Talita

„Az örök női”, avagy a nő – ahogy A Szív látja

A Szív. Egyeseknek sokat mond ez a cím, másoknak semmit. Százéves hagyománnyal rendelkező jezsuita újság, amely az elmúlt évszázadban gyakran váltott arculatot, így ma már magazin. 2016 májusában női tematikus számot jelentettek meg „Az örök női” címmel.

A képek mindig utalnak a tartalomra. A címlapon egy idősödő anya és felnőtt lánya. A tartalomjegyzék melletti, mozaikszerűen elhelyezkedő képek közül csak kettőn szerepelnek nők. Kettőn műalkotások láthatók (ebből az egyik a férfi és női princípium egymást kiegészítő, de egymáshoz illeszkedő jellegét kifejező geometrikus szobor). Az egyik domináns képen Ferenc pápa kisgyerekkel, a másikon pedig egy újszülött, aki elfér egy ember két tenyerében.

A tematikus lap „felütése” – amely megalapozza a többi cikk eszmeiségét is – egy válogatás Ferenc pápa nőkről szóló megnyilatkozásaiból, rövid értelmezésekkel. Tőzsér Endre SP, a pápa beszédeinek fordítója írta és szerkesztette. Ferenc pápa véleménye a nőkről: folytatása és kiterjesztése annak az új és megtisztelő hangnemnek, ahogyan elsőként II. János Pál pápa értékelte a nőket. Ferenc pápa szavai nyomán mi, nők végre valóban értékesnek érezhetjük magunkat egyházunkban – még ha a gyakorlatban kevés téren is valósul meg teljesen az egyházfő (és Jézus) szándéka.

A szellemi ív

A lapszám hangsúlyos szellemi ívét – szubjektív ítéletem szerint – négy cikk alkotja.
J. Újváry Zsuzsanna történész vázlatosan, de nagyívűen tekintette át a nők társadalmi szerepének változásait. Felvillantotta azt a kevéssé ismert tényt is, hogy a Magyar Királyságban – a középkori nyugat-európai joggyakorlattól eltérően – a nőket több jog illette meg, például vagyont örökölhettek. Tisztázta, hogy a keresztény házasság intézménye a 12. sz. végére szilárdult meg, és az egyház ekkortól tekinti hivatalosan is szentségnek.

Turai Gabriella vallástudós a női misztika kultúrtörténetébe ad bepillantást, ami a nők számára lehetőség volt lelki életük kiteljesítésére és társadalmi jelentőségük növelésére – annak ellenére is, hogy e misztikus élmények csak akkor váltak legitimmé, ha egy férfi teológus annak nyilvánította.

Molnár-Bánffy Kata egy kommunikációs cég vezetője, alpolgármester, háromgyermekes anya. „Senki nem mondta, hogy könnyű lesz” című, sodró lendületű önvallomása az anyaság és a pénzkereső hivatás összeegyeztetéséről a leghitelesebb, legérdekesebb cikk lett a számomra. Nemcsak saját vívódásait és sikereit osztja meg az olvasókkal, hanem családja női nemzedékeinek tapasztalatát is felidézi.

P. Szilczl Dóra kommunikációs szakember, egyetemi oktató a gender elmélet terén segíti a tájékozódásban azokat, akik furcsának, zavarosnak érzik ezt az eszmerendszert. Pozitívumairól és negatívumairól egyaránt ír.

Ami az eszmei vonalat színezi…

E szélesebb horizontú cikkeket színezik, kiegészítik az interjúk, valamint Dyekiss Virágnak a régi asszonyi világot bemutató néprajzi összefoglalója, Szabó Ferenc SJ értekezése Teilhard de Chardin misztikus (kozmikus) nő-felfogásáról, Nagypál Szabolcs bölcsész-teológus teremtéstörténet-elemzése. (Ez utóbbinak köszönhetünk egy különösen szép „oldalborda”-értelmezést, amely nem a nők alárendelt, hanem mellérendelt mivoltát hivatott jelképezni.) Érdekfeszítő kérdéseket feszeget Görföl Tibor bölcsész-teológus „Viták a nők pappá szentelése körül” c. írásában, ütköztetve a pro-és kontra érveket. Aczél Petra a tőle megszokott ironizáló stílusban az örök fiatal(os)ság lázát és a tökéletes test iránti vágyat állítja pellengérre. Kipke Ágnes a szépirodalomban megjelenő feminizmusra hoz példákat, közben rávilágít arra a tényre, hogy egy társadalomban szóhoz jutni is hatalmi kérdés, és a mi kultúránk még mindig alapvetően a fehér férfiak „beszéde”. Ha „emberi” élményről beszélünk, akkor többnyire „férfit” értünk alatta, míg a nőké a „női” jelzővel megkülönböztetett kisebbségi élmény (holott létszámukat tekintve a nők nem képeznek kisebbséget).

