Barbie, a kétes szépség
Barbie a 20. század második felének eltúlzott és természetellenes szépségideálját mintázza. Ha felnagyítanák 170 cm magas nővé, kiderülne, hogy olyan arányokkal rendelkező női test nem is létezik. A baba testarányait, karcsú derekát csak anorexiás önéheztetéssel, eltúlzott kebelméretét pedig csak szilikon implantáció beültetésével lehet elérni. Ennek ellenére a gyerekek megszeretik a játékot, és sokan közülük példaképnek tekintik, mire felnőnek.
Az elmúlt fél évszázad legismertebb, jelképpé vált babájának történetét, kulturális hátterét elemzi egy nemrégiben megjelent könyv: Linor Coralik Barbie. Az igazi szőkenő c. munkája.
Barbie a Mattel játékgyártó cég terméke, „aki” 1959-től uralja a játékbaba-piacot. Eredetileg egy néhány évvel korábban megalkotott rajzfigura vonásait hordozza. Azóta számos változatát piacra dobták, mára pedig a Walt Disney-stílusú animációs filmek által a gyerekfilmek piacát is „bevette”.
A Barbie-jelenségnek nagy szerepe van a nők számára hatalmas szellemi-lelki nyomást jelentő karcsúságideál elterjedésében. Ugyanakkor Barbie nem csupán oka és gerjesztője ennek a folyamatnak, hanem terméke is a 20. században egyre erőteljesebb karcsúság-divatnak.
Egy érdekes vizsgálatot említ a könyv: a Playboy magazin címlapfotóin szereplő nők és a Miss America címet elnyertek testi adataiból az derült ki, hogy 1958 és 1988 között fokozatosan egyre csökkent a testtömeg indexük, magyarán az „ideális női test” egyre soványabb lett. Ezeknek a lányoknak a példáját követték a fiatalok. 1988 után is vizsgálták az ideális női testalkat alakulását, és az derült ki, hogy az „ideális nő” az 1990-es évekre – és még napjainkban is – Elle Macpherson ausztrál modell és színésznő alakja (az ő beceneve: The Body – a Test). Magas, széles vállai vannak, és viszonylag nagyobb mellméret és keskenyebb csípő jellemzi, mint a korábbi szépségeket. Annak valószínűsége, hogy ilyen lányok szülessenek, 1:200 000. Ha ennyire eltúlzott és ritka megjelenésű testalkat válik ideálissá, akkor az elérhetetlenséget, soha be nem teljesíthető vágyálmot jelent, és torzító eljárásokhoz vezet.
Barbie köré a játékgyár – cserélhető ruhatárral, sokféle kellékkel – az évtizedek során változatos mikrovilágokat teremtett, amelyeket Barbie egy-egy szerepben „ural”. A menyasszony- és királynő-megjelenésűek mellett hétköznapi és ritka foglalkozású Barbie-k is vannak, egészen az űrhajósig. Férfi társat is kapott, „akinek” a neve Ken. (Vajon a női szerelmi társ meddig várat magára?) Bár a játékgyár ragaszkodik Barbie szüzességének nimbuszához, azért a csábító megjelenés lehetőségeit se hagyják ki. Ez is egyike az amerikai társadalom kétarcú jelenségeinek.
A Mattel négy-ötévenként megváltoztatja a Barbie-világ stílusjegyeit, új típusokat hoz ki, amelyek egyszerre állnak a kritikák kereszttüzében és a rajongók és gyűjtők vágyott célkeresztjében – összességében tehát tovább hömpölygetik az egyre nagyobbra duzzadt Barbie-ipart. Alakja felbukkan festményeken, installációkon, megjelenik az interneten, a közösségi oldalakon. Immár 50 éve befolyásolja azt a felfogást, ahogyan a nők a saját testükhöz és társadalmi szerepeikhez viszonyulnak. Barbie története nem csupán játékbaba-történet, hanem bepillantást nyit a mai civilizáció, a tömegkultúra működésébe – bemutatva vadhajtásait is.
Barbie-t lehet tiltani gyermekeinktől, de nem nagyon érdemes, mert a tiltás felesleges kíváncsiságot szül, sőt, még nimbuszt is teremthet köré. Inkább kínáljunk normális baba-alternatívákat is mellé, és soha ne öltöztessük kislányainkat Barbie-nak! Ha a gyerekek a test egészséges szeretetét és ápolását megtanulják a szüleiktől, aligha jelenthetnek veszélyt én-képükre a Barbie-babák.
Kölnei Lívia
Cikkeink, amelyeknek a szépség a témája:
Szépségünkkel is szolgálhatjuk Istent – Interjú Gyurin Zsuzsannával
Dögös pasik, bomba nők – a Bibliában
Mi kell a nőnek? – Pázmány szerint
Tweet