Talita

Keresztény női magazin

Aranyszabály, Tízparancsolat, erkölcs

tzarancsolat2
Olyan korban élünk, amikor az emberek többsége azt gondolja, a Tízparancsolat törvényei már elavultak. A nem hívőket elriasztja az első parancs: “Szeresd Istenedet!”, s innentől kezdve hiteltelennek tartják az egészet. Pedig a Tízparancsolatnál nem igen találhatunk időtállóbb törvénytárat!

Az ősi aranyszabály így szól: “tégy úgy másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled cselekedjenek”. Ez az ókori társadalmak erkölcsi rendjében mindenütt szerepel, így a Bibliába is bekerült. A Tízparancsolat nem hívők számára úgy értelmezhető, mint egy feltétlen tekintélyre hivatkozó, az aranyszabályból levezetett példatár. Azaz ne lopj, mert egyrészt tőled is lophatnak, másrészt ezt most talán nem látod sem be, sem át, de még életedben rá fogsz jönni, hogy a lopás rád nézve is hátrányos. Ne kívánd embertársad házastársát, vagyonát, mert a tiéd is veszélybe kerül, és hidd el nekem, hogy bírvágyadat feltétlenül mérsékelned kell, a saját érdekedben. Könnyű belátni, hogy a Hammurápi agyagtáblás Btk-jához szokott ókori olvasó csak annyira tudta volna ezt a jogszabályi megközelítést feldolgozni, mint mi szabad szemmel a 3D vonalkódot. Mózes törvénytáblái sokkal jobban megfeleltek a kor színvonalának.

Időközben eltelt néhány évezred. Ha az emberi erkölcsökről a közös nevező reményében szeretnénk beszélni, akkor a Tízparancsolat nem vallási szabályait úgy kell lefordítanunk nem hívők számára, hogy az egyéni szabadságérzetük ne sérüljön, és belássák a szabályok követésének célszerű voltát. Istenre hivatkozás helyett talán azzal az érvvel üthetünk át, hogy az evolúció évmilliói során generációk tízezrei tökéletesítették azt a háttértudást, amelyre hivatkozva állítjuk a tízparancsolat emberi szabályainak sziklaszilárd érvényét. Bármelyik szabályt meg lehet szegni, de mivel egy ok-okozati pillangóeffektus irányította világban élünk, mindaz a jó, amit adunk a világnak visszatér hozzánk és szeretteinkhez, és ugyanígy, mindaz a rossz, amellyel kárt, szenvedést okozunk, visszahull ránk és szeretteinkre. Ez a mechanizmus a távoli jövőben valószínűleg épp úgy átlátható lesz, mint a felhők mozgása: csupán ezermilliárd tényezőt kell hozzá egyszerre észben tartani, és online sztochasztikus elemzésnek alávetni. Mivel erre – hardver és szoftverkorlátaink okán. – sem most, sem a jövőben nem leszünk képesek, egyezzünk meg inkább, hogy betartjuk az aranyszabályt és a Tízparancsolat nem vallási szabályait, azaz erkölcsös életet élünk, és ugyanezt várjuk embertársainktól.

 

Vértes László

 

http://verteslaszlo.blogspot.com/2011/10/aranyszabaly-tizparancsolat-erkolcs.html


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162