Talita

10 tanítás a szenvedésről

A szenvedés témája nagyon aktuális családunk számára. Feleségem húsvét vasárnapján feküdt be a kórházba kislányommal, és majdnem pünkösdig bent kellett lenniük. A 45 napos időszak alatt sokat tanultunk Istenről, önmagunkról, és arról, ahogyan a szenvedésre reagálunk. A gyermekéért könnyek között fohászkodó emberből nem a vallásos frázisok törnek elő, hanem a gyermeki őszinteség, mely mennyei Atyjától nem válaszokat kér a szenvedéssel kapcsolatos kérdésekre, hanem megoldásért könyörög.

A két ünnep közötti időszak így új értelmet nyert számunkra. A Szentlélek eljövetele nemcsak az egyház születésére emlékeztetett bennünket, hanem úgy vártuk, mint a Jób könyvében szereplő igevers beteljesedését életünkben: “Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet” (Jób 33:4, RÚF). Azért imádkoztunk, hogy a Mindenható Lelke éltessen és erővel ruházzon fel bennünket is, és hozza el azt az időt, amikor a nehézségeket magunk mögött tudhatjuk.

A következő alapelvek a Magyarázatos Bibliában (Harmat-Veritas, Bp. 2014) szereplő tanulmány alapján készültek, a saját értelmezésemmel. (Philip Yancey és Tim Stafford: Mit tanít Jób könyve a szenvedésről? pp. 598-599.)

1. A szenvedés részben a Sátántól ered

Jób könyvének első két fejezetéből kiderül, hogy a szenvedő főszereplő élete mögött a Sátán ármánykodása húzódik meg. Annak ellenére, hogy szolgái a tragédiáról így számolnak be: “Tűz csapott le Istentől az égből” (Jób 1:16), nem Isten okozza Jób szenvedését. A Sátán azonban igyekszik úgy bemutatni, mintha a Teremtő haragudna az emberre, hogy ezzel aláássa a belé vetett bizalmát. Isten — bizonyos ok miatt — megengedte a szenvedést, de valójában a Sátán okozta azt.

2. Isten mindenható és jó

Az ateisták gyakran érvelnek azzal, hogy ha létezne Isten, akkor nem lenne szenvedés. Egy szerető Isten nem hagyná, hogy az emberek szenvedjenek, egy mindenható Isten pedig képes lenne elérni, hogy végleg eltűnjön a szenvedés a világból. Jób könyvét olvasva egy hatalmas, igazságos és szerető Isten képe tárul elénk. Saját hatalmát a teremtett világon keresztül mutatja be Jóbnak (38-41. fejezetek). Elíhu egyik beszédéből pedig (Jób 33:23-29) egy olyan szerető Istent ismerhetünk meg, aki kész megváltani teremtményeit a halál és a bűn fogságából.

3. A szenvedés nem mindig a bűn következménye

Napjaink szélsőséges karizmatikus irányzatai szerint a szenvedés és betegségek oka az, hogy az illetőnek „bűn van az életében”. Valóban tetteink gyümölcsét kell learatnunk, vagyis számolnunk kell tetteink következményeivel (Gal 6:7, Zsolt 1:3, 37:25). Azonban nem minden esetben ez okozza a szenvedést. Yancey és Stafford példaként állítja elénk Jób mellett Ábelt (1Móz 4) és Úriást (2Sám 11), akik nem bűneik, sokkal inkább igazságosságuk miatt szenvedtek. Jézus is cáfolta ezt a téves megközelítést (Lk 13:15, Jn 19:1-7). Ezzel szenvedésünket nem magyarázta meg, hanem magasabb szintre emelte, és felmentette lelkiismeretünket, hogy minden szenvedés mögött bűneinket kutassuk.

4. Isten igazságosan fog jutalmazni és büntetni az utolsó ítélet idején

Jób barátainak, ahogyan a csak az Ószövetséget ismerő hívőknek, nem volt letisztult képük a halál utáni élettel kapcsolatban. Ezért azt feltételezték, hogy Isten jutalma és ítélete már ezen a világon éri utol az embereket. Az Újszövetség azonban világosan közli, hogy földi életünkön túl lesznek majd tetteink megítélve (1Kor 3:11-15, 2Kor 5:10). Ennek csírái azonban Jób könyvében is megjelennek, hiszen maga Jób fakad ki ebben a hitvallásban: “Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent. Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem valaki más, bár veséim is megemésztetnek” (Jób 19:25-27).

5. Isten nem ítéli el a kételkedést és a csüggedést

Isten soha nem kárhoztatta Jóbot kétségbeesése, kételkedése vagy csüggedése miatt. Felrótta neki tudatlanságát, amiért nem ismerte Isten hatalmát, és elhamarkodottan beszélt. Kifakadásai, hangos sírása és jajveszékelése csak a barátait botránkoztatta meg, akiket Isten ezért el is marasztalt. Jób azonban keserű beszéde ellenére is dicséretet kap végül Istentől. Az Úr ugyanis az őszinte elkeseredést többre értékeli, mint a vallásos képmutatás köntösébe bújtatott hitetlenséget vagy épp önigazultságot.

6. Senki se ismeri a szenvedéssel kapcsolatos összes tényt

Néhai lelkipásztorom véleménye szerint Jób egyetlen problémája az volt, hogy nem olvashatta el a róla írt könyvet. Ha ezt megtehette volna, az első két fejezetben bemutatott mennyei események segítettek volna neki meglátni szenvedései okát. Azonban sem ő, sem a barátai nem rendelkeztek minden szükséges információval saját helyzetükről, így nem tudták, mi a szenvedés oka. Hasonló helyzetben vagyunk mi is. A mi esetünkben azonban Pál apostol enged bepillantást a mennybe, amikor ezt írja: „…és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége” (Ef 3:10). Isten rajtunk keresztül mutatja be saját jellemét a mennyei fejedelemségek előtt. Nem is tudunk róla, mi történik a mennyben, amikor mi szenvedünk…

7. Isten sohasem burkolózik teljes hallgatásba

Sokszor úgy tűnik, hogy Isten hallgat. Elíhu azonban rámutatott, hogy Isten szólt álmokon, látomásokon és a múltban átélt áldásokon keresztül (33. fejezet), valamint a természetben látható alkotásain keresztül (37. fejezet). Ma pedig már kezünkben van a teljes Szentírás, melyet megelevenít előttünk Szentlelke által. Isten szól hozzánk. De nekünk is el kell jutnunk addig a pontig, melyről ezt írja Jób könyve: „Itt végződnek Jób beszédei” (Jób 31:40). Először hallgat el Jób, először adja meg a lehetőséget Istennek, hogy közbeszóljon. És jön is a válasz: „Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek! Ha lesz mondanivalód, válaszolj; beszélj, mert neked szeretnék igazat adni. Ha pedig nem lesz, akkor hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítalak” (Jób 33:31-33).

8. A jó szándékú tanács néha többet árt, mint használ

Jób barátai abba a hibába esnek, mely minden emberre jellemző lehet. A szenvedő helyzetét részlegesen ismerve rögtön tanácsot akarnak adni, és adnak is. Ezzel azonban újabb és újabb sebeket okoznak. A szenvedőnek arra van szüksége, hogy valaki meghallgassa, megértse, min megy keresztül, és együttérzést tanúsítson iránta, nem pedig az igazság és vallásos frázisok ismételgetésére. Amit Jób várt, csupán ennyi: „Hallgassátok meg figyelmesen szavamat, ezzel vigasztaljatok! Tűrjétek el, ha én is beszélek” (Jób 21:2-3).

9. Isten hitet vár az embertől

E pontot Yancey és Stafford így fejtik ki: „Jób szenvedésének központi kérdését Isten áthelyezi a szenvedés okáról az arra adott válaszra. Isten nem ad egyértelmű magyarázatot a szenvedés problémájára. Annak mögöttes okairól, vagyis az első két fejezetben leírt eseményekről sem tájékoztatja Jóbot. Inkább Jób válaszára irányítja a figyelmet. Az igazi kérdés Jób hite körül forog: vajon akkor is kitartóan bízik Istenben, amikor minden rosszra fordul?” (p. 599.).

10. A szenvedés magasabb rendű célok eszköze lehet

Jób szenvedése eszköz volt Isten kezében, mellyel akkor győzelmet aratott a Sátán felett. Jóbot és Jézust egyaránt igazságtalanul érte szenvedés; mindketten hűségesen kitartottak benne, és végül Isten dicsőségét eredményezte megtapasztalásuk. Jézusról így nyilatkozik a Zsidókhoz írt levél szerzője: „Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet” (Zsid 5:8). Hasonló a mi helyzetünk is, a szenvedéseink ugyanis formálnak minket, és közelebb vihetnek Istenhez. Ő pedig minden esetben, amikor hittel és bizalommal viseltetünk iránta a szenvedéseink közepette is, újabb és újabb győzelmet arat a Sátán fölött.

Tóth-Simon Károly

 
Forrás a szerző blogja: infaustus 2.0

Nemes Ödön: Érzelmeink – nagy kincseink

A szegények szeretetéről