Talita

A borászat egy kicsit olyan, mint a politika vagy a foci: mindenki ért hozzá…

A „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” műsorában hangzott el a következő beszélgetés Heimann Zoltánnal, aki a szekszárdi borvidék fiatal borásza, de érdekli az irodalom és más művészetek is. A Református Zenei Fesztiválon versmondásával aratott sikert. Fekete Zsuzsa interjúja:

Heimann Zoltán: Egy borban megmutatkozik a termelő ízlése, a termőhely egyénisége, a talaj, a klíma, a szőlőfajták sokszínűsége és specifikussága. Azt gondolom, a borban ez a kulturális sokszínűség az igazi érték. Egy bor olyan, mint egy kiállítás, amelyhez jó háttértudás szükséges. A kép nézegetése közben jó tudni, hogy mit értett a festő azalatt a festmény alatt, melyik ciklusában festette és miért ezeket a színeket használta? Ezek a kulturális háttértörténetek a borban is éppígy fontosak.

Fekete Zsuzsa: Ön ismeri ezeket a kulturális háttértörténeteket? Egy jó borásznak tudni kell, hogy miről van szó?

Heimann Zoltán: Ahogy a festőknél is. Mint ahogy a festő és a műelemző is két külön szakma, ugyanígy van a bornál is. A műelemzőnek a bornál a sommelier felel meg. Neki az a célja, hogy a borról, borvidékekről, termelői stílusokról, évjárati stílusokról megszerzett tudását minél sokszínűbben, minél cizelláltabban adja át. Az én szakmám nem erről szól, mert én elsősorban termelő vagyok. Nekem az a fontos, hogy a magunk stílusát el tudjam helyezni a többi borvidék, többi termelő stílusához képest, legyen egy vízióm arról, hogy az én borvidékemet, hogyan szeretném a legtisztábban és szerintem a legegyedibben előadni a boraimban. Engem ezek érdekelnek. De mindenképpen jó kóstolni, tanulni, inspirálódni más borvidékekről. Ha én egy kétszáz hektáros borvidéken lennék borász, akkor alapvetően az acéltartályok, és a fahordók között tölteném a mindennapjaimat, – ami részben így is igaz. A saját borászatomban elsősorban a pincéért vagyok felelős, de fontos az, hogy kimenjek hetente többször a szőlőbe, hogy este a borvacsorákon beszéljek vagy interjút adjak a borainkról. Fontos az, hogy a borvidéki összefogásban próbáljuk a borvidéket építeni, hogy új terményeket fogalmazzunk meg. A Magyarországon jellemző családi lépték ezért szép, mert a kisebb méretű gazdaságban az embernek mindent kell tudnia egy kicsit.

Fekete Zsuzsa: Amikor kimegy a szőlőbe és végigtekint a birtokon, érzi azt a büszkeséget, hogy én vagyok a gazdája ennek a területnek?

Heimann Zoltán: Nyilván, a gazda szeme hizlalja a jószágot. Természetesen van bennem egyfajta büszkeség, de a szőlőt nézve a feladatokat, megoldásokat is meg kell látni. Nagyon kiszolgáltatott a szőlőgazda, gyakran van jég, fagy, amely meg tudja tizedelni a termést, de ilyenkor is meg kell találni a leghatékonyabb megoldásokat.

Fekete Zsuzsa: Úgy tudom, hogy nem mindig foglalkozott borászattal a családja.

Heimann Zoltán: Egy szekszárdi kisparaszti családból származom. A nagyapám nagyon büszke volt rá, hogy az ötvenes évek elején Samu nevű tenyészbikájával az Országos Mezőgazdasági Vásáron különdíjat nyert. Az állattenyésztés, növénytermesztés, és a borkészítés azért a mindennapokhoz tartozott. Aztán pedig jött a szocializmus, amely egy teljesen más világ, a téeszesítés és államosítás világa volt. Tizenéves koromtól kezdve mintha egy csúszdán lassan csúsztam volna bele ebbe a mostani életembe. A szüleimnél hobbiként indult a kilencvenes években a borászkodás, hogy a nagyapámnak legyen valami elfoglaltsága a nyugdíjas éveiben. Aztán ezen a léptéken túlnőtt, és a szüleim is egyre többet foglalkoztak vele. Édesapámnak volt egy taktikus húzása, elküldte édesanyámat egy levelező borászképzésre, így aztán ő is becsatornázódott a családi termelésbe.

Fekete Zsuzsa: Itt a Református Zenei Fesztiválon, a Márai Szalon vendégeként lépett föl és beszélt a bor és az irodalom kapcsolatáról, majd elmondott egy verset, és a közönség majdhogynem állva tapsolt.

Heimann Zoltán: A gimnáziumban kezdtem el szavalni. Most is itt volt a magyartanárnőm, aki biztatott a versmondásra. Volt olyan verseny, ahol boros verset mondtam, mert az kötődik a családhoz, és a magyarsághoz, mivel a magyar az boros nemzet. A bor és az irodalom szorosan összekapcsolódnak. Szekszárdon elkezdtem néptáncolni is. A próbákon gyakran kérdezik, hogy milyenek a cukorfokok? A bor minősége ettől sokkal összetettebb, de ha húsznál többet mondok, mindenki jóízűen bólogat, hogy akkor jó szüret volt. Egy kicsit olyan ez, mint a politika és a foci, hogy mindenki ért hozzá.

A beszélgetés a „Tebenned bíztunk eleitől fogva…” július 13-i adásában hangzott el.