35. Humanizmus és szolgálat

Diana

Miután elköszöntek a főnökasszonytól, és kiléptek az udvarra, Klára tapsolni kezdett örömében. – Ez nagyszerű! Mindnyájunknak az az álma, hogy a Betegek Szigetén teljesíthessünk szolgálatot, és neked ilyen hamar sikerül!


– Nem értem, miért engem választott. Alig van tapasztalatom a karitatív munkákban.
– Ne legyél kishitű! Remek érzéked van hozzá, a Szigeten pedig majd gondoskodnak a kiképzésedről. Különben is, a leglényegesebb az akarat, hogy vállalod ezt a hivatást. A többi majd adódik magától.
Klára biztatóan átölelte a vállát, és így, összefogódzva mentek a kórházig, hogy mindenkinek elmeséljék Diána kinevezésének hírét. A többiek is lelkesedtek, csak azok az újoncok nem értékelték a történteket, akik Diánánál rövidebb ideje kapcsolódtak be a kórházi munkába.
A következő napokat Klára és Diána együtt töltötték, de nem a kórházban, hanem a városban barangolva. Üldögéltek a Folyam partján, nézték a kiszáradt meder magas falát, és közben Klára a Szigetről mesélt úgy, ahogyan a könyvekben olvasott róla.
– Ez egy nagy sziget az Óceán közepén, távol valamennyi kontinenstől. Csak hajón lehet oda eljutni. Oda viszik azokat az embereket, akik gyógyíthatatlan fertőző betegségben szenvednek, ezért veszélyt jelentenek az emberiségre. Legtöbben a kéregbetegek vannak, önálló falut alkot a telepük. Az ápolók külön épületekben laknak, kényelmes lakásokban. A betegeknek is lehetőségük van önálló otthonokban lakni, ha az állapotuk megengedi. A Sziget szép és barátságos, szinte egész évben enyhe nyár van, zöldek a növények. A teljes képhez persze hozzátartozik, hogy az ápolók védtelenek a fertőzésekkel szemben, ezért három-négyhavonta ellenőrzik egymást, nem kaptak-e valamilyen betegséget. Az ellenálló képességtől függ, ki mennyi ideig teljesíthet szolgálatot. Aki gyógyítható betegséget kap, hazarendelik, aki gyógyíthatatlan és fertőző, ott kell maradnia élete végéig. Olvastam egy idős ápolónőről, aki kétévi szolgálat után kapta el a kéregbetegséget, annak egy különösen lassú lefolyású típusát, így még húsz évig élhetett közöttük, és sokáig gondozhatta őket. Megírta az élete történetét, az volt a legnagyszerűbb könyv, amit valaha olvastam! Szívből kívánom neked, hogy megtaláld a hivatásodat a Szigeten!
Jo_veled_35
Diána szótlanul hallgatta Klárát, szeme elé rajzolódott a Sziget elképzelt világa, és vonzotta, hívta őt. A betegségek nem rémítették, erősnek, kikezdhetetlennek érezte magát, és Klárának azt is hajlandó volt elhinni, hogy képes lesz megfelelni az új kihívásnak.
Három nap múlva jelezte a főnökasszonynak, hogy készen áll a feladatra. Hajó csak két hét múlva indult egy szőkeföldi kikötőből, úgyhogy készülődésre volt bőven ideje. A főnökasszony még egy összejövetelre is meghívta, amin a Betegsegítő Egyesület vezetői és ismertebb személyiségei vettek részt – be akarta mutatni nekik, mint az Egyesület új, Szigetre küldött munkatársát. Diána elismerő kézfogásokat kapott, amikor megtudták, hogy a Betegek Szigetére készül.
A beszélgető sokadalomban felfedezett egy régi ismerőst, Olajfát. Örömmel üdvözölték egymást.
– Nem lepődtem meg, amikor megtudtam, hogy beálltál a Betegsegítők közé – mondta a férfi barátságos mosollyal. – Éreztem, hogy elégedetlen vagy az erdőalji átlagemberek életformájával, többre vágysz. Most megkaptad a lehetőséget, hogy kilépj a saját korlátaid közül.
