Talita

Keresztény női magazin

Adventisták adventje

ildikó
Sokan gondolhatják, hogy az adventisták legfőbb ünnepe a karácsony, illetve hogy az azt megelőző „adventi időszakról” kapták nevüket. Ez azonban nem így van.

Teljes nevünk hetednapi adventisták, kifejezi két fő bibliai felismerésünket: a Tízparancsolat alapján a hetedik napi szombatot ünnepeljük, és várjuk Jézus dicsőséges második eljövetelét, azaz a második adventet. Több száz bibliai prófécia és ígéret szól erről az eseményről.

Nekünk, adventistáknak egyházilag nem ünnep a karácsony. Hogy miért? Hadd idézzek egy XIX. századi adventista írónőtől, Ellen White-tól.

“Jön a karácsony! – hangzik az egész világon kelettől nyugatig és északtól délig. Az ifjak, az érett korúak, sőt még az idősek számára is az általános öröm és nagy boldogság napja ez. De mi is a karácsony, hogy ekkora figyelmet követel? Feltételezik, hogy december 25-e Jézus Krisztus születése napja, és annak megünneplése szokássá és népszerűvé vált. Mégsem biztos, hogy Jézus születésének valódi napját tartjuk meg. A történelem nem ad erről határozott bizonyítékot. A Biblia sem adja meg a pontos időt. Ha az Úr üdvösségünk szempontjából fontosnak tartotta volna ennek ismeretét, akkor kijelentette volna azt a próféták és apostolok által, hogy mindent megtudjunk e dolog felől. De a Szentírás hallgatása e kérdésben bizonyítja, hogy azt bölcsen elrejtették szemeink elől. Bölcs belátásában az Úr elrejtette azt a helyet, ahol Mózest eltemette. Isten eltemette, Ő támasztotta fel és mennybe vitte őt. E titok célja a bálványimádás megakadályozása volt. Aki ellen fellázadtak, amíg tevékenyen szolgált, és akit az emberi türelem végső határáig ingereltek, azt szinte istenként imádták, miután a halál elragadta tőlük. Ebből a célból rejtette el Isten Jézus születésének pontos napját, hogy ne a nap kapja meg azt a tiszteletet, amelyet Krisztusnak, a világ Megváltójának kell adnunk – akit el kell fogadnunk; akiben bíznunk kell, akire támaszkodnunk kell, mert Ő mindenképpen üdvözíteni tudja azokat, akik hozzá jönnek. Lélekben kell imádni Jézust, a végtelen Istennek Fiát.” (Boldog otthon 401. oldal)

A karácsonyt nem tartjuk ugyan egyházi ünnepnek, mégis igyekszünk az adventi időszakot az evangélium hirdetésére, jótékonysági programok szervezésére fordítani. Az emberek ilyenkor nyitottabbak, a szívük túlcsordul szeretettel és talán egymásra is jobban odafigyelnek.

182362 520136831343550 1702231053 n

Az adventista családok különféleképpen viszonyulnak a karácsonyhoz. Vannak, akik nem állítanak fát, nem ajándékozzák meg egymást, csak egyszerűen együtt vannak, örülnek a csendes, békés napoknak, vagy meglátogatják a környezetükben élő magányos embereket. Vannak, akik hagyományt teremtenek otthonukban, legyen az a karácsonyfa díszítése, egymás megajándékozása, a szeretet ünnepének bármilyen kifejezése.

Mi mint házaspár, különböző családi háttérrel rendelkezünk. Férjem harmadik generációs adventista, ők otthon nem karácsonyoztak, míg én ateista családban nőttem fel, mi megajándékoztuk egymást és állítottunk karácsonyfát, de nem volt vallásos jellege az ünnepnek. Házasságkötésünk után megtaláltuk a mindkettőnk számára megfelelő és elfogadható családi programokat erre az időszakra.

December 24-én itthon vagyunk, négy gyermekünkkel süteményt sütünk, mézeskalácsot díszítünk. Nem állítunk karácsonyfát, de másnap, 25-én meglátogatjuk Dédiéket, ahol a tágabb család összegyűlik. Ilyenkor 4 generáció apraja-nagyja találkozik. A szépen feldíszített karácsonyfa elé csak Dédipapa csengetésére szabad bemenni. A gyermekek alig tudják kivárni és be-bekukucskálnak a szobába. A várva várt csengőszóra aztán mind a tizenhatan körbeálljuk a gyertyás, csillagszórós fenyőt, és karácsonyi énekeket énekelünk. A fa alatt ott lapulnak a szépen becsomagolt ajándékok. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermekek ne csak kapjanak, hanem adjanak is. Ilyenkor mindenki örömére ők is átadják a rokonoknak a saját készítésű kis alkotásaikat.

1531677 713084398715458 1426020721 n

Karácsonykor ugyan mi nem Jézus születésnapját ünnepeljük, de azt gondolom, családi hagyományunkkal megadjuk gyermekeinknek és a szívünknek kedves személyeknek a szeretet ünnepének fényét, örömét.

 

Molnárné Kaposi Ildikó

 

A szerző fotóival

Egy korábbi cikkünk a szerző családjáról:

Örökbefogadás 6. – Ildikó és családja Bózsván


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162