Talita

Keresztény női magazin

A film forog…

afilmforog
Istenben hinni – az ember személyes ügye, belülről fakadó döntés, mely mégis túlcsordul a személyes kereteken, és közkinccsé akar válni. Kérdés azonban, hogy a különféle médiacsatornákból áradó információdömping zajában vajon vannak olyanok, akik meghallják a hitükről bizonyságot tevők hangját? Egy új kezdeményezés éppen ezt próbálja elérni!

 

Azt mondják, a posztmodern kor egyik kommunikációs sajátossága, hogy nagy hangsúlyt helyez a képekre. Vizuális világban élünk, ahol a plazmatévétől a laptopon át az okostelefonig képek milliói árasztanak el bennünket. A mozikban hetente új filmeket játszanak, az interneten percenként frissülnek a képeket is tartalmazó híranyagok, a tévécsatornák teljes kínálatát illetően pedig a bőség zavarával küzdünk.

Ebben a képzivatarban kellene tehát megszólaltatni a tényt, hogy Isten megváltoztatja az emberek életét. A technikai háttér és a lehetőség elvileg a keresztények rendelkezésére is áll, hogy létrehozzanak valami olyan produkciót, ami világi mércével mérve is színvonalasnak nevezhető.

Nos, éppen ezért indult Magyarországon egy új kezdeményezés, mely ezt a feladatot vállalja magára. A Felmentve nevet viselő projekt 5 perces filmecskéken keresztül akarja bemutatni, hogyan változik meg emberek élete Istennek köszönhetően. Stúdiózenész, tízgyermekes családanya, roma srác és sok más riportalany állt vagy áll majd a kamerák elé: magyar nyelven, magyar embereknek mesélnek arról, milyen fordulatot hozott az életükbe a hit. A filmeket profi stáb forgatja, hozzáértő kezek vágják, akik a mainstream filmes világban is megállják a helyüket.

A kezdeményezés nem titkolt célja, hogy ne csak keresztény hívők, hanem nem hívők is megnézzék a produkciókat. Ha sikerül olyan impulzusokat, érzéseket, gondolatokat átadni akár az Istentől elfordulóknak is, melyek egy újfajta szemléletmód katalizátorai lehetnek, a készítők szerint már nem dolgoztak hiába. A szándék nem a „térítés” vagy egy vallás propagálása, hanem az elgondolkodtatás. „Isten nem egy vallás, hanem személy, aki képes emberek életét megváltoztatni.” – olvashatjuk a projekt honlapján.

A csapat eddig három film forgatásával végzett, amiből egy már teljes egészében megnézhető, a második premierje pedig igencsak közeleg.

 

Sytka

 

A projekt weboldala: www.felmentve.hu

A szerző néhány korábbi cikke:

Kétségeken át – az egységig

Árt-e a hitnek a bibliatudomány?

Kisebbrendűnek érzed magad? Addig jó neked!


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162