Talita

Keresztény női magazin

’56-ban születtem…

200910211518326341
Egyidős vagyok a forradalommal. (Egy fél évvel még idősebb is.) A szüleim elbeszéléséből tudom, hogy milyen idők voltak akkor.

 

 

 

 

Az aranytojást tojó tyúk meg nem evéséről zengett az akkori rádió, miközben üres olajos üvegek álltak a közért kirakatokban, s az üzletek polcai üresek voltak. Persze, hogy betelt a pohár…

005

Rákosi a DISZ alakuló kongresszusán fogalmazta meg az „aranytojást tojó tyúk”-ról szóló – hírhedtté vált – eszmefuttatását: „Ha nem tartunk mértéket, akkor mint rántott csirkét megesszük azt a tyúkot, amely jövőre aranytojást tojna és ötéves tervünk gyárait, üzemeit, kultúrházait már az idén csemegevaj és borjúsült formájában elfogyasztanánk.”

A Talita.hu-n megjelent Kivándorlás, kitántorgás, diszidálás – és a hazaszeretet című írásomban tavaly idéztem fel ezt az időszakot:

“…A nagymama még megélte az én születésemet ’56 elején. Jött október 23-a, utána pedig november 4-e, és szüleim a disszidálás (akkor így hívták a kivándorlást) gondolatával feküdtek és keltek. Alig féléves voltam, amikor a földszinten lakó néni fogadott be bennünket a fürdőszobájába. Az Alkotás utcai lövöldözések miatt a szüleim nem mertek az 5. emeleten maradni. Végül is énmiattam nem mertek nekiindulni a novemberi határátlépésnek. (Jó néhány rokon ment el akkor, az ifjúság színe-java a szüleim korosztályából.)”

A forradalmat ellenforradalommá minősítve, még a létezéséről sem igen tudott egy ideig az én korosztályom.

Talán 10 éves lehettem, amikor édesapám egy francia ügyfelével, Monseur Rieul-lel Visegrádra ment egy kis hazánk szépségeit bemutató kirándulásra, és engem is magával vitt. Nekem megtanították előtte, hogy köszönjek majd: “Bonzsúr Möszijő Rüel!”

S mikor megtudta Rieul úr, hogy egy magyar kislánynak francia – Yvette – neve van (mellesleg az anyukámat is így hívták), előszedte a naptárát, s mit ad Isten, akkor október 23-nál meg is találta az ünnepét. (Később azért fonetikusan – Ivett formában – a magyar naptárba is bekerült, május 6-ra.) Mi viszont 1966 óta nem Ivett, hanem Yvette napokat tartunk október 23-án.

Öntudatra ébredésem után pedig izgalmas volt, hogy a nevem napja egy ilyen “tiltott ünneppel” egy napon lehetett. A történelemkönyveinkben is csak egy rövidke ellenforradalom cikkely volt, s érettségi tétel sem lett belőle a rendszerváltásig.

Aztán, emlékszem – már felnőttként – megéltem magam is, hogy a munkahelyemen október 23-a előtt elzártak minden író-, stencil-, ormig- és fénymásológépet központilag.

Már gyerekeim kisiskolások voltak, amikor 1989. június 16-án Nagy Imre és társainak újratemetését, a kommunizmusból a demokráciába vezető magyar átmenet egyik legnagyobb hatású szimbolikus eseményét néztük feszült figyelemmel a tévében.

to453li93125
Majd jött a rendszerváltás és az ellenforradalom forradalommá lett újra. Szobrok, emlékművek készültek. Az 50. évfordulóra a Felvonulás téri “vaskefe” egészen borzasztóra sikerült szerintem.

S most hogyan gondolok erre az ünnepre?

immigrant-statue_1
Összeszorul a szívem és még mindig azok a rokonok jutnak eszembe, akik akkor, ’56-ban elmentek… Így, vagy úgy találtak magunknak ugyan új hazát, de amint tudtak, hazalátogattak… Szívszakasztó repülőtéri búcsúk jutnak eszembe…

Ők voltak azok, akiknek a gyerekei már egy más ország állampolgáraiként születtek meg.

Ha a “Nagy Egész” felől nézem, a demográfiai mutatóink azóta mutatnak csökkenő tendenciát.

“Az akkor titkos minősítésű jelentés szerint “az 1956. év végére Magyarország népességszáma – csupán a természetes szaporodás alapján számolva – 9 950 000 lett volna, azonban a valóságban – a disszidálások következtében – ennél 1,5%-kal kevesebb, 9 804 000 volt”. Kiderül az is, hogy megváltozott a népesség nemi összetétele: ismét elérte az 1949. évi szintet a nők aránya, 1957-ben 1000 férfira 1080 nő jutott.” (Forrás: KSH)

S emiatt mára hiányzik több generációnyi a magyarságból: az 1956. június 4-én legalizált, és az azóta elvégzett abortuszok miatt meg sem születettek milliói mellett a forradalom és szabadságharc bukása után kivándoroltak és nem Magyarországon született gyermekeik generációja…

 

Antalffy Yvette

 

Képek forrása: 1. kép, 2. kép, 3. kép, 4. kép


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162