A kenyér teológiája
„Hogy élvezzük a szokatlant, ahhoz állandóan ízlenie kell a megszokottnak” – írja Őrsy László, az Egyesült Államokban élő, idén 95 éves jezsuita a II. vatikáni zsinat után írt kis jegyzetében. Mi a kapcsolat hétköznapi életünk és Isten országa között?
Jóízűen enni egy karaj kenyeret az ember egyik legbecsesebb ajándéka. Persze ritka kenyérfajtáról beszélek, ma nem egykönnyen lehet megtalálni. Utána kell nézni. Tudom, árusítják a Bronxban, egy kis olasz pékségben. Ott a pékmester még semmit sem veszített apjától örökölt ügyességéből, az meg még régi hazájában tanulta. Vagy megtalálhatod egy kolostorban, ahol a jóság jelentése olyan gazdag, hogy még a kenyérsütésre is ráillik. Találkozhatsz vele egy középnyugati farmon, ahol a nagymamának családja ellátására vonatkozó magas eszményeit nem nyelte el a generációs szakadék. Rábukkanhatsz csemegeboltokban is, kicsit kényelmetlenül kuporogva sárgarépaszálak és marokkói fűszerek közt. Erről a fajta kenyérről beszélek, amelyet még érintetlenül hagyott a gépesítés folyamata.
Valami csodálatos van a kenyér ízében. Olyan mindennapos, mégis olyan jó. Nagyon demokratikus. Táplál szegényt és gazdagot. Jól illik húshoz vagy halhoz, gyümölcshöz vagy sajthoz egyaránt. Asztalra tehetjük háromszor napjában, akár egész nap is ott lehet. De sohasem kevésbé szívesen látott vendég.
Persze nem szeretnénk mindig csak kenyéren élni. Vajat teszünk rá: ezzel már nagyot javul. Ha a vajat még mézzel is megtetézed, csemegéd méltó egy középkori király asztalára. Más szóval a kenyér rendes ízét rendkívüli hozzáadásokkal kell frissíteni. Időről-időre szükségünk van ünnepi lakomákra. Ritka alkalmakkor választékos banketten veszünk részt. De egy vagy két gazdag étkezés után torkig vagyunk, és megint csak a kenyér egyszerű ízére vágyakozunk. Igen, kellenek ünnepi alkalmak; de ha minden nap ünnep, akkor soha sincs ünneplés.
A filozófiai következtetés ebből az, hogy szükségünk van közönséges dolgokra, mint amilyen a kenyér. Ezek tartják fenn bennünk az életet nyugodt és békés ízükkel, amelyet újra meg újra élvezhetünk. Ha a közönséges dolgok megvannak, az jó alap az ünnepekre és ünneplésre.
A közönséges dolgok íze iránti érzékünket lerontani annyi, mint életünk alapjait kikezdeni. Sok békés egyhangúságra van szükségünk ahhoz, hogy élvezni tudjuk a meglepő eseményeket. Az egyhangúság idején ébred föl a belső ember szelleme. Mivel semmi sem tereli el, reflektálhat önmagára és a külső világra. A mindennapi élet nyugodt ritmusa a legjobb keret a mélyreható gondolkodáshoz. Nagy tettek és megmozdulások sohasem eredtek sekély gondolatokból; minden óriás fának mély a gyökere. Különben az első szél elfújja. Ha valaki mindig ünnepelni akar, fogságba zárja szellemét.
Eljött az ideje, hogy megírjuk a közönséges dolgok teológiáját. Az egyszerű étkezések, köznapi munka, békés séták és könnyed társalgás teológiája lenne ez. Azután tovább hatolva elmélkednék a mindennapos hódolaton, az egyszerű szertartásokon, amelyeknek az oltárainkon felajánlott kenyeret és bort kellene körülvenniük. Még Isten-imádásunk sem táplálkozhat mindennap izgató, újjáalkotott ünneplésből, ugyanazon okból, mint amiért nem ülhetünk mindennap választékos lakomát. Különben teljesen tönkretennénk az ünnepeket.
Félreértés ne essék. Minden bizonnyal alkotó készséget akarunk. De az igazán eredeti mélységből fakadó alkotó készséghez a nyugodt elmélkedés időszakai, a mindennapi élet közönséges ritmusa szükséges. Időről-időre szükségünk van új, váratlan és meglepő formájú imádságokra; de a legtöbbször meghitt szavakat ismételgetünk, hogy elménket és szívünket ne foglalják le szavak és formák, hanem átadhassa magát a hit és szeretet minden emberi kifejezésen túli megmozdulásának.
Hogy élvezzük a szokatlant, ahhoz állandóan ízlenie kell a megszokottnak. Hogy élvezzünk egy nagy bankettet, ahhoz értékelnünk kell a mindennapi kenyeret. Ez a paradoxon az Evangéliumokban is megtalálható. Jézus hűséges tanítványainak égi lakomát ígér. De miközben ezt várják, arra tanította őket, hogy imádkozzanak a mindennapi kenyérért.
Forrás: Őrsy László: Úttalan utak Ura, 1971 – Az írást a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya engedélyével közöljük.
Tweet