Arany Birodalom – a letűnő női hatalom regénye
Véletlenül akadt a kezembe Honfy Ágnes Ilona regénye, az Arany Birodalom. Nem tudtam letenni, annyira magával ragadott! Vajon ki ez az író, aki az egyik legjobb kortárs kalandregényt írta? És miért nem ismerjük őt?
– Hogyan határoznád meg a regényed műfaját? Meséld el röviden a történetét!
– Az Arany Birodalom egy alternatív történelmi korban játszódó kalandregény, misztikus elemekkel. A misztikum épp csak annyira van jelen, hogy a történet egyes fordulópontjain az olvasó szabadon választhasson bizonyos események természetfeletti vagy racionális magyarázata között.
Az én alternatív történelmemben a 15. század végén járunk. A Birodalom egy egész Európát magába olvasztó egységes, minden tekintetben igen fejlett államszervezet, melyben a nők az élet szinte minden területén háttérbe szorították a férfiakat. A politika, a vallás, a közösségek és a családok életét a nők irányítják, ez az évszázadok óta tartó béke és gazdagság záloga. Az aranykor ragyogó díszletei mögött azonban egyre erősödik a dekadencia, a szeparatizmus, az általános elégedetlenség.
A főhős Eril, egy zaklatott lelkű fiatalember, aki a Birodalom fővárosának pazar aranykalitkájába zárva él, az uralkodói palota úrnőinek és urainak kedvenc selyemfiújaként. Intelligenciája és egyéb képességei alkalmassá teszik őt arra, hogy mentorától, a Birodalom „szürke eminenciásától” titokban diplomata-, kém- és orgyilkos kiképzést is kapjon. Első megbízatása, hogy felgöngyölítsen egy az uralkodónő elleni összeesküvést. A gyűlölt palotából végre kiszabadulva, az egész Birodalomra kiterjedő nyomozása során, kalandok és szerelmek közepette Eril ráébred a társadalmi romlás valódi mélységére. Ugyanakkor felismeri azt is, hogy azok a befolyásos nők és férfiak, akikkel találkozik, és akik önmagukat élet-halál urának tartják, tudtukon kívül mekkora hatalmat adtak a kezébe. A történelem fordulóponthoz érkezett, ahol, ha jól keveri a kártyáit, az ő döntései fogják meghatározni a világ további menetét.
– Regényedben tehát a középkorból kilépő Európa egyetlen birodalomban egyesül, amit uralkodónők, mátriárkák kormányoznak, de a regény időszakában már eléggé dicstelenül… Hogyan jutott ez eszedbe? Milyen érzések fűznek a patriarchális és matriarchális társadalom képéhez?
– Gyerekkoromtól fogva életem visszatérő sérelme volt, hogy kevesebbnek, ügyetlenebbnek, értéktelenebbnek tartottak pusztán azért, mert lánynak születtem. És semmit nem tehettem ellene egy fővárosi, értelmiségi családban, majd egy jó hírű egyetemen, sem a „nagybetűs” életben, amire a gyerekkor legalább e tekintetben alaposan felkészített. Az igazságérzetem forrongott, egy ideig úgy éreztem, hiábavalóan, de ma már látom, hogy részben ennek köszönhetem a liberális világnézetemet és a regény alapötletét is. Az általam kreált matriarchális fantáziavilág tulajdonképpen a mindennapi valóságunkban élő és viruló patriarchális társadalmat másolja. Mindkettő ugyanolyan álságos és kirekesztő.
– Ha mind a férfi-dominancia, mind az általad elképzelt női dominancia társadalma elégtelenül működik, akkor milyen együttműködést tudnál elképzelni férfiak és nők között, amiben mindenkinek jobb lenne?
– Pontosan azt, amit Te is említettél: együttműködést. Optimista vagyok e tekintetben, mert az utóbbi tizenöt-húsz évben látom a lassú javulást. A hétköznapi életben már maradinak és ízléstelennek minősül a szexista megkülönböztetés, és a világnak ezen a tájékán, ahol élek, kimondottan alantasnak is. Azonban még a fejlett nyugati demokráciáknak is sokat kell fejlődniük: a politika, a gazdaság és az egyházak felső vezetésében kiábrándítóan alacsony a nők száma. Azután ott vannak a világ elmaradottabb országai, ahol a nők háttérben tartásával elvesztegetik a fele társadalom tehetségét, gazdasági és szellemi potenciálját. Csitri koromban még a formálódó igazságérzet tiltakozott bennem a saját sérelmeim miatt, ma már a józan ész, az értelmetlen pazarlás láttán. De, ahogy mondtam, optimista vagyok. És türelmes.