– Amióta karitatív munkát végzek, jobban érzem magam. Elhiszem végre, hogy értelme van az életemnek, mert hasznos dolgokat viszek véghez.
– Tehát úgy gondolod, hogy az élet értékét a hasznos cselekedetek adják?
– Mi mástól lennék értékes, mint ha a többiek hasznára lehetek?
– Szimpatikus felfogás. A kérdés csak az, mennyi időre elegendő a lelkesedésed. Úgy gondolom, ebből a meggyőződésedből futhatja tíz-tizenöt évi munkára.
– Csak tíz-tizenöt évre? – nézett rá Diána megütközve.
– Azt hiszem. A te életszemléleted a szolgáló humanizmus. Tiszteled az Emberiséget és hajlandó is vagy áldozatot hozni azért, hogy megőrizze méltóságát. Ez nagyon jó indíték, de az idő múlásával kifullad, ha túl sok pofon ér az emberektől, akiken segíteni akarsz.
– Nem hiszem, hogy így lesz – rázta a fejét Diána megbántva.
– Nézd, itt jön egy megfáradt, szolgáló humanista – fordult Olajfa egy közeledő férfi felé. Kristóf volt. Szürke, magas nyakú pulóvert viselt, mint általában. Diána meglepetten látta, hogy a háta enyhén meghajolt, amióta nem találkozott vele.
– Örülök, hogy látlak – üdvözölte Kristóf, és a régi barátság emléke futott át az arcán. – Hallottam a kinevezésedről. Szép munkát kaptál, büszke vagyok rád!
– Hogy vagy, Kristóf? Mit csinálsz mostanában?
– Ugyanazt, amit régen, csak kicsit öregesebben. Senki sem pályázik a helyemre. Sok erőt kívánok a munkádhoz, remélem, többre viszed, mint én! Ne haragudjatok, mennem kell, várnak rám!
Kristóf megszorította Diána vállát, és tovább ment, mert valóban vártak már rá a terem túlsó végében.
– Kristóf iskolás korom óta barátom, ismertem a gondolatait, amikor hivatást választott. Hasonlítottak a tiédhez. Nézd, ma már csak árnyéka régi önmagának. Nem a teste öregedett meg igazán. Inkább csak elfogyott belőle az energia, amit a humanizmusából merített.
– Tagja volt a Mozgalomnak, a Mozgalom pedig elbukott. Ez viselte meg ennyire – érvelt Diána.
– Persze, a humanisták mind tagjai valamilyen mozgalomnak, a mozgalmak pedig általában elbuknak vagy kifulladnak.
– Nem értem, mit kifogásolsz.
– Talán ha az értékrendedben Istent tennéd az Emberiség helyére, akkor az egyes emberekhez úgy tudnál fordulni, mint Isten gyermekeihez. Nem bántana az esendőségük, a gyarlóságuk, mert nem pusztán önmagukért tisztelnéd őket.
– Nem hiszem, hogy az egyes emberek mögött Istent kellene látnom ahhoz, hogy dolgozni tudjak értük! – csattant fel indulatosan Diána. – Mi változna attól, hogy Istent mögéjük képzelem?
– Talán akkor egyenértékűnek tekintenéd a cselekvőképes, másokért dolgozó embert az ágyhoz kötöttel, az élsportolót a nyomorékkal, a tudóst az értelmi fogyatékossal. Egységben tudnád érezni a születést és a halált, és nem tartanád tragikus eseménynek az utóbbit. Talán akkor könnyebben el tudnád fogadni még azt is, ha majd te szorulsz mások segítségére.
– Nem akarlak megsérteni, de biztos vagyok benne, hogy nincs szükségem efféle valóságot megszépítő filozófiára – jelentette ki Diána szilárd meggyőződéssel.
– Persze, úgy élj, ahogy a lelkiismereted diktálja! Ezt az utat senki se járhatja be helyetted – mentegetődzött Olajfa, de a mosolya azt sugallta, ő is meg van győződve a maga igazáról, és ez bosszantotta Diánát. Végül mégis szeretettel váltak el egymástól.
Kategória: Jó veled | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.