Bolyongás Kecskeméten
Néhány éve, amikor még tanárkodtam, a tizenharmadikos osztályommal Kecskeméten jártam egy szeptemberi napon. Nagyok voltak már a tanítványaim, túlkoros középiskolások, akik többé-kevésbé szívesen végignézték a múzeumokat, képtárakat, kiállításokat, ahová elvittem őket. Így volt ez akkor is, szép napunk volt, csupa új tapasztalat.
Ennek a napnak az emléke dolgozott bennem, amikor úgy gondoltam, vidám dolog lenne az ünnepek között két napot Bács-Kiskun megye székhelyén tölteni a férjemmel. Gondoltam, megmutatom neki mindazt, amit én már láttam, de újra szívesen megnéznék.
Csikorgó, havas este érkeztünk a városba, megkerestük a szállásunkat, aztán sétálni indultunk.
A főtér ragyogott a hótól és az ünnepi kivilágítástól. Sokan sétáltak, húzták szánkón a piciket, kutyások társalogtak egymással, a városháza tornyai mintha egy mesebeli kastélyhoz tartoztak volna. A legfőbb látnivalót, a Cifrapalotát kerestük meg először, hogy legalább kívülről megnézhessük, barátkozzunk vele. A kapujában a nyitva tartást böngésztük, amikor észrevettünk egy kis cédulát: „Az intézmény december 20-tól január 3-ig zárva tart.” Jaj, de kár, erről le kell mondani! Nagy érvágás, de majd megnézünk mást!
Miután átfagytunk a hosszú havas sétától, elégedetten ücsörögtünk a főtér sarkán, abban a vendéglátó ipari egységben, amely praktikusan önkiszolgáló étterem és kávézó volt egyszerre. Odabenn meleg volt, az étel megfelelő, a közönség békésnek tűnt az ünnepközti időtlenség nyugalmában és a neonzöld fényben. Otthonos volt bentről ábrándozni a fényeken, a havon, a jövő-menő embereken. Mégis jó ez így, gondoltuk akkor.
De elérkezett a másnap… Már a szállodában aggodalommal láttam, hogy a legtöbb látnivaló a hétfő mellett kedden is zárva. Na, de sebaj, van azért mit megnézni aznap is! A Magyar Fotográfiai Múzeum felé kerültünk, hogy megbizonyosodjunk róla, szerdán megnézhetjük majd, csakhogy az ajtajában ugyanolyan cédula várt, mint a Cifrapalotáéban! Pedig ez egy országos gyűjtemény, amit tudomásom szerint a fővárosba szeretnének telepíteni! Az egyébként gyönyörűen felújított Katona József Emlékház ajtaján még cédula sem volt, egyszerűen zárva volt az ajtó! A havat gondos kezek eltakarították az udvarából, de sehol egy lélek. A katolikus nagytemplom monumentális bejáratán kint függött a nyitva tartás, de hiába mentünk oda a megadott időben, zárva találtuk, akárcsak azok a didergő turisták, akik elmesélték, hogy miután előző nap nem jutottak be, felhívták a sekrestyét telefonon, ahol azt mondták, hogy másnap délelőtt nyitva lesz. De nem volt… A Magyar Naiv Művészek Múzeuma nem okozott csalódást, mivel az internetről is lehet tudni, hogy csak október végéig tart nyitva. Ellenben újra bosszúsan állapítottam meg, hogy a naiv szót helytelenül, hosszú „í”-vel írták, és utolsó látogatásom óta sem javították ki. Bonyolult lenne átfesteni, vagy talán drága? Az Orvos- és Gyógyszerészettörténeti Múzeumnak keddtől vasárnapig napközben nyitva kellett volna lennie az interneten begyűjthető információk szerint. Ám, amikor megláttuk a lerobbant állapotú épületet, úgy gondoltuk, hogy már évek óta senki nem nyitotta ki az ajtaját. Így aztán rendkívül hálásak voltunk a Szórakaténusz Játékmúzeumnak és a Barátok templomának, mert ide szabad volt a bejárás. Jól megnéztünk mindent, sőt a Városháza festett lépcsőházát is láttuk. Lechner Ödön nem okoz csalódást soha, meg a harangjáték sem…
Mindenesetre Kecskemétre nem megyünk többet télen.
Hacsak nem akarunk vásárolni, mert pláza, áruház, bevásárlóközpont van bőven! Azokat érdemes nyitva tartani a két ünnep között is, csak a megyeszékhely látnivalóit nem…
Valóban ilyen a világunk, vagy mi tesszük ilyenné?
Kóczián Mária