– Azt hallottam, tíz évvel az első megjelenés után elképzelhető, hogy a regényt ismét kiadják. Örülnék, ha megjelenne a könyved másodszor is! Egy ilyen igényesen megírt, fordulatos történet a tengeren túl nagy karriert futhatna be. Ilyen történetekből lesznek manapság a sikerfilmek, íróik pedig akár világhírűek lehetnek. Gondoltál erre?
– Szeretném, hogy a művem minél többekhez eljusson és tetszést arasson. Világhírről azonban még csak nem is fantáziáltam egészen addig, amíg egy olvasóm valami olyasmivel nem keresett meg, hogy az én történetemet szeretné mozifilmen látni, szemérmetlenül nagy költségvetéssel és reklámhadjárattal. Bármilyen csekély is ennek az esélye, azért mégis meglódította a képzeletemet. És rögtön meg is ijesztett. Riaszt a hírnév gondolata. Azt szeretném, ha a munkám kapna elismerést, míg én a háttérben maradhatok a teljesen hétköznapi életem biztonságában.
Igaz, hogy a könyvkiadás sanyarú helyzetben van Magyarországon, nekem azonban többször is óriási szerencsém volt, mert kezdő, ezért nagyon lelkes kiadók figyeltek fel a munkámra, akik mertek kezdő magyar szerzőket felkarolni és velük tisztességesen bánni. Az érem másik oldala sajnos az, hogy ezeknek a kiadóknak megfelelő marketingre már nem futotta, megfelelően nagy olvasóközönség és bevétel hiányában pedig egyik sem élte túl az első néhány kiadványuk megjelentetését.
– A honlapodon el lehet olvasni néhány korábbi novelládat, és bepillanthatunk a regényedbe is. Egy ideig az Abyss Online Magazin szerkesztője voltál. Mesélj erről egy kicsit!
– Az Abyss magyar internetes folyóirat hiánypótlóként tudományos cikkeket és sci-fi novellákat közölt. Vastag Zolival és Csupor Bélával „szerelemből” csináltuk, kvázi nulla bevétellel. 2006-ban ismerkedtünk meg a Hungarocon országos sci-fi találkozón, ahol Béla sci-fi íróként volt jelen, Zoli (az eredeti ötletgazda, későbbi főszerkesztőnk és a csapat motorja) a műfaj kedvelőjeként, én pedig a Preyer Hugo-díjat vettem át egy novellámért. 2009-ig dolgoztam velük mint irodalmi szerkesztő. A tudományos hírek mellett fontos volt, hogy megjelenési lehetőséget kínáljunk magyar sci-fi íróknak, kezdőknek és profiknak egyaránt. Lelkesedésből és érdeklődőkből nem volt hiány, a pályázatainkhoz is mindig sikerült támogatókat találni. Az érdekes az, hogy én nem is vagyok sci-fi író, bár olvasóként a kedvenc műfajom.
– Novelláidon a romantika titokzatos, néhol misztikusan túlfűtött hangulata érezhető – Hoffmann, a Grimm-testvérek és Poe művei is felidéződtek bennem. Ugyanakkor beleillenek abba a „gótikus” vonulatba, ami máig népszerű, és a mai fantasy-irodalom alapjául szolgál. Kik a példaképeid?
– Író példaképem nincsen, de kedvenc olvasmányaim hatása biztosan érződik abban, amit és ahogyan írok. A Grimm-meséket és Poe-t mindig is szerettem, ezt eltaláltad. Azt hiszem, a novelláim hangvételét Babits Mihály prózája inspirálta leginkább, az Arany Birodalom történetvezetését pedig Frank Herbert regényei.
– A Dűne-ciklusra gondolsz?
– A sorozat első regénye, a Dűne gyerekkorom óta a kedvenc könyvem.
