgoztak, vagy nem volt jogosítványuk. Aztán eszembe jutott Nelli, egy fiatal nő, akinél korábban lovagolni tanultam. Nellinek öt gyereke van, és otthon dolgozik a férjével, aki bőrdíszműves.
„Szívesen segítek, azonnal megyek”, mondta, és valóban, tíz percen belül ott volt.
Szerettem volna, ha az én autómmal megyünk, de Nelli nem merte bevállalni, csak a saját kocsijukban bízott, egy huszonkét éves Volkswagen kisbuszban. Beszálltunk, elindulunk. Hamar odaértünk, én kiszálltam a rendelő előtt, ő keresett egy parkolóhelyet. „Képzeld, nem indul a busz. Lefulladt, valami fogaskerék nem illeszkedik”, mondta Nelli, amikor leült mellém a kispadra a sebészet várótermében. Szemben velem egy fiatal cigányasszony, mellettem egy idősebb hölgy.
„Tedd a lábamra a lábad. Jobb lesz így” mondja Nelli, majd hozzáteszi. „Milyen rossz lehet elviseli egy betegséget hit nélkül…”
„Igen”, válaszolom, és közben a táskámban kutatok.
Egy kis papírdarabra írt igeverset keresek, amit hetekkel ezelőtt kaptam, és a táska oldalsó zsebében hordok. Megtalálom. Hangosan felolvasom.
„Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Róm 8,28″
Az orvos hamar behív, majd felküld az elsőre, a röntgenre. Mindenféle szögből készülnek felvételek a lábamról. Az eredmény bíztató.
„Nem tört el – mondja az orvos. – Csupán zúzódás. Pihentesse sokat, fáslizza be, és kenje be valamilyen krémmel!”
„De mégis, milyennel? Fekete nadálytő jó lesz?”
„Hát, ha hisz benne…” Kibicegek a mankóval az utcára, Nelli megpróbálja beindítani a kocsit. Nem sikerül. Segítséget hívunk, hogy tolják be, de csak nők vannak kedd délben az utcán.
„Hívjanak férfiakat!” – mondja egyikük. Ott jön egy harminc körüli férfi végre.
„Ne haragudjon, de dögrováson vagyok.” Aztán egy idősebb férfi száll ki az autóból a feleségével.
„Sietünk”, mondja, de egy kicsit tolja azért, sikertelenül. Végül húsz év körüli fiú jön át a téren, épp az autónk felé tart.
“Segítek” – ajánlkozik, és pár percen belül a fiú barátja is ott van. Betolják, az autó beindul. Hazaérünk.
„Szia, és köszönöm!” „Szólj bátran, ha valami segítség kell.” „Ha imádkozol értem, annak örülök.”
Másnap a lábam rohamosan javul. Már mankó nélkül is tudok járni, igaz, nagyobb távolságnál fájni kezd a térdem. Reggel újra elmondom a rózsafűzért, majd lapozgatni kezdek egy kis füzetben, ahol újabb igeversre bukkanok.
„Bekötözöm sebeidet, meggyógyítom zúzódásaidat – így szól az Úr…” (Jeremiás 30:17)
