Betöltetlen hiány, avagy mit jelent nekem Árpád-házi Szent Margit
Gondolkodtam azon, mit jelent számomra Szent Margit élete. Azt hiszem, ma sem juthatunk át érintetlen lélekkel a külvilág akadályain, mint 750 éve. A lelkünk tisztaságának megőrzésére ugyanúgy egyetlen út maradt: ha a lehető legtöbb önző dologtól megszabadulunk, és nem hagyunk magunkban érvényesülni mást, csak a jézusi és a máriás szeretetet.
1242-ben, Klissza várában, Dalmáciában született Margit, IV. Béla király és Mária királyné lánya. 1270-ben, huszonnyolc esztendősen halt meg a Nyulak-szigetén, a mai Margit-szigeten, a domonkos apácák kolostorában.
Ezek az események: életének a számokkal is kifejezhető határai. A lényeges az, ami a tények mögött van. A domonkos apácák lelkiségét a szenvedő Krisztus iránti misztikus szeretet és a „máriás”, bensőséges és gyakorlatias felebaráti szeretet határozta meg. Az előbbiből fakadt imádkozó, vezeklő életmódjuk, az utóbbiból pedig közösségi munkát végző, betegápoló tevékenységük. Margit hároméves korától ebben a szellemi környezetben élt, és ennek szellemében halt meg.
Gondolkodtam azon, jelenthet-e nekem ma valamit Szent Margit élete. Azt hiszem, a világunkban semmi lényeges nem változott közel 750 éve. Ugyanolyan külső veszélyek leselkednek ránk, és hasonló belső testvérháborúk zilálják az életünk. Ma sem juthatunk át érintetlen lélekkel a külvilág akadályain, mint 750 éve. A lelkünk tisztaságának megőrzésére ugyanúgy egyetlen út maradt: ha a lehető legtöbb önző dologtól megszabadulunk, és nem hagyunk magunkban érvényesülni mást, csak a jézusi és a máriás szeretetet.
De azt sem őrizgetjük, hanem hagyjuk, hogy tovább áradjon belőlünk. Tisztelem Margitot, amiért ennek szellemében tudott cselekedni azokban az embert próbáló helyzetekben is, amikor például világi érdekek miatt fogadalma megszegésére biztatták; vagy amikor egymással háborúzó apja és bátyja jöttek hozzá – külön-külön – támogatásért, útmutatásért.
Akkor is, amikor az emberi közösségből kivetett betegeket ápolta, és akkor is, amikor őt magát rekesztették ki irigy szerzetestársai a közösségükből. Alázat – talán ez a kifejezés fejezi ki leginkább Szent Margitot. Van még egy nagy figyelmeztetése az ő életének számunkra, számomra különösen. Nem halaszthatom holnapig a krisztusi szeretet – vagy legalább valami ahhoz hasonló életforma – megvalósítását.
Kevesen érik meg közülünk az emberi élet mai lehetséges határát. Úgy kell élnünk, hogy bármelyik napon lezárható és megmérhető legyen az életünk. Minden ellenkező biztatással szemben: űrt kell magunk után hagynunk, nehezen betölthető űrt, nehezen pótolható szerepet. Csak akkor volt igazán értelme annak, amit tettünk.
Margit élete ilyen – máig betöltetlen – hiányt hagyott maga után. Erre utal az is, hogy évről-évre sokan összegyűlünk a sírjánál, a róla elnevezett szigeten, és minden évben felidézzük az emlékét.
Kölnei Lívia
Tweet