Talita

Keresztény női magazin

Amy Winehouse a drogok útján

amy
Meghalt egy fiatal lány, egy tehetséges blues-soul-jazz énekesnő, Amy Winehouse. Élete és életműve: látványos, egyre gyorsuló üstökös-zuhanás.

A zenei stílusát kedvelők évek óta rajonganak érte, a szélesebb nyilvánosság éppen mostanában kezdte megismerni a nevét. A sors fintora, hogy nyár eleji, belgrádi koncertje – ahol nyilvánvalóvá vált, hogy az összeomlás szélén áll – még inkább szétröppentette a hírnevét, korai halála pedig betetőzte híressé/hírhedtté válását. Az életmű művészileg nem teljesedett ki, de ez már szinte senkit sem érdekel igazán, még a sajnálkozókat sem. Ott a végén a misztikus pecsét: a korai, romantikusnak ható vég, a fiatal halál.
Amy Winehouse-t karcos hangja, az átlagosnál szókimondóbb dalszövegei magabiztos, céltudatos nőnek tüntették fel, akiben mindig maradt valamiféle törékenység, esendőség. Külseje is kettősséget mutatott: démoniasra sminkelt arca, feltűnőre tupírozott (pót)haja ellenére is mindig szerethető maradt. Zenei tehetsége kisgyerek korától megmutatkozott, és tudatosan készült az előadóművészi pályára. Ez a következetes életpálya azonban nem bontakozhatott ki a lelki és testi „mankók”: a drogok támogatása nélkül. Közönsége számára is nyilvánvaló volt, hogy nem tarthat ki így sokáig. Állítólag honlapot nyitottak a halála időpontjára fogadók, értékes tárgyi jutalommal a majdani győztes számára.
Amy Winehouse rövid élete a modern neurózisok tárháza: depresszió, evészavar, gyűlölök-szeretek házasság, alkohol- és kábítószer-függőség – vagyis mindaz, amit ép ésszel mindenki kerülni akar. Vannak azonban olyan emberek, akiknek ez az észérv (Kerüld el!) nem egyértelmű, sőt, nem is érv. Mert ott a színpad, a reflektorfény, ahol a lehető legtöbbet kell kihoznom magamból. Sokkal könnyebb, ha előtte ellazulok alkohollal, marihuánával… Vagy ott a könyvírás, amit képtelen vagyok folytatni, pedig milyen ciki az, hogy már második éve nem rukkolok elő egy újabb könyvvel… A versek is akkor születnek könnyebben, ha „rásegítek”. A könnyű drogok felszabadítják az alkotói fantáziámat, miért ne élnék vele? Semmi káros mellékhatásuk nincsen – gondolják sokan.
A tudatmódosító hatású növények fogyasztása a történelem előtti időktől kíséri az emberiséget, nem újdonság. Szinte minden népcsoport feltalálta a saját bódító, valóságon túli élményeket okozó szerét. Az írók-költők-képzőművészek életrajzában a 19. századtól került egyre inkább előtérbe az ital és a kábítószer. Ha csak az általam ismert krónikus alkohol- és drogfogyasztókat sorolnám fel, a lista olyan hosszú lenne, hogy inkább bele se kezdek. Hosszú névsort adna az is, ha közülük csak az elmegyógyintézetben kezelteket és öngyilkosokat említeném meg.
Mára a „művészeti segédanyagok” közül az alkohol olyan megszokottá vált (persze nem csak a művészek körében), hogy különösebb figyelmet nem is kap, legfeljebb egy-egy baráti megjegyzés hangzik el a temetéseken: „Szegény, szétitta az eszét.” „Nem csoda, hogy nem bírta a mája.” A kábítószer fogyasztásának még van némi szenzációértéke, főleg, ha sztárok látványos botrányai és elvonókúrái társulnak hozzá.
A kábítószer-fogyasztók ma világszerte függőségük természetessé (vagyis hivatalosan engedélyezetté) tételéért küzdenek. Egyesületekbe tömörülnek, és tüntetéseiken ismert írók, költők, előadóművészek szólalnak fel az ügy érdekében. Ezek a mozgalmak ma még csak a könnyű drogok legalizálását tűzik ki célul – kihasználva, hogy a társadalom többsége még nem értesült róla: a „könnyű” és „kemény” drogok fogalma idejétmúlttá vált, amióta az orvosok megismerték a marihuána hosszú távú hatásait. (Ma már csak különböző hatásuk alapján lehet osztályozni a kábítószereket.)
Felmerült bennem a kérdés: létezik egyáltalán „tiszta” művészet? Ha egyszer lehetőségünk lenne elkülöníteni a művészi alkotások tömegéből azokat, amelyek tudatmódosító szerek hatása alatt jöttek létre – vajon mennyi maradna?
Ma már a művészek drogfogyasztó monopóliuma megszűnt, minden társadalmi réteg képviselői élnek velük. Lassan elveszítjük a témával szembeni érzékenységünket, annyira általánossá vált a probléma. Néhányan már azt is elhiszik, hogy ez nem gond, hanem természetes dolog, hozzátartozik a modern élethez. Ilyen körülmények között örülök, hogy lányom ingerküszöbe még alacsony ezen a téren, és megrendítik a lelki problémákkal küszködő művészekről szóló hírek. Tegnapelőtt – Amy Winehouse halálhírén megrendülve – szomorúan mondta, hogy az ő kedvenc énekesnője, a tizennyolc éves Demi Lovato két hónapot töltött nemrégiben egy pszichiátriai intézetben, hogy kigyógyítsák bulimiájából és depressziójából. DemiSzétesett család, gyerekszínészkedés, csúfoló osztálytársak, éneklés, dalírás, koncertek, egyre nyomasztóbb médiafigyelem – nehéz pálya, ha a tehetséges fiatal mögött nincs segítő háttér, biztos támasz. A kezelésekről visszatérve (persze még távolról se egészségesen) Demi új dallal állt elő, ami szíven találta mind a szakmát, mind a közönséget. Nem véletlenül: ez a szerelmesnek álcázott szám valójában Istenhez szól, az ő irányában keresi a kiutat. Vajon eljut-e odáig?

 

 

Kölnei Lívia


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162