Talita

Keresztény női magazin

Adventi hagyományaink, készülődésünk

advent_bogre1
Amikor Istvánnal még csak együtt jártunk, sokat beszélgettünk arról, milyen élményeket hoztunk magunkkal egy-egy ünnep kapcsán. Közös életünkben igyekeztünk mindkét család pozitívumait megőrizni.


Az én családomban kicsit minden „ahogy esett, úgy puffant”, amolyan spontán módon szerveződött ünnepeink voltak. Van ám ennek rengeteg előnye, hiszen nem voltak kőbe vésett, mindenki által nyűgnek érzett szabályok. Egy ünnep mindig úgy zajlott, ahogy mindenkinek jó volt. Nálunk otthon a gyerekek is formálhatták a szülőket, és hát meg is tettük. Ez azonban néha fejetlenségbe torkollott, mert mindenki mást gondolt fontosnak. Istvánéknál viszont mindig „rendben” zajlottak az ünnepek. Abban a rendben, ahogy az édesanyja akarta. Apelláta nem volt, ha nem tetszett neki valami, legfeljebb csendben mondott rá igent.

El tudjátok képzelni az első, házasságban töltött karácsonyunkat? Gyönyörű volt. Előtte minden percét átbeszéltük, és minden úgy zajlott, ahogy mi szerettük volna. Igyekeztünk mindkét család pozitívumait megőrizni. Én a spontaneitást, a változásokhoz való rugalmas hozzáállást tettem a közös kosárba, István pedig a hagyományok megőrzését, az állandóságot képviseli.

Így lett az első évektől kedvenc adventi játékunk az „angyalkázás”.

Régebben mindennap új angyalkát húztunk, akinek egész nap folyamán kedveskedünk anélkül, hogy felfednénk kilétünket, azaz angyal mivoltunkat. Nemrég azonban felvetettem a játékszabályok módosítását (tudjátok, én vagyok a spontán és rugalmas). Szerettem volna, ha inkább egy hétre húzzuk az angyalkákat, ugyanis volt olyan nap, amikor nem is láttam a pártfogoltamat, így nagyon kevés alkalom kínálkozott a „kedveskedésre” is. Miután mindenki bőszen helyeselt (csak remélni tudom, hogy valóban így is gondolták), a szabályok változtatását szavaztuk meg.

Most aztán rengeteg alkalom kínálkozik arra, hogy apró dolgokkal megszépítsük egymás hétköznapjait. Tegnap például ez várt engem, és ilyen finomságot rejtett:

advent_bogre2

Aztán persze az Angyalkám elpakolt a konyhában is, nem húzta az időt a leckeírással, mégis szépen dolgozott. Marcinak nem kellett beágyaznia, mert mire odanézett, már rendben volt az ágya, Csincsi radírozós tollat talált az íróasztalán, egyik-másik cipőből pedig TúróRudi került elő…

Az első héten megírtuk az adventi „céljainkat” is. Hétről hétre ügyelünk arra, hogy teljesüljenek is. A célokat mindenki magának tűzi ki, magának fogalmazza meg, és maga dönti el, mit oszt meg ezekből a családdal.

advent_vallalasok

Minden hétvégén együtt készítünk valamilyen süteményt, amit éppen csak megkóstolunk, és eltesszük az ünnepre. Legtöbbjükben a dió a főszereplő, így az advent diótöréssel indul. Eközben a Diótörőt hallgatjuk. Most is úgy volt, mint máskor: kettesben kezdtük Istvánnal a munkát. Gyertyát gyújtottunk, bekapcsoltuk a zenét, és elkezdtük törni a diót. (Ha munkára hívjuk a gyerekeket, akkor mindegyiknek rengeteg tanulnivalója akad….) Aztán amikor látták, hogy ez csak munkának álcázott élvezet, szép lassan kisündörögtek mellénk.

A zenét egyre halkabbra vettük, hogy jobban halljuk egymást.

advent_dio

Ezen a hétvégén a lányokkal adventi vásárba megyünk, a fiúk pedig elkezdik a ház díszítését.

 

Sárosdi Virág

 

Forrás: Gyereketető


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162