A „Nyócker” titkainak nyomában
Egy június eleji szombat délután kis csapatunk a Nemzeti Múzeumtól indult városfelfedező sétára, hogy Katával egy kicsit közelebbről megismerjük a VIII. kerület régi és új csodáit.
Sétánk a Józsefvárosban élő barátaink által szervezett filmklub záróakkordja volt. Az egyik “klubtag”, Fris E. Kata, az Amaro Drom felelős szerkesztője, évek óta dolgozik a kerületben, s bár ő nem itt lakik, mégis lelkes lokálpatrióta. A Tavaszmező utca 6. szám alatti, egykor elegáns, freskóval díszített, 1850-ben épült házban működik 1991 óta a szerkesztőségnek is otthont adó civil szervezet, a Roma Parlament. (Erről az épületről majd a második részben olvashattok többet!)
Filmes találkozásaink alkalmával vetődött fel az ötlet, hogy megmutatja nekünk az oly sokak által hírhedtnek kikiáltott “Nyócker” azon arcát, amelyről mi is keveset tudunk. A “hétköznapi történelem”-ből szemezgetve beszélt nekünk a városrész múltjáról és jelenéről, miközben sem a tankönyvekben, sem a kerülettel kapcsolatos aktuális híradásokban nem szereplő józsefvárosi történetek, anekdoták, helyek elevenedtek meg sétánk során.
Most a Múzeum körút – Rákóczi út – Szentkirályi utca – Blaha útvonalról mutatok néhány képet.
AZ Olasz Intézet előtti kávézóban ücsörögtünk egy kicsit. Ez a Bródy Sándor u. 8. alatti épület régen (1865-1902) a Magyar Országgyűlés Képviselőházának épülete volt, amit egy ülés után építészeti problémák miatt újjá kellett építeni. A világ(unk) nem is változott olyan sokat a 19. század óta?
Azután a Múzeum elől indultunk. Igazi turistáknak érezhettük magunkat Budapesten!
Az első izgalmas felfedezés az ELTE Bölcsészkar épülete (1882-ben még Ásványtani Intézet) előtt fogadott bennünket: Megtudtuk, hogy a múlt század elején a Kiskörútnak ezen a szakaszán lóvasút végállomás volt. Miközben a télvíz idején fagyoskodó, a nyári melegben unatkozó váltóőrök éppen nem váltottak, szokásukká vált, hogy a nevüket, a számukat és a dátumot belevéssék a klinkertéglákba! A váltóőrök már építés közben – az első feljegyzés 1878-ból való – birtokukba vették az épületet. És ezek a vésetek túléltek két világháborút, több forradalmat, és a mai napig láthatók! Te is megnézheted, akár holnap is!
Tiszta Amerika, de ez nem New York, hanem a Rákóczi út egyik háza! Viszont már a VII. kerület oldalán!
Befordultunk a Szentkirályi utcába, hogy benézzünk az egykori Stühmer Csokoládégyár egyik régi épületébe, ahol ez a látvány fogadott.
Ez a cica is a ház látványosságaihoz tartozott.
A titkos kert. Repkény minden mennyiségben!
Ez a torzó meg csak úgy ott van: Párizs is megirigyelhetné!
Azután átmentünk a Stühmer egy másik házába, ahol egy égig érő fára bukkantunk.
Stühmer Frigyes úr, a hamburgi cukrászmester, aki „megédesítette” a magyarok életét, először egy Szentkirályi utcai kis cukorkaüzletben vállalt munkát (Szentkirályi u. 8.), majd 1868-ban alapította meg hazánk első csokoládégyárát. Ők találták fel 1934-ben a csokimikulás ősét, sőt a csokinyuszit is. Tibiről, az alapító unokájáról nevezték el a bordázott táblás tejcsokoládét.! A szerény vállalatot bővítette, korszerűsítette. A két világháború között Párizsban elosztó telepet, Abbaziában lerakatot, az ország legtöbb városában fióküzletet tartott fenn; az 1948-as államosítás után belőle fejlődött ki a mai Budapesti Csokoládégyár.
Sokáig gyönyörködtünk a fában, ezért csak később néztünk a lábunk alá. Az aszfalton különös karikákat láttunk: a hajdani forró (!) csokis hordók (!) lenyomata maradt meg a mai napig!
Ez egy lokálpatrióta ház: Stühmer feliratú kukák!
A csokoládégyár fejlődött, Sthümmer Géza megvette a 10. szám alatti palotát. A hátsó részben irodákat alakított ki a földszinttől a harmadik emeletig. A csomagoló- és raktárhelyiségek mellett a Stühmer-dolgozók itt kaptak szolgálati lakást.
Nahát, a fát nem lehet csak úgy otthagyni!
Aztán visszasétáltunk a Rákóczira, és a Blaha felé vettük utunkat. A Rókus kápolna elől indulunk legközelebb!
Ha szeretnél ilyen sétákon részt venni, ezen a honlapon tájékozódhatsz:
http://beyondbudapestsightseeing.blogspot.com/2011/04/rendhagyo-budapesti-setak-nyocker-hatso.html
Kóczián Mária
A cikk fotóit Szemerei Éva és Klausz Péter készítették. Köszönet a közreműködésért!
Tweet