A Kulturális Örökség Napján: Medgyaszay István Városi Házaiban
Tekerőlant-zenével és a házban élő és alkotó két keramikushölgy (Högye Katalin és Jáger Margit) kiállításmegnyitójával indult a tárlatvezetéses séta a Kiss János altábornagy u. 55-59. alatt található, Medgyaszay István által tervezett, 1927-1929 között épült Városi Házakban.
A lokálpatrióta lakók kis csoportja a ház légópincéjét új közösségi térré alakította át egy pályázaton elnyert pénzből. Rómer Flóris születésének évfordulója alkalmából (aki régész, művészettörténész, festőművész volt), egy-egy kis vakoló spaknival ajándékozta meg a lelkes kis csapat tagjait a házak közösképviselő-asszonya, Vargáné Szilágyi Erzsébet, kinek felmenői között is volt restaurátor. Talán épp ezért is viseli szívén az épületek sorsát, s a létező összes pályázatra benevezve apránként szépülnek az épületek.
A kiállításmegnyitó után a közösképviselő-asszony fia, Varga Péter először a ház tervezőjéről és az építés körülményeiről mesélt. Varga Péter a Baár-Madas Gimnáziumban végezte tanulmányait, ott fedezte fel magának Medgyaszay István építészetét, és tette őt rajongójává. S hogy-hogy nem, a Kiss János altábornagy utcában is az általa tervezett Városi Házak egyikében nőtt fel. Felcseperedve aztán végigjárta az összes fellelhető Medgyaszay-házat, és két éve egy kis kiadványt is összeállított a kutatásai nyomán, benne minden fontos dátummal, építőmesterek nevével, a ház híres művészlakóinak névsorával, életrajzával.
Medgyaszay (szül. Benkó) István (Budapest, 1877. augusztus 23. – Budapest, 1959. április 29.): építész, szakíró. Műveiben a népi, elsősorban az erdélyi építészet elemeit használta fel, de hatott rá a Távol-Kelet építészete, és előfutára volt az organikus építészetnek is.Édesapja Benkó Károly (1837-1893) kőműves, építész. Édesanyja Kolbenheyer Kornélia volt. Ödön testvére fiatalon meghalt, bátyja Medgyaszay Gyula is építész lett. 1893-1896 között a budapesti Állami Ipariskola építészeti szakosztályán tanult, majd egy évet Francsek Imre tervezőirodájában dolgozott. 1898-ban befejezte az Állami Főreáliskolát és leérettségizett. A következő évben Bécsben dolgozott, majd ugyanott beiratkozott a Képzőművészeti Akadémiára, valamint egyidejűleg a bécsi Műszaki Főiskolára. 1902-ben két év után átiratkoziott a budapesti Műegyetemre. 1903-ban Nemzeti Panteonjának első tervével elnyerte az Akadémia Gundel-díját. A következő évben megszerezte mérnöki oklevelét. 1904-1906 között itthon és Székelyföldön részt vett a Malonyai-Csoport kutatásaiban, majd Németországban, Svájcban, Franciaországban járt tanulmányutakra. Benkó vezetéknevét 1906-ban anyai nagyanyja, Medgyaszay Kornélia után változtatta Medgyaszayra. 1908-ban több szabadalma volt: foglalat nélküli izzólámpa, színházi ajtózár (1909), vasbeton mennyezet (1910). Ettől kezdve ötvözte a népi formaelemeket a vasbeton technológiájú építészettel. 1911-ben Egyiptomban és Szudánban tanulmányozza a Nílus-menti ókori kulturális emlékeket. 1915-ben önként frontszolgálatra jelentkezett, és még ugyanebben az évben feleségül vette Martinovich Gabriellát. Három leányuk született: Margit (1909), Ilona (1920) és Gabriella (1925). 1927-től műegyetemi magántanár. 1930-tól Zajti Ferenc mellett a Magyar-Indiai Társaság társelnöke. 1932-ben ment indiai tanulmányútjára, ahol sokat merített az ősi keleti építészetből. 1939-től egyetemi nyilvános rendkívüli tanár. 1949-től, a szocialista kultúrpolitika kezdetétől meghurcolták pártonkívülisége miatt. 1959 áprilisában megszüntették munkaviszonyát, rá három hétre meghalt. (Forrás: wikipédia)
A Városi Házakról:
Azért nevezik így őket, mert 1929-re a főváros építtette fel hivatalnokok, köztisztviselők számára, a lakásépítő program utolsó elemeként. A Városi Házak U alakúak, fásított kertek övezik őket. A házak három oldalról belső udvart zárnak közre, amelybe a Margaréta utca felől jellegzetes, rusztikus, kősisakos pillérek által közrefogott kerítéskapun juthatunk be.
A házcsoportot népies szecessziós stílusúként lehet meghatározmi. Felújított homlokzati sgrafittókkal, tulipánmotívumokkal az erkélyein, jellegzetes vörösfenyő nyílászáróival, a lépcsőházakban kékre és zöldre festett pávamotívumokat idéző kovácsoltvas korlátokkal tanúskodik a száz évvel ezelőtti építészet igényességéről. A korábban osztott, magas tetős épületek közül ma már csak egy őrzi azt a “pagodatetős” jelleget, amelyet a mester a távol-keleti útjain lesett el.
Épületein elsősorban erdélyi népi motívumokat használt, de távol-keleti elemek is fellelhetők házain – egyébként szentül hitt a magyarok és indiaiak rokonságában. A helyreállítás látványos első fejezetében a sgrafittókat restaurálták 1998-ban.
Márton Ferenc szobrász- és festőművész jellegzetesen népi ihletésű képei a két szélső épületet díszítik. Nagy Sándor lágyabb vonalakkal megrajzolt képei Szép Ilonka történetét mesélik el a középső házfalon. A vakolat pedig színezetlen, önmagában mintás, a két szélső épületen függőleges, a középsőn pedig halszálkás csíkozással. A vakolat helyreállítása is folyamatosan történik. A legalsó házon ezért még mindig látszanak a II. világháborús puskaropogás nyomai.
Egy kis érdekesség:
Az egyik falkép három lányt ábrázol, akik mintha egymást noszogatnák; alattuk a lekopott felirat már csak a „gatás” szótöredéket őrizte.
Varga Péter elmesélte, hogy restauráláskor ezt – érthetően – noszogatásra egészítették ki, ám ekkor történt valami. Már a felújítás után, véletlenül kerültek a lakók ismeretségbe Márton Ferenc leszármazottjával, akinél a művész hagyatékából származó akvarellek között a szóban forgó fali kép terve is feltűnt. Ekkor derült ki, hogy a kép címe helyesen: Mosogatás. Márton Ferenc tudniillik Csík megyéből származott, és ott a mosogatás a pletykálkodást is jelentette…
A séta után a legfelső ház udvarán térzene és a házbeli cukrászda finom süteményei fogadták a vendégeket, az ottani kiállítótérben pedig egy karikatúra kiállítást tekinthettünk meg.
Antalffy Yvette
Ajánlott cikkeink:
VasútARTjáró és új szoborpark Balatonalmádiban
A “Nyócker” titkainak nyomában
Sümeg, a nyitott templomok városa
Tweet