A kimondott szavak ereje
Múlt héten az élet új kihívás elé állított: hogyan tanítsuk meg egy harmadikos kislánynak a kerekítés művészetét. – Szőnyi Lídia, fiatal keresztény pszichológus kiváló írása blogjáról, a Lelki ügyeinkről. Szeretettel ajánljuk!
Néhány héttel ezelőtt a reggeli Biblia olvasás közben rátaláltam egy igeversre, ami akkor és ott sokat jelentett nekem. Ahogy a reggeli teendőim közben a szavakat és a jelentésüket ízlelgettem, megfogalmazódott bennem, hogy szívesen írnék erről egy cikket. Az élet azonban rohant tovább, így csupán egy Facebook bejegyzésre volt időm. Felébredt a pici lány, főztem, mostam, vasaltam, jöttek az új ingerek, az új témák, és a cikk továbbra is csak a fejemben létezett néhány kusza félmondat formájában.
Múlt héten azonban az élet új kihívás elé állított: hogyan tanítsuk meg egy harmadikos kislánynak a kerekítés művészetét. Nem szeretném sokáig ragozni az esetet, elég annyi, hogy másfél óra küzdelem után mindketten a sírás határán álltunk. És akkor az elkeseredés, ingerültség, tehetetlenség zavaros érzései közt újra eszembe jutott az a bizonyos igevers.
Hála ennek végül nem volt zokogás, ajtócsapkodás és hiszti, azonban kicsit közelebb kerültünk a matematika szépségéhez.
Bizonyára sokan hallottatok már a Pygmalion effektusnak nevezett önbeteljesítő jóslatról, amikor a mások által ránk sugárzott jó vagy rossz elvárások valóra válnak. A fogalom két pszichológus, Rosenthal és Jacobson nevéhez fűződik. A szakemberek egy kísérlet során IQ tesztet vettek fel a gyermekekkel, majd beszámoltak a tanároknak a teszt eredményéről, és arról, hogy melyek azok a gyermekek, akik különlegesen tehetségesek és okosak. A csavar abban rejlett, hogy a különlegesen magas értelmi képességűnek beállított gyermekek valójában teljesen átlagos intelligenciahányadossal bírtak. Az iskolai teljesítményük és a jegyeik azonban egyre jobbak lettek, illetve amikor újra megmérték a IQ- jukat, jobb eredményt értek el mint korábban, és osztálytársaikat is lekörözték.
Mivel úgy bántak velük, mintha okosabbak lettek volna, valóban azok lettek.
Az önbeteljesítő jóslat a pozitív megerősítésen keresztül közvetítődik a másik felé, ami természetesen nem csak a verbális megnyilvánulásokat foglalja magába, hanem a kiemelt figyelmet, a szemkontaktust, a fizikai közelséget és a mosolyt is. A szavaink azáltal válnak hitelessé, hogy a gesztusainkkal és a mimikánkkal is ugyanazt fejezzük ki, és valóban hiszünk abban, amit kimondunk.
A szavainkkal építhetünk és rombolhatunk. Beszélhetünk a másikkal a szeretet és a bátorítás nyelvén, de a harag, a türelmetlenség és az ítélkezés nyelvén is.
Mindannyian vágyunk arra, hogy értékeljenek bennünket. Az elismerés és a dicséret már gyermekkortól kezdve az egészséges önbizalom fontos építőköve. Számos ember életét felnőttként is a negatív szülői próféciák illetve a pozitív megerősítés hiánya határozza meg. „Anyukám soha nem dicsért meg, soha nem mondta, hogy okos vagyok.” Még rosszabb esetben: „A szüleim mindig azt mondták, buta vagyok, soha nem fogok semmit elérni az életben.” Néhányan elfogadják ezeket a skatulyákat, ezért soha nem mernek olyan kihívást jelentő feladatot, munkát bevállalni, ami előrébb vinné az életüket, mert félnek a kudarctól. Mások rengeteg energiát fektetnek a szülői jóslatok elleni küzdelembe, és sikeresek lesznek, de legbelül ott a kétely, hogy mégsem elég jók, okosak, tehetségesek, így egész életükben görcsösen bizonyítanak, és úgy érzik, mindig tökéletesnek kell lenniük.
