38. Az új ápolónő

Diana


Diánának nem volt nagy tapasztalata az emberek ismeretében, se a szerelemben, de azt tudta, hogy egy szétesett lelket nem lehet szerelemmel összefogni. Persze sokan megkísérelték már, és ezekről a kudarcba fulladt megváltás-kísérletekről szólnak romantikus regények százai.

Diána képtelen volt rá, hogy megmérkőzzön a pálinkásüveggel, és pótolja saját személyével azt a reményt, amit Tamás elveszített. Képtelen volt rá, hogy eleve vesztes csatába kezdjen. De meddig lehet az érzelmek viszonzása nélkül elviselni az esti beszélgetéseket, meddig lehet „lebegtetni” a szerelmet?
A nap besütött az ablaküvegen, és a szemébe tűzött, ettől eszmélt fel a gondolataiból. Az egyik beteg szobájában állt, letörölgette az éjjeliszekrényről a kiszóródott morzsákat. Azután kinyitotta az ablakot, és kinézett a menhely udvarára.
– Szép idő van kint, ugye? – kérdezte a bénán fekvő beteg, és vágyakozva nézett kifelé.
– Kellemes, mint mindig. Eső csak kora délután lesz.
Tudta, hogy nem lehet már sokáig lebegtetni a szerelmet. Vagy inkább nem szabad. Este megmondta Tamásnak, hogy nem tudja viszontszeretni. A helyre meg a körülményekre hivatkozott, amik tönkretennék a szerelmüket, meg arra, hogy nem folytathatnák a munkájukat. Kutatott az elméjében, mire is hivatkozhatna még, amivel Tamást kevésbé bántja meg, de a férfi ennyiből is megértette.
Két-három hónapon át csak a munkájuk során vagy nagyobb társaságban találkoztak. Diána kerülte a tekintetét, és zavarba jött, ha valahol váratlanul összefutottak. Bujkált benne egy kis lelkiismeret-furdalás, pedig tudta, hogy az ésszerűség alapján helyesen cselekedett. És fájdalmat is érzett: meghalt benne a szerelem, megszűnt a nagy álom.
Egy nap elterjedt a hír az ápolók között, hogy Tamás visszatér a Szárazföldre, mert a rutinvizsgálatok során kóros elváltozásokat találtak a máján. Nem búcsúzkodott külön senkitől, de valamennyien lekísérték a partra, amikor megérkezett a hajó. Csak egy bőröndöt vitt magával, és Diána tudta, hogy az egyik zsebében ott lapul a pálinkásüveg. Nem hallottak róla többet.
Az elkövetkező években folytatódott a megszokott élet a Betegek Szigetén. Megkedvelt néhány szigetlakót, akik később sorra meghaltak a természet rendje szerint. Akadtak betegek, akiket megutált, mert viselkedésükkel lehetetlenné tették, hogy szeretettel forduljon feléjük. Kibírhatatlanul ingereltek mindenkit a környezetükben, tönkretették az ápolók idegeit. Diánának úgy tűnt, az ilyen betegek tovább élnek, mint legtöbb kéregbeteg társuk, és őket meg se kísértette az öngyilkosság gondolata. Barátságai kötődtek az ápolók között is, de rövidebb-hosszabb idő után valamennyien visszatértek a Szárazföldre, mert megbetegedtek. Egyikük elkapta a kéregbetegséget, és a Szigeten maradt. Öt évvel Tamás távozása után már a harmadik főápoló tért vissza a Szárazföldre, ekkor őt nevezték ki a telep vezetőjévé.
Jo_veled_38
Diána nagy tekintélyre tett szert a munkatársai között. Nemcsak fáradhatatlan munkatempója, szaktudása miatt, hanem mert betegségnek semmi jelét nem találták benne a vizsgálatokon. Lassan veteránnak számított már a szigetlakók között, az ápolók közül kevesen töltöttek el itt ilyen hosszú időt. A Szárazföldről két kutatólaboratórium is érdeklődött utána, meg akarták vizsgálni vér- és szövetmintáit, hátha új ösztönzést adna az ellenanyag-kutatásokhoz. Diána nem tagadta meg a kérésüket, tetszett neki, hogy ebben a formában is segítségére lehet az emberiségnek.
