A filozófiatanár találkozása az ismeretlennel, avagy az ókori emberáldozatról

Ábrahám és Izsák története első látásra nagyszerű példa arra, hogyan függeszti fel a vallás az etikai normát. Merthogy embert ölni, még ha Isten maga kéri is, bűn, akár a földi törvényeket, akár magát a Tízparancsolatot nézzük. Vagy mégsem?

A történet szerint Isten ugyan közbelép, és nem hagyja, hogy Ábrahám feláldozza egyetlen fiát, de akkor is: megkérte rá. Ábrahám pedig nehéz szívvel, de megtenné. Kész szembemenni a jóérzéssel, az íratlan erkölcsi törvénnyel, mert Isten ezt szeretné tőle.

Miért kéri az Isten Ábrahámtól, hogy bűnt kövessen el? – vetődik fel a kérdés az emberben óhatatlanul, s keresztény hívőként gyerekkora homályából ugyan feldereng egy régi hittanóra képe, ahol azt tanították, hogy ezzel az Isten megtiltja az emberáldozatot, de ott marad a fejében a kérdés: Miért?

Akinek pedig van valami fogalma róla, a fejét csóválja, és szomorúan állapítja meg, hogy bár egyre többen riogatnak a kötelező hittanóra és a vallási átnevelés rémével, az tulajdonképpen már itt is van.

Egy filozófiatanár az óráján a vallási és az etikai norma kapcsán beszél Ábrahám és Izsák történetéről.  A diák, amikor a hírekben legközelebb hallja, hogy iszlám szélsőségesek bombamerényletet követtek el, vagy a Katolikus Egyház felelősségét firtatják az inkvizícióval kapcsolatban, már azzal a hozzáállással hallgatja az objektív beszámolókat, hogy a vallás minden józan emberi törvényt, etikai szabályt képes felülírni, és ezzel mennyi szenvedést okoz a világnak.

Képzeletben menjünk vissza az osztályterembe, arra a filozófiaórára, ahol éppen elhangzik a kérdés: Miért kéri Isten Ábrahámtól, hogy bűnt kövessen el?

Ábrahám korában az áldozat bemutatásával kommunikáltak az istenekkel: így adtak hálát, próbálták elnyerni az istenek jóindulatát vagy az elkövetett bűnökért kiengesztelni őket, akiktől hitük szerint minden földi pillanatuk függött a jó terméstől a gyermekáldáson át egészen a halálig.

Az áldozatot azért kell elégetni, mert az égés során füst száll fel az égbe, és így az átmegy a transzcendens világba, vagyis célba ér. Minél nagyobb dolgot szerettek volna kérni az istenektől, annál értékesebb áldozatot kellett bemutatni. Mi lehet értékesebb áldozat az elsőszülött fiúgyermeknél? Talán maga a király, akit bizonyos népek bizonyos időben szintén feláldoztak az isteneknek. (A témáról bővebben lásd James G. Frazer: Az aranyág c. könyvét.)

Az emberáldozat, azon belül a gyermekáldozat nem csak az ókori Keleten volt jelen, hanem a kelta és germán törzseknél, sőt a rómaiaknál is. A punok például rabszolgákat áldoztak fel, de amikor a kapuban volt az ellenség, akkor a legelőkelőbb családok elsőszülöttjei kerültek sorra.

Miért?

Azt remélték, ha értékes áldozatot mutatnak be nekik, megmentik az egész várost az ellenség karmaiból. Egy élete a többi száz életéért cserébe. Micsoda barbár gondolat! – vetődik fel talán rögtön az olvasóban, de gondoljon bele: miket ígért Istennek, amikor egyik családtagja kórházi ágya mellett ült és a felépüléséért rimánkodott? Vagy a vizsga előtt, csak hogy átmenjen, mert nincs kellően felkészülve? Mindent megteszek, csak most az egyszer segíts rajtam! Ugye nem is olyan ősi, barbár hozzáállás?

Ha Jahve az egyetlen isten, a mindenható, a világ teremtője, akkor természetesen neki is jár a legértékesebb áldozat. („…azon a napon, amelyen Egyiptom földjén minden elsőszülöttre lesújtottam, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izraelben.” Számok 3.13) De Jahve parancsára az emberáldozatot mással kell helyettesíteni. Nem lehet, nem szabad, hanem meg kell váltani: „Az emberek elsőszülöttét, ha fiú, meg kell váltanod.” (Kivonulás 13.13) Mai szemmel szokatlan és kegyetlen az Úr kérése Ábrahámtól. De ott, akkor, az emberáldozat egy mindennapos gyakorlat része volt. Erre mondott nemet az Isten. Ma igazi reformernek, ünnepelt hősnek tartanánk, aki kiáll az emberi jogok mellett.

Egy filozófiatanár pedig igazán tudhatná, hogy egy tanmesének értelme legyen, előbb fel kell vázolnunk, hogy mivel kapcsolatban szeretnénk tanítani valamit a hallgatóságnak. Ahogy Platón segítségül hívta az ideák magyarázatához a barlanghasonlatot, vagy ahogy a buddhista szerzetesek példákon keresztül tanítanak a mai napig is.

( az alsó két kép a történet félreértése és kigúnyolása)

Ódor Mónika

Néhány  cikk a témában:

The Practice of Human Sacrifice

Child sacrifice

Human sacrifice