Talita

Keresztény női magazin

A Múzeumkert eleganciája

mzeumkert3
A városi ember szomjazza a zöld területeket, fát, füvet, virágot akar látni a betonrengetegben, ezt az igényt pedig elsősorban a közparkok szolgálják ki. A budapesti, belvárosi parkok között kiemelkedő szerepe van a Múzeumkertnek, a Nemzeti Múzeum díszes kertjének.

A Múzeumkert azért különleges, mert a város közepén található, ott, ahol magánkertet nagyítóval sem találni, ráadásul kifejezetten elszeparált az urbánus nyüzsgéstől. Igaz, hogy egyik oldalát a forgalmas Múzeum körút határolja, ez azonban belülről alig észrevehető, a másik három oldalról pedig kis, csendes utcák veszik körül, így valóban megvalósul az, amit nyugodt, zöld szigetnek nevezünk. A Nemzeti Múzeum biztosította elegáns atmoszféra a kertet is csendes pihenőhellyé varázsolja, ide nem tudott beférkőzni az a bulis, szertelen hangulat, ami például a közeli Erzsébet teret jellemzi. A Múzeumkertbe az emberek pihenni, olvasni, merengeni járnak, vagy esetleg azért, hogy gyors ebédjüket elfogyasszák, ahogyan azt tegnap én is tettem (a két sarokkal feljebb található kiváló levesbüfé jóvoltából). Ha már ott jártam, készítettem pár fotót, hogy más is ízelítőt kapjon a Múzeumkert egyedi hangulatából.

mzeumkert1

Ha a Múzeumkertről van szó, illendő röviden vázolni a történetét. A Múzeum épületét megálmodó Pollack Mihály egyben a kert terveit is elkészítette. Elképzelése az volt, hogy a múzeumot körülvevő területet egységbe forrassza az építménnyel. Erre szükség is volt, ugyanis a Múzeumkert az 1830-as években elhanyagolt, mocsaras terület volt, ami ráadásul lejtett is. A lejtést az alap kiásásakor kitermelt földdel szüntették meg, a kert korábban kiparcellázott részeit pedig visszavásárolták. Az első parkosítási tervet Muszely Károly pesti műkertész készítette el 1848 elején, ám a kitörő szabadságharc megakadályozta a munkák megkezdését. A következő – már meg is valósuló – kertészeti terv Petz Ármin nevéhez fűződik, a munkákat pedig jobbára közadakozásból fedezték. Az első fák például egy margitszigeti magánbirtokról és egy kiskunlacházi uradalomból érkeztek. Érdekesség, hogy a finanszírozásra egy másik ötlet is felvetődött: egy módos pesti kereskedő a kert két oldalára egy-egy üzletház felhúzásával kívánta a kertet forráshoz juttatni, amit a város nem támogatott (ezen elgondolást ajánlom az egyre inkább zsibvásárrá váló Erzsébet tér mai kezelőinek).

mzeumkert2

A Múzeumkert 1856-ra lett készen, de a fejlesztési beruházásokhoz (padok, köves utak, kerítésépítés) továbbra is az adakozók segítsége járult hozzá. 1879-ben a kert közel ezer négyzetméter területet vesztett, a körút építése során ugyanis a kerítést 15 méterrel beljebbre helyezték át. Az öntözőrendszer kiépítése 1892-ben történt meg, ekkor bővítették ki a város vezetékes vízhálózatát, főleg az akkoriban tomboló kolerajárvány miatt.

mzeumkert5

A II. világháborúban a Múzeumkert is jelentős károkat szenvedett, az első gyors helyreállítás még 1945-ben lezajlott, és hét évvel később komolyabb renoválás is történt. A terület kezelését 1953-ban vette át a Múzeumtól a Fővárosi Kertészeti Vállalat, a következő nagyarányú változtatás pedig 1977-ben érte a kertet: Csorba Vera tervei alapján alakult át a terület, ekkor telepítették be az örökzöldeket, melyek eddig alig voltak megtalálhatók itt.

mzeumkert4

Egy 1993-as felmérés az élővilágot következő listába szedte sorba: természetes növénytakaró 43, egynyári dísznövények 20, kétnyári dísznövények 3, évelő dísznövények 7, cserjék 55, fenyőfélék 17, lombos fák 33, állatok 39 rendszertani egység.

Ma a Múzeumkert egy elrendezését, növényvilágát tekintve átlagos közpark, azonban különleges elhelyezkedése, átlagon felüli rendezettsége és nyugalma a belváros egyik legkellemesebb zöldterületévé teszi.

 

Megyeri Szabolcs

 

Forrás: kertész.blog.hu

Kapcsolódó cikkünk:

A “Nyócker” titkainak nyomában


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162