Talita

Keresztény női magazin

A Lélek szele és az Eurovízió

Loreen02Az egyetemes szórakoztatóipar pünkösdi produkciója az Eurovíziós Dalfesztivál volt. Könnyen fogyasztható, lelket elzsongító műsor – kiválóan alkalmas valláspótléknak is. Be is váltotta a hozzá fűzött reményeket: milliók ültek a képernyők előtt szombat este, és Pünkösd vasárnapján ezzel volt tele a média.

Családunk számára Pünkösd vallási ünnep. Vasárnap délelőtt együtt ünnepeltünk a templomban, így csöppet se bántam, hogy előző este megnéztük a dalfesztivál döntőjét. Mindkettőnek megvolt a helye az életünkben.

Érdekel ez az „eurovíziós jelenség”. Nem elemzem, hiszen nem látok a kulisszák mögé, csak benyomásaimat rögzítem. Azerbajdzsán, a tavalyi győztes kapta a fesztivál rendezési jogát (pontosabban: kötelességét), és elkápráztatta a világot: egy év alatt felépített egy hatalmas, impozáns épületet, és létrehozta azt az infrastruktúrát, ami otthont adhatott az európai színvonalú rendezvénynek. Le a kalappal! Bár ha jobban belegondolunk: hátborzongató. A korábbi országok általában egy már meglévő sportcsarnokot alakítottak át, Baku ilyennel nem rendelkezett. Mennyi pénzt és túlhajtott munkát kellett beleölniük ebbe a felkészülésbe! Egy feltörekvő, volt diktatúra nem ismeri a lehetetlent, ha ki kell lépnie a világ porondjára.

Öt nagy európai állam: Németország, Franciaország, Spanyolország, Egyesült Királyság és Olaszország képviselőinek nem kellett megmérettetniük magukat az előselejtezőn, ők automatikusan bekerültek a döntőbe. Lehet, hogy nem érem fel ésszel a dalfesztivál eszmeiségét, de bennem ez a pozitív diszkrimináció nagyon rossz érzéseket keltett. Nekik ez jár?!

Az egyes országok polgárai nem adhatták telefonos szavazataikat a saját versenyzőjükre. Adták helyettük a külföldi rokonok, sorstársak, határon túli politikai szövetségesek. Tisztelem a nemzet-tudatot, de ebben az esetben a „rád szavazok, mert a mi kutyánk kölyke vagy”-mentalitás tönkre tette a versengés művészi jellegét. Hol van a valódi dalverseny, ha az azeriek a törökökre, a törökök az azeriekre, a ciprusiak a görögökre, a görögök a ciprusiakra, az olaszok az albánokra, a montenegróiak a szerbekre, a szerbek a macedónokra, a portugálok a spanyolokra, a moldávok a románokra voksolnak? Hol marad a művészet értékelése, ha a határon túli nemzetrészektől elvárják, hogy az anyanemzet küldöttére szavazzanak? Persze akadtak származástól és politikától független voksok is.

loreen1

A rossz szemléletet, a nemzetiségi korlátokat igazán csak a Svédországot képviselő marokkói, berber lánynak sikerült áttörnie, aki toronymagasan nyert. Loreen szenvedélyes, szélvész-tépte dala szerintem is nagyszerű. Tipikus képviselője azoknak a szuggesztív, erős egyéniségű, átütő hatású énekesnőknek, akik általában meghatározzák az Eurovíziós Dalfesztiválok arculatát. Akik akkor is lenyűgöznek, ha egyedül énekelnek, és a hangjuk, mozgásuk (persze rafinált hang- és fényeffektusokkal fokozva) túlárad a színpad határain.

Ellenpontjaként ott van Engelbert Humperdinck, aki az 1970-es évek táján állt előadói karrierje csúcsán, és előzetes megmérettetés nélkül került a döntőbe. Szép számot énekelt, de nagyon kevés sikert aratott. Az idős férfiaknak nem sok babér terem az előadói pályán. (Az idős nőknek sem, kivétel a népviseletbe öltözött “orosz” bábuskák, akik valójában az udmurt kisebbség képviselői. Örömteli és szinte hihetetlen, hogy a nagy orosz birodalmat egy alig egymilliós kisebbség tagjai képviselhették ekkora nyilvánosság előtt! Most legalább a világ egy része tudomást szerzett a létükről. Mégis úgy vélem, produkciójuk  kirítt ebből a közegből, és leginkább furcsán ható megjelenésük miatt nyertek második helyezést.) Humperdinck szép hangja elismerésre tarthat igényt a vájt fülűek körében, de külseje és zenéje már nem közvetíti a fiatal és középkorosztály hangulatát.
A Magyarországot képviselő Compact Disco is halványnak bizonyult a látványosabb, karakteresebb mezőnyben. Tehetséges, helyes férfiak, és elérték, hogy majdnem egész Magyarország megismerte őket. Reméljük, később is érdemes lesz rájuk figyelni.

compact_disco
„The show must go on!” – „A show-nak mennie kell!” – énekelte évekkel ezelőtt egy különleges hangú énekes, akit maga alá temetett ennek a csillogó világnak a hordaléka. Rajongói szerint halhatatlan, hiszen a szellemisége valóban tovább él. Engem viszont az érdekel, mi lesz maradandó ebből a csillogó cirkuszból. Marad-e belőle valami száz év múlva? Vagy ez csak a pillanat művészete?

Remélem, hogy Loreen, az energikus, déli lány, aki az északi svédek számára minőségi győzelmet hozott, talán közvetíthet valamit a Lélek sugallataiból is. Hátha.

 

Kölnei Lívia

 

Kép innen


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162