Napló 4 – Szeresd felebarátodat

oleles
“Napokig várok valamire, talán egy emberi meleg ölelésre vagy egy szóra, egy kedvesebbre. Nincs, és egyre rosszabbul érzem magam.
Aztán hirtelen eléd állok, és azt mondom: örülök, hogy velem vagy.”

Három napig voltam a gyerekekkel. Kicsit féltem a helyzettől, mert még nem voltunk így együtt. Vasárnap reggel felébredtünk, te korán elmentél, kicsit tébláboltam a konyhában, aztán visszafeküdtem.

„Felmondhatom a történelmet?”, jött át Dani. „Persze.” „Három részletben fogom, mert túl sokat adtak fel. Tizenhat leckét.” „Jó” „Reggelizni szeretnél?” „Igen, éhes vagyok” „Zsuzsit felébresszük?” Végül Zsuzsi felébredt magától, megreggeliztünk, aztán mindenki bement a szobájába, a gyerekek tanulni kezdtek, kinn sütött a nap, elkezdtem az ebédet készíteni. Most fogok először nélküled aludni itt a házban, gondolom, miközben a krumplit pucolom.

A ház előtt kirándulók haladnak el, egyikük egy kutyát visz pórázon, hátul gyerekek szaladgálnak. „Akkor felmondom, jó?” jön be konyhába Dani, és már mondja is a szabadságharc előzményeit. Aztán Zsuzsi jön ki: „Mit eszünk?”. „Gulyáslevest és valamilyen sütit. Hová menjünk misére?” „Ide”, válaszolja Zsuzsi. Valóban, itt a faluban lenne a legközelebb. A mise 5 órakor kezdődik, utána sétálni megyünk, ránk sötétedik. Este filmet nézünk, határozzuk el, Amelie csodálatos életét, végül mégsem azt, mert Dani mást szeretne. Fürdünk, lefekszünk, alszunk. Minden olajozottan megy, a reggel is, ma van Zsuzsi szülinapja. Beviszem őket az iskolába, délután értük megyek, Adél, a lányom is jön velem. Míg Zsuzsira várunk az uszoda előtt, berohanok egy pékségbe, veszek egy kis kerek süteményt torta gyanánt.

Bár reggel azt beszéltük meg, hogy beülünk egy kávézóba, most mégis arra gondolok, otthon jobb lenne ünnepelni. De Zsuzsi számít rá, rendben, legyen. Keresünk egy vagány kis kávézót, aminek a hátsó kisebb termébe telepszünk. Két forró csokit, egy teát és egy vizet rendelünk. „És lehetne ezt a kis tortát egy tálcára rátenni? Ma van Zsuzsi születésnapja…” „Persze – válaszolja a fiatal lány –, felvágni nem tudom, de hozhatok egy kést.” „Köszönöm!”, mondom, a gyerekek azonban letámadnak. „Anya, hogy lehetsz ilyen?! Ez pofátlanság!”, mondja Adél. „Nem hiszem. Sütit nem rendeltünk volna, vagyis nem károsítottuk meg őket.” „De akkor is, ez annyira ciki…” A lány nemsokára hozza a sütit, amit nyolc szeletre vágok. Maffin tészta gyümölcsdarabbal a közepén. Finom, hamar elfogy.

Otthon mécsest gyújtok, ahogy te szoktad, az asztal közepére teszem. Kicsit beszélgetünk, aztán lefekszem. Fáradt vagyok. A gyerekek Zsuzsi szobájába vonulnak, sokáig fenn vannak. Adél angolt tanul, Zsuzsi német dolgozatra készül, Dani túl van a történelem dolgozaton, most a fizikát bújja.

Másnap a két kisebb hamar elmegy az iskolába, Adél sokáig alszik, neki csak délután kell bemennie egy előadásra. Együtt reggelizünk, majd beviszem Pestre, nekem is ott van dolgom. Hazafelé épp akkor fordulsz be a sarkon, amikor én is az autóval. Felveszlek. Kicsit zavarban vagy, én meg arra gondolok, milyen nyugalmas volt ez a pár nap, semmit nem rontottam el, legalábbis nem láttad, így nem tetted szóvá. Ettől a gondolattól meg én leszek zavarban.

„Jó volt?” kérdezed este. A nyugalom illata tölti be a szobát, hirtelen megsejtem, milyen lenne, ha tényleg egy család lennénk. „Jó.” Válaszolom.„Köszönöm, hogy vigyáztál a gyerekeimre”, mondod később, és elfordulsz.

Napokig várok valamire, talán egy emberi meleg ölelésre vagy egy szóra, egy kedvesebbre. Nincs, és egyre rosszabbul érzem magam. Aztán hirtelen eléd állok, és azt mondom: örülök, hogy velem vagy. Egy pillanatra megállsz, elmosolyodsz. Bennem pedig váratlanul béke lesz, ami sokáig kitart. És eszembe jutnak Jézus szavai az elhalt búzaszemről, és arról, hogy valamilyen módon százszorosan visszakapod azt, amit adsz. Meg hogy úgy szeresd felebarátodat, ahogy szeretnéd, hogy téged is szeressenek.

Működik az evangélium, ujjongok.

Kép

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.