Apám, itt vagyok!
Egy katonát sürgősen hazaküldtek a frontról, mert az édesapja haldoklott. Azért kapta meg ezt a lehetőséget, mert ő volt az egyedüli családtag. – Anthony de Mello története:
Amikor belépett az intenzív osztályra, azonnal észrevette, hogy a félig öntudatlan ember, akiből mindenféle csövek álltak ki, nem az édesapja. Valaki óriási hibát követett el, és nem a megfelelő embert hívták haza.
– Mennyi ideig élhet még? – kérdezte a doktort.
– Nem többet, mint néhány órát. Éppen, hogy csak ideért.
A katona a haldokló fiára gondolt, aki ezer mérföldekre innen, Isten tudja, hol harcolt. Aztán meg az öregemberre, aki csak azért kapaszkodott az életbe, mert remélte, hogy halála előtt még egyszer együtt lehet a fiával. És nem tétovázott tovább. Előre hajolt, megfogta az öreg kezét, és gyengéden így szólt:
– Apám, itt vagyok. Megérkeztem.
Az öregember belekapaszkodott az odanyújtott kézbe, vak szemei tágra nyíltak, amint a környezetét fürkészték; elégedett mosoly ömlött el arcán, ami ott is maradt a körülbelül egy óra múltán bekövetkező haláláig.
Forrás: Anthony de Mello: Szárnyalás. Korda Kiadó, Kecskemét, 1997. 266-267. o.
Tweet