Interjúk: példaképek és különleges egyéniségek

Egy szerkesztőség világlátására jellemző lehet az is, hogy milyen interjúalanyokat szólaltat meg – akár példaképként, akár kuriózumként. A lap elején, tehát hangsúlyos helyen két, viszonylag egysíkúra sikerült interjú szerepel: Habsburg-Lotharingiai Cristiana bajor főhercegnő, a Laikusok Pápai Tanácsának tagja és Constanza Miriano író és vatikáni újságíró szavait olvasva felmerülhet az a gondolat, hogy valószínűleg csak Vatikán-közelségük akkreditálta őket ennyire hangsúlyos helyre. A főhercegnő a radikális feminizmussal szemben egy új, családcentrikus feminizmust támogat, azonban ebben az interjúban semmilyen újat és megvalósíthatót nem mond, amikor a nők „magasztos hivatását” (az anyaságot) és Isten terveiben elfoglalt értékes helyét ecseteli. Az újságírónő pedig „Menj feleségül, és rendeld alá magad” címmel írt könyvet. A vele készült interjú egy szép kifejezésekkel tűzdelt, ám zűrzavaros eszmefuttatás, mert míg az elején azt olvassuk, hogy az „alárendelés” nála nem hatalmi kategória, a közepére mégis úgy tűnik, hogy igen, mert a nő hivatása az, hogy „alul” legyen, és onnan segítse a férfi kiteljesedését, s ezt az írónő úgy kommunikálja, mint a női önmegvalósítás csúcsát. (Kár, hogy az interjú készítője nem kérdezte meg, hogyan valósul ez meg az ő házasságában.) Meghökkentő tipizálással találkozhatunk az interjú elején: „…a nő a teremtés pillanatától kezdve magában hordozza az ellenőrzés, a manipuláció kísértését… hogyan tudnánk hasznunkra fordítani a férfit vagy kijavítani jellemét” – ezzel indokolja az alárendelődés szükségességét. Később mellé teszi a tipikus férfiakat, akiknek meg „örök kísértése, hogy irányítsák vagy kiszorítsák a nőket” – ezért kell szeretniük feleségüket. Szóval mindenki önző, így továbbra se kaptunk igazán magyarázatot az „alárendelés” páli kifejezésére. Sajnos sem a főhercegnő, sem az újságírónő nem említették azokat a valós nehézségeket, problémákat, amelyekkel a (hívő) nők hétköznapjaikban szembesülnek.

A fentieknél sokkal érdekesebb („életszagúbb”, emberibb, egyszerűbb) a többi, Kecskeméthy Klára ezredessel, Bényei Éva Bernadett orvostanhallgatóval, Batta Eszter grafikusművésszel és Vincze Felícia dúlával készített interjú.

Milyen A Szív és a HVG nőképe? Vannak-e hasonlóságok és ellentétek?

A Szívben szereplő nők többségükben hangsúlyosan anyák (a misztika szerzetesnőit leszámítva) vagy még családalapítás előtt álló lányok. A nők szakmai érvényesülése is helyet kap az összeállításban, de kisebb súllyal, a támogató férfiszerep pedig egyáltalán nem jelenik meg ebben az összefüggésben. Az egyedül maradt nők problémái ezúttal nem kaptak hangot, holott a nők jelentős része ma ebben az életformában él. Kb. fele-fele arányban szerepelnek a női principiumot szinte misztikusan idealizáló írások és a valóságos női hétköznapokkal szembesítő cikkek. Inkább az „örök nőit” próbálják felmutatni a mulandó és csetlő-botló helyett.

A HVG 2016-os nyári női különszámának cikkei ettől eltérően az anyai szerepet csak periférikusan említik, a nők kiteljesedését sokkal inkább a szakmai és társadalmi sikerekkel láttatják. Jóval nagyobb hangsúlyt kaptak az összeállításban azok a hétköznapi problémák, amelyekkel a különféle életállapotú nők szembesülnek, és az individuális szabadság keresése határozza meg a tematikát.

Ideális az volna, ha a kétféle női csoport tagjai szembesülnének és tudatosan szembe is néznének egymástól eltérő habitusukkal, világlátásukkal, igényeikkel. Akkor hosszú távon talán létrejöhetne közöttük együttműködés az élet közös területein.

A HVG  nőalakjai talán „színesebb” egyéniségek, vagy legalábbis annak tűnhetnek a többség szemében – A Szív nőalakjai kicsit „kevésbé érdekesek”, viszont áldozatkészebbek, akik a maguk szerepét önzetlenebbül, mások javára igyekszenek beteljesíteni.  A jövendőt valószínűleg inkább e konzervatívabb típusú nők formálják, hiszen az ő családjaikban nő fel a gyerekek többsége.

Kölnei Lívia

Összefüggő cikk: 

“Lépj ki dobozaidból!”, avagy a nő – ahogy a HVG látja