Talita

Keresztény női magazin

A baba napirendje

bababolcsesseg1
Gyakran találkozom teljesen elhavazott anyukákkal, akik képtelenek beosztani az idejüket. Vagy kizárólag a gyerekkel/ gyerekekkel foglalkoznak, és úszik a háztartás. Vagy fáradtak, mert mindennek és mindenkinek meg akarnak felelni. Aztán amikor kicsit beszélgetünk, látszik, hogy valamit nagyon félreértettek.

Sok szakkönyv a gyermekgondozás egy meghatározott területére összpontosít. Például az igény szerinti szoptatást helyezi előtérbe. Vagy éppen a baba elkülönített altatása mellett kardoskodik. Szakemberek – köztük a gyermekorvosok, védőnők – hangsúlyozzák a napirend jelentőségét.

Kevesebb szó esik azonban a gyermekgondozás egyes területeinek összehangolásáról. Pedig az egésznek ez a veleje! A csecsemő igény szerinti szoptatása NEM JELENI AZT, HOGY MINDENT A GYEREK VÉLT AKARATA SZERINT KELL SZERVEZNI!

A konfliktus abban áll, hogy a korábbi trend alapján az étkezések voltak a napirend sarokkövei. Ha igény szerint szoptatunk, akkor ez nem megy. Sőt, akkor a gyerek nem feltétlenül fogja átaludni az éjszakákat sem. És ebből jön az, hogy a mamának és a babának se éjjele, se nappala. Világos, hogy ezt csak véges ideig lehet bírni.

A megoldást abban látom, hogy a napirendet más tevékenységek mentén kell szervezni. Ami nem egyszerű, hiszen eleinte nem nagyon van más tevékenység. Addig a pontig rendkívül kimerítő ez, amíg a baba először el nem alszik 4-5 órára. Rendszerint 2 hónapos kora körül ez szinte biztosan megtörténik, ha másért nem, azért, mert a hulla fáradt anyuka nem ébred fel a gyerek sírására.

Ezt a hosszabb alvási periódust érdemes a fürdetés és az utolsó esti etetés (ami egyszer majd a vacsora lesz) ügyes időzítésével rögzíteni az anyukának is megfelelő időpontban (általában 8-10 óra közötti elalvással). Így már van egy napirend kezdeményünk, amiből kiindulhatunk.

Mivel igény szerint éjszaka is többször szoptatunk, a baba hozzászokik ehhez, és felébred. Mégsem gondolom célszerűnek leszoktatni erről, hiszen pont ilyenkor termelődik a legtöbb anyatej. Mivel a baba egészen jóllakik, elégedetten, rögtön vissza is tud aludni – így az anya is. Ha minden feltétel adott: nyugalom, csend, legfeljebb nagyon halvány éjszakai lámpa fénye, akkor a baba tényleg csak szopni fog felkelni, és rögtön ezután elalszik. Mi pedig eljutunk a nappalok és éjszakák elkülönüléséhez..

A következő lépés a nappalok strukturálása lehet. Ennek eszközei a séta, levegőzés, pelenkázások rendje, az ébrenlétek ideje alatti rövidke játékok, dalocskák vagy a babamasszázs. Sajnos a szoptatás nem, mert az tényleg nagyon össze-vissza is történhet.

Arra viszont vigyázzunk, hogy igyekezzünk megkülönböztetni a gyerek jelzéseit egymástól. Nem csak akkor sír egy baba, ha éhes vagy szomjas. Lehet fáradt, vagy fájhat a hasa, jöhet a foga. Minden sírás más és más. Ha az anya figyelmes, képes ezeket megkülönböztetni. Nem kell minden nyekkenésre cicit tömni a gyerek szájába. Ha 40 perce evett, és elégedett volt, akkor még biztosan nem éhes. Próbálkozhatunk ringatással, énekléssel, hordozókendővel. Utóbbi nagy segítséget jelenthet a napi ritmus kialakításában. Hátra kötözve egész sok minden elvégezhető a háztartásban. (Bár én ezt még nem mertem meglépni). De nem muszáj ilyen mutatványokat végezni. Egy kb. három hónapos babát már le lehet tenni rövidebb időre, kicsit hagyni, s figyelni, mit kezd magával. Sokan ekkor már a kezüket nézegetik, ujjukat bekapják, szopják, ismerkednek a külvilággal.

Hagyjunk időt a babának erre!

Bár kezdetben a nappali alvások is igen rendszertelenek, lassan (nagyjából féléves kor körül) kialakul egy hosszabb délutáni alvás a több rövidke mellett.

Hat hónaposan elkezdhetjük a mellétáplálást, ami nagy segítséget jelent a napi ritmus további kialakításában. Amikor megjelenik az ebéd, egy főzelék formájában, a tízórai és az uzsonna gyümölcsléként, vagy püréként, már nyert ügyünk van.

Fontos, hogy az időt a gyermek érdekében, az ő igényeit figyelembe véve szervezzük. Ez azonban nem felel meg a kisgyerek (egy évnél nagyobb) akaratának való állandó alárendelődésnek.

Mert, ugye, nem mini diktátorokat szeretnénk nevelni?

 

Keresztesi Réka

 

Nyitókép: innen


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162