– Nem bosszant, amikor azt látod, hogy befutnak és jól keresnek olyan írók, akik nálad gyengébb műveket írnak, de erős marketinggel segítik őket? Mit tennél, ha erre neked is lehetőséged nyílna?
– Nem bosszant. Nincs az a pénz és elismerés, amiért én hajlandó lennék a „sötét oldalt” szolgálni. Azokat az olvasókat sajnálom egy kicsit, akiket a megesett (vagy jobb esetben szimplán tehetségtelen) írók és marketingesek lelketlenül hintába tesznek. Azonban csakis az olvasón áll, hogy megtanul-e átlátni a szitán, vagy hagyja magát újra és újra megvezetni. Az etikus hozzáállás az lenne, ha kétoldalú szerződésként fognánk fel az író-olvasó kapcsolatot: az író minőségi szórakoztatást kínál, az olvasó cserébe pénzt, időt és figyelmet szentel a műnek. Valódi értéket a valódi értékért – egyedül ez az egészséges fogyasztói szemléletmód vethetne véget a celeb-kultúrának és a gagyidömpingnek.
– Mit csinálsz most? Hol és hogyan élsz? Vannak-e írói terveid a közeljövőben?
– Angliában élek a férjemmel. Jó életem van, jó munkám, jó emberek társaságában. Az írástól hosszú ideje visszavonultam, még csak nem is gondoltam rá egészen a közelmúltig, se magyarul, se angolul. Az írói terveimet ezért teljes mértékben az határozza meg, hogyan tudunk együtt dolgozni a kiadóval, amelyik nemrégiben megkeresett az Arany Birodalom új kiadása végett. Ha sikeresen, az tényleg remek lesz, és talán valami új és érdekes írói kalandnak a kezdete. De ha nem, az sem jelenti a világ végét.
Honfy Ágnes Ilona: Arany Birodalom – részlet:
A sietős gyerekléptek hangosan kopogtak az üres folyosón. Eril egyedül jött, mert így rendelték, de még ha ezt nem is kapta volna külön utasításba, akkor sem akadt volna kísérője. Önszántából senki nem látogatta meg Racine-t.
A palotának az a része, amelyet a kisfiúnak ismernie megengedtetett, bár arányaiban hatalmasnak és zegzugosnak tűnt, mégis barátságos és a szemnek kedves látvány volt. Ez az ódon, elhagyatott szárny viszont megrémítette Erilt. Képzelete sosem látott szörnyeket bújtatott a sötét benyílókba, a gótikus ablakok kőcsipkés üvegei mögül szárnyas démonok lestek rá, a folyosó boltíveit őrző kőrémek levetni készültek magukat a magasból. Eril minden bátorságát összeszedve elhatározta, hogy nem vesz róluk tudomást, mégis végtelen megkönnyebbülést érzett, amikor a folyosó végén feltárult előtte Racine magánrezidenciájának masszív ajtaja.
Bent meleg és fény fogadta. A bejárattal szemben embernyi magas kandallóban ropogó fahasábok ontották magukból a hőt, és ez volt a helyiség egyetlen fényforrása is. A sötétségbe vesző falakra a kintiekhez hasonló kőteremtmények kapaszkodtak fel, de a tűzfényben cseppet sem látszottak fenyegetőnek.
Racine a narancsszín derengés közepén, a kandalló előtt állt. Az ajtó alig hallható nyikordulására megfordult, hogy szemügyre vegye a kisfiút.
– Egyedül jöttél, ahogy parancsoltam? – kérdezte.
Eril bólintott.
– Féltél?
Eril először tiltakozni akart, de érezte, Racine úgyis átlátna a hazugságon. Megint bólintott.
– A felvigyázó mesterek azt mondják, okos fiú vagy. Igaz ez?
Újabb bólintás.
– Jól van. Őszinte vagy, bátor, és nem beszélsz feleslegesen. A legnemesebb tulajdonságok. Ezen némiképp változtatnunk kell. Tanítani foglak.
Kölnei Lívia
Korábbi könyv-, színház- és moziajánlóink:
Különös házasság a hatalom köntösébe bújtatva
Vajon kinek a hőse? – Toldi a Pestiben
Tweet