Nem lett többé szerelmes. Nem hiányzott neki a család, a gyerekek, de éjszakánként néha kibújt az ágyából, levetette hálóingét, és megnézte magát a tükörben. Fiatal volt és szép, meztelen teste sugárzott a félhomályban. Ilyenkor kimondta magában a kínzó kérdést: Miért lett a testem, ha örömöm forrásává soha nem válhat? Józansága persze felelt rá: Azért, hogy másoknak szerezz vele másféle örömet. A te testi erőd megkönnyíti az ő életüket. Visszabújt az ágyba, a takaró alá, de a kérdés az kérdés maradt.
A Szigeten töltött tizenharmadik esztendejében váratlan vendég érkezett az egyik menetrendszerinti hajóval, ami betegeket is hozott. Magas, nyúlánk alakja hamar szemet szúrt a kikötői korlátnál ácsorgóknak. Az új ápoló – terjedt el a hír, és többen már rohantak is felé, hogy segítsenek a csomagját vinni.
Negyvenöt év körüli nő volt, korán őszülő, szép arcú. Diána döbbenten bámult rá: Klára, te vagy az? Átölelte a nyakát. Az utóbbi öt-hat évben minden kapcsolat megszakadt közöttük, most mégis úgy ölelték meg egymást, mintha csak nemrég váltak volna el. Boldogok voltak.
Diána szobájában ültek le, a többiek udvariasan visszavonultak, amikor látták, hogy kettesben akarnak maradni.
– Mesélj, Klára, hogyan kerültél ide? Te kérted, vagy felajánlották a munkát?
– Kértem, azután meg kötelezővé tették.
– Nem értem – rázta a fejét Diána csodálkozva.
– Sokáig kérvényezgettem, hogy a Szigetre kerülhessek ápolónak. Dolgoztam a kórházban, ahol találkoztunk, azután sok éven át ingyenkonyhát vezettem Erdőalján. Egy hónappal ezelőtt kiderült, hogy kéregbeteg lettem.
– Micsoda?
Klára megmutatta a bal kezét, amin két ujj már nem mozgott, és sorvadásnak indult.
– Persze még csak az elején tartok. Ha szerencsém lesz, két-három évig is munkaképes maradhatok. Amikor megtudtam a diagnózist, magamhoz vettem az elmúlt években beadott kérvények másolatait. Elmentem a Betegsegítő Egyesület vezetőjéhez, és kértem, hogy képzettségemre való tekintettel alkalmazzanak a Szigeten ápolóként mindaddig, amíg el tudom látni a feladatomat. A vezető hamar beleegyezett. Alig várta, hogy elhagyjam az irodáját, és kifertőtlenítsen utánam – mesélte Klára, és mosolygott, mint egy csínytevő kisgyerek.
Diána elsírta magát.
– Nem így akartalak viszontlátni!
– Ugyan, ne butáskodj! Ha egészségesen érkezem, akkor is előbb-utóbb elkapnám a kéregbetegséget. Én nem vagyok olyan erős, mint te – Vállára vonta Diána fejét, és simogatta. – Jobb ez így. Legalább pontosan tudom, hogyan osszam be az időmet és az erőmet. Isten jól tudja, hogy nem szeretem a bizonytalanságot, a váratlan eseményeket. Ezzel segített nekem.
Diána abbahagyta a sírást, mert rájött, hogy képtelen változtatni a helyzeten. Csodálkozott, hogy a lelke mélyén megmaradt benne az öröm, mintha egy régi, titkolt vágya teljesedett volna be. Ugyanakkor nyugtalanság is kezdte hatalmába keríteni: nem értette, hogy ő miért nem kap el semmilyen betegséget. Játszik vele valaki? Isten? És mit akar ezzel elérni nála?
Kategória: Jó veled | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.