Hogyan dicsérjünk helyesen?
A pozitív megerősítés újabb teljesítményre sarkall bennünket. A dicséret azonban nem lehet a manipuláció eszköze, nem szabad azért alkalmazni, hogy hízelgéssel rávegyük a szeretteinket arra, amit szerintünk tenniük kellene. Az elismerés helyes motivációja, hogy kifejezzük a szeretetünket, bátorításunkat, bizalmunkat.
Nagyon fontos, hogy gyermekünk érezze, hogy szeretjük és elfogadjuk, azért amilyen, és nem csak azért, amit tesz vagy nem tesz. Ez nem azt jelenti, hogy túlzó módon olyan dolgokért dicsérgetünk, amelyek mögött nincs valódi teljesítmény. Míg az egyéves elhiszi, hogy ő a világ legügyesebb kisbabája, mert képes keresztülsétálni a szobán, a nagyobb gyermekek megérzik, ha a dicséret nem jogos és nem illeti meg őket, ezért gyanakvással fogadják, hátsó szándékot, manipulációt sejtve mögötte.
Fontos, hogy a gyermek érezze, hogy okosnak tartjuk, de „az én gyermekem egy zseni, még tanulnia se kell, minden ráragad”- típusú dicséretekkel érdemes óvatosan bánni. Ilyenkor a gyermek azt hiheti, hogy a tanulás, a befektetett energia azt bizonyítja, hogy ő mégsem olyan jó, tehetséges, okos.
Érdemes megkeresni, hogy melyek azok a területeket, amelyek érdeklik a gyermekünket, mi az, amiben ő tényleg jó, és ezekre alapozva olyan feladatokat biztosítani a számára, amelyekben sikerélménye van.
Elengedhetetlen, hogy a nehézségek és csüggedés esetén is bátorítsuk a gyermekünket! Ha a matematika kettesért a gyermekünk sokat tanult, akkor semmiképpen se hordjuk le a sárga földig, hogy mekkora „szerencsétlen hülyegyerek”, inkább öntsük belé lelket és mondjuk el neki, hogy mi hogyan látjuk őt! Fontos, hogy az őszinte igyekezetet, a szorgalmat és a kemény munkát mindig értékeljük.
Ez azt jelenti, hogy a negatív érzelmeinket nem szabad kifejeznünk?
Semmiképpen. Ha a gyermekünk olyat tesz, amivel megbántott minket vagy másokat, ha fájdalmat okozott valakinek, ha hanyag, nemtörődöm volt, akkor szembesíteni kell a tettei következményével. Fontos, hogy kifejezzük az indulatainkat, de bölcsebb, ha nem indulatból cselekszünk. Az általánosítással, a minősítéssel, a címkézéssel „te szerencsétlen kétbalkezes”, „érzéketlen fatuskó”, „lusta disznó” hatalmas károkat okozhatunk a gyermek lelkében. Célravezetőbb, ha mindig csak az adott szituációról beszélünk, arról hogy az eset milyen érzelmeket váltott ki belőlünk, és hogy a cselekedetnek milyen következményei, hatásai lesznek a gyermekünk vagy mások életére. A beszélgetés előtt gondoljuk végig az alábbi kérdést:
„A közlésem előrébb fogja vinni a gyermekem életét és a kapcsolatunkat?”
Ha a válaszunk nem, csiszoljuk még egy kicsit a mondandónkat! Ha képesek vagyunk helyesen megfogalmazni a negatív érzelmeinket is, akkor nem rombolni, hanem építeni fogjuk a másikat és a kapcsolatunkat általuk.
Egyikünk sem tökéletes, a harag, az indulat hevében kicsúszhatnak a szánkon olyan szavak, amelyek nem építőek. Nem segít senkin, ha emiatt kárhoztatjuk magunkat, a megbánásnak és a bocsánatkérésnek a gyermekünkkel való kapcsolatunkban is helye van.
Te hogyan tekintesz a gyermekeidre? Többségében pozitív visszajelzéseket adsz számukra?
Szőnyi Lídia
A cikk forrása: Lelki ügyeink blog
Hasonló cikkeink:
Gyerekkockásítás – a sorból kilógó gyerekekről
Tweet