Talita

Keresztény női magazin

12 ok, amiért érdemes a családdal barangolni

szankozas
Miért ajánlom családoknak a barangolós együttléteket?

1. Kiléphetsz az állóvízből, vagy lelassíthatod a mókuskereket.

Három gyermeket nevelünk, úton van a negyedik. Tökéletesen tudom tehát, mit érez az az édesanya, aki évek óta a majdnem teljesen egyforma napi rutin rabságában él. Velem olyan is előfordult, hogy nem bírtam magam kimozdítani ebből a pocsolyából, és végül én lettem a gátja – a lelkiállapotom – annak, hogy nekiinduljunk akár csak egy rövid hétvégi kirándulásnak. Utólag már tudom: nagy kár azért az időért! Biztatlak Benneteket, hogy próbáljatok meg bízni az ismeretlenben, és kilépni a megszokottból. Ilyen esetben egy „felpörgető”, a család minden tagjának tartalmas élményt nyújtó program kívánkozik az ember életébe.
Pl. ezek: Kisvasutazás és tanösvény Királyréten
vagy: Mátrafüred: kisvasút, kilátó, patak

A másik épp az ellenkezője az állóvíznek. Van az úgy, hogy megállíthatatlannak tűnik a mókuskerék (ahogy nőnek a gyerekek, egyre inkább én is ebben az állapotban érzem magam). Mindig van mit csinálni, mindig akad feladat, futsz a dolgok és a munka után, a gyerekekről ne is beszéljünk… Ilyenkor jól jöhet egy lassú, kellemes séta békés természeti környezetben, patakparton, faluszélén…
Pl: Solymár, Rózsika-forrás,
vagy Martonvásár, kastélykert,
vagy Vácrátóti Botanikus Kert

2. Érték az oda- és a visszaút.

Azt gondolod, hogy időpazarlás a hosszabb, utazással töltött idő? Az elején talán mi is így hittük. De most már tudom tapasztalatból: az oda- és a visszaút ÉRTÉK. Ha autóval megyünk: lehet beszélgetni, szójátékokat játszani, normális keretek között viccelődni, olyan témákra terelni a szót, amelyekre máskor nincs idő. Egy jó zene a rádióban vagy mese CD a lejátszóban az unalmasnak tűnő utazást lerövidítheti. Alvásidőt is tervezhettek az útra: rengeteg félnapos túrát kezdtünk ebéd utáni elindulással, autóban pihenéssel. Alvó gyerekek mellett pedig kiválóan beszélgethetnek a szülők – erre úgyis oly kevés a lehetőség. Tömegközlekedve szintén értéknek tartom az utazást. A gyerekek megtanulják az alapvető viselkedési szabályokat a BKV-n vagy a vonaton, távolsági buszon. Nézelődhetnek, idegen emberekkel kerülnek kapcsolatba az utazás során. Megtanulják az átszállás rejtelmeit, metró-, busz-, villamoshálózat összefüggéseit, megismerik a várost, a környezetet, ahol éltek.

barangol2


3. Kihasználjátok az időt.

Sok elpazarolt, átnyűglődött, konyhában trappolt, lestrapált vagy éppen ellenkezőleg: végiglustálkodott hétvége után döntöttem úgy néhány éve, hogy a szombatok és a vasárnapok ezentúl más értéket képviselnek a szememben. Azóta igyekszünk férjemmel okosan és értelmesen beosztani a hétvégéket: jusson idő a családra, a rokonságra, a közösségre és a barátokra, de mindig meglegyen a szükséges szabadságunk a barangoláshoz. Rájöttünk, hogy megéri időben kelni, megéri reggel szendvicsekkel bajlódni, megéri korai vonattal indulni, megéri bevállalni a sok nehézséget, mert mindez meghozza gyümölcsét. Legtöbbször már aznap.

4. A hétvégi barangolás mindenkit feltölt.

Egy séta a természetben, egy kemény, fárasztó túra, az őszi avar illata vagy egy múzeum agyat és szívet átkapcsoló látnivalói olyan szinten ki tudnak mozdítani a saját kis világomból, hogy hétfőn szinte új emberként indulok neki a hétnek.

5. A gyerekek jobban lefáradnak, mint otthon.

Az a tapasztalatunk, hogy a gyerekek kevésbé „esnek szét”, ha elindulunk, mintha otthon maradnánk. Leköti őket az utazás, a sok látnivaló, a táj, a kirándulás, a „mit eszünk és hol” kérdés, valamint maga a túra és az esetleges túratársak. Egy-egy kirándulós nap után nem szokott gond lenni az esti altatás sem…

6. Új kalandokat éltek át, új helyeket ismertek meg.

Természetesen nekünk is vannak kedvenc helyeink, ahová visszajárunk. Pl. a Mogyoró-hegy vagy a közeli Farkaserdő és a Rex Kutyaotthon. De mindannyiunknak hatalmas élmény új helyeket felfedezni és megismerni. Minden új élmény által többnek érzem magam, több az emlékem, és többet ismerek az országból.

7. Együtt vagytok, minőségi időt töltötök egymással, beszélgettek.

Röviden összefoglalva: kirándulásokon beszélgetünk legjobbakat a gyerekeinkkel! Sétálunk két tanösvény-tábla között, vagy menetelünk fel egy hegyre, és… jönnek a kérdések. A megállapítások. A felszakadó, otthon el nem mondható iskolai, óvodai emlékek, konfliktusok. Gyógyító séták ezek szülőnek, gyereknek. Sokszor csak egyetlen mondat. Kijött a tüske, lehet továbbszaladni.

8. Fejleszted a gyermeked: a barangolás során kézzelfogható dolgokkal találkozik, kérdez, tapasztal, magába szív…

A Sió-csatorna és a Balaton találkozásánál sokkal egyszerűbb elmagyarázni egy zsilip működését, mint otthon a szobában. A nógrádi várból végignézni a naplementét és beszélgetni a szürkületben elhallgató állatokról, a „farkasvakságról” teljesen más, mint könyvből tanulmányozni ugyanezeket. Hogy néz ki egy tavaszi rügyecske és mit jelent, hogy megcsípte a dér a csipkebogyót: a természetben meg lehet mutatni, meg lehet érinteni az aktualitásokat. Miért a Hűség Városa Sopron, és hogyan emlékeznek erre a mai napig a város lakói? A Hűség kapuja előtt könnyebb elmagyarázni, és jobban megmarad a fejecskékben. Folytassam a szemléltetés előnyeinek felsorolását?

barangol1


9. Feltöltődtök emlékekkel, később visszautalhattok rájuk: tudod, ott, ahol… akkor, amikor…

A barangolás nemcsak rövidtávon tölti a családot, hanem a jövőre vonatkozólag is biztonságot, kötődést és tartalmas emlékeket ad. „Igen, ez az én családom, ennyi és ennyi helyen voltunk már együtt, itt ez és ez történt velünk, nna, az nagyon kellemetlen volt, akkor elsüllyedtem volna szégyenemben, de AZ, na az csodálatos emlékként maradt meg a szívemben, ugye Nektek is…?”

10. Kiváló fotók készülhetnek, amelyeket szuper családi célokra lehet felhasználni.

Barangolásaink során csodás képek készültek már a gyerekekről és a családról, a természetről nem is beszélve! Ezeket családi naptárakba, albumokba, fali képkeretekbe felhasználni minden alkalommal nagy öröm. A napsütötte virágos őrségi láprét vagy a kis-balatoni nyár képei gondolom, nem csak az én szívemet melengetik meg az év bármely pillanatában.

11. Ha előre kitaláljátok a programot, lesz mit várni, lesz mire készülni.

Engem ez a pont lendített át nehezebb heteimen. Kitűztük hét elején, hogy ha nem leszünk betegek, és nem jön közbe égszakadás-földindulás, hová megyünk a hétvégén, és ennek az előre örülésnek a hangulatában éltem túl a durvább hétköznapokat. Csak ajánlani tudom a módszert „elhasznált” édesanyáknak!

12. Szervezhetitek a kirándulást barátokkal, családtagokkal.

Aki ismer, tudja, hogy alapvetően szeretek otthonunkban vendégeket vendégül látni. Ugyanakkor – mivel nincs kertünk – sokszor éreztem, hogy ezt az időt, amit most idebent töltünk, tölthetnénk odakint is, a friss levegőn… Ezekből az alkalmakból lettek a közös túrák, a közös séták, melegben a közös fürdések, amelyek mostanra már oly természetességgel szerveződnek közvetlen családi-baráti körünkben, mintha mindig is így csináltuk volna. Nagyon ajánlom ezt a módját a közösen töltött időnek, mert így egyik háziasszony sem kerül kényszerhelyzetbe a készüléssel, külső helyszínen találkoztok, ahol egyik család sincs otthon, mindenkinek lesz újdonság és izgalom, miközben azért persze lehet sétálva/parton heverészve beszélgetni és a gyerekekre figyelni, akik meg jól elszórakoztatják egymást.

Meríts további gyakorlati ötleteket a blogról: www.barangolocsalad.hu

 

Kovács-Mihócza Orsolya

 

1. kép,  a szövegközti képek a szerző tulajdonai.


Korábbi barangolós cikkeinkből:

A Barangoló család a Jeli Arborétum rhododendronjai között

Ötösben – Ipolytarnóc, Somoskó és Salgó vára Virágékkal

Sátortörténetek

Családdal Keszthelyen, a Festeticsek ölelésében

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162