A magány csapdájában 3. – Az irigység és a csüggedés
Két olyan életérzés és viselkedés, amely magányhoz vezet. Hogyan küzdhetjük le?
Dominika apátnő útmutatásai további segítséget nyújthatnak nekünk.
Az irigység
A hiúság szenvedélyének egyik aspektusa az irigység. Ez a szenvedély is a magányhoz vezetheti el az embert.
Az irigység abból ered, hogy nem akarjuk magunkat kisebbnek érezni a felebarátunknál. Inkább nagyobbnak, de legalábbis egyenlőnek szeretnénk magunkat érezni. De mennyi mindent veszítünk e hozzáállásunk miatt!
Egy írótól idézem: „Szeretem inkább azt gondolni, hogy körülöttem mindenki jobb nálam. Azért, mert amikor így gondolkodom, mindig csodálatos, méltó emberek között vagyok. Ez pedig boldogságot kelt bennem”. Az irigy ember mindig saját „énjére” összpontosít. Mások méltósága és mások sikerei számára csak mércét jelentenek. Más tehetséges, én miért nem vagyok az? Mást szeretnek, engem miért nem, hát rosszabb vagyok nála? Másnak sok erénye van, nekem Isten miért nem adott?
Az irigy ember meglopottnak érzi magát, úgy érzi, megfosztották őt a javaktól, ezért nem képes valóban észrevenni felebarátait maga körül. Ezért magányos. Ha felhagyna a méricskéléssel, és képes lenne egyszerű tekintettel, örömmel figyelni másokra, akkor észrevehetné: „Milyen jó emberek vannak körülöttem! Milyen nagy szerencsém van” – és a magány érzése oszladozni kezdene benne.
Soha ne higgyünk az irigység bennünk feléledő gondolatainak! Gyakran érezhetjük úgy, hogy irigységünknek objektív okai vannak: a másiknak többje van, jobban szeretik, úgy érezzük, lehetetlen, hogy mi ne vágyjunk ugyanarra. Ilyenkor elfelejtjük, hogy Isten mindenkinek számtalan adományt ad, és mi is nagyon sok jóval rendelkezünk. Bennünket is szeretet vesz körül, csak képtelenek vagyunk azt észrevenni.
Az elcsüggedés
A magány egy másik komoly oka: a helytelen viszonyulás a sikertelenségeinkhez, a kudarcok miatti elcsüggedés. Ez egy nagyon elterjedt jelenség. Ebben részben vétkes a tömegkultúra, a tömegirodalom, a filmek, a reklám által napjainkban terjesztett „sikeres ember” kultusza is. A „sikeres embernek” mindig minden sikerül, nem ismeri a kudarcot. Megszokjuk, hogy e hamis példához igazodjunk, és elfelejtkezünk a legfontosabb keresztény erényekről: az alázatról, a türelemről és az Istenbe vetett reménységről.
Azonban az az önmagunk iránti elvárás, hogy mindenben feddhetetlenek legyünk – bűnös út, ami csüggedéshez, zárkózottsághoz és végül a belső magányhoz vezet.
Egyszerű példa. Munkahelyünkön a vezető egy felelősségteljes feladatott bízott ránk, és nagyon remélte, hogy sikerül jól megoldanunk. Mi is ebben reménykedtünk, de valamiért ez nem sikerült. Most kétféleképpen viselkedhetünk. Zaklatottak leszünk és sopánkodunk: „Hogy történhetett ez? Mindenkinek rosszat okoztam, és nagyon megszégyenültem. A főnök most már nem fog megbízni bennem, és a kollégáim is ki fognak nevetni.” Látni véljük, ahogy mindenki sértően lesajnál minket, a főnök pedig, amikor elmegy mellettünk, ingerülten és mogorván néz ránk.
De viselkedhetünk másképpen is. Először is imánkban kérjük Isten segítségét. Ha lelkünk zaklatott és gondolataink ide-oda cikáznak, legjobb, ha a Jézus-imát mondjuk. Ha egy kicsit megnyugodtunk, üljünk le és gondolkodjunk! Ha van rá lehetőség, hogy kijavítsuk a helyzetet, akkor igyekezzünk ezt megtenni.
A Jézus-ima: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” Ezt az első századokban kialakult imát ma is rendszeresen imádkozzák a görög katolikus és a görög keleti egyházakban. E rövid imát szívünk mélyéből mondhatjuk az élet mindenféle helyzetében: munka közben, ha sétálunk az utcán, szabadidőnkben, villamoson, buszon, a kísértés perceiben, ha nehéz helyzetbe kerülünk, ha döntenünk kell, ha választ kell adnunk egy súlyos kérdésre, de akkor is, ha elmélkedünk, ha „csak” az Istent akarjuk dicsőíteni.
Valaki ellenvethetné: egy dolog, ha egyszer elkövetek valami hibát, és más dolog, ha bűnbe esek (vagy ha rendszeresen követek el bűnt), ez esetben hogyan is kerülhetném el a csüggedést? A szent atyák ebben az esetben is a józanságot tanítják, ahogy minden más élethelyzetben is: „Ha elestél, kelj fel!” Ismerd be Isten és önmagad előtt saját gyengeségedet, és folytasd a küzdelmet! Természetesen mindezt imádsággal tedd, mert valóban felkelni csak Isten segítségével vagyunk képesek.
(Folytatjuk)
Dominika apátnő
A sorozat 1-2. része:
4. része:
A cikk forrása:
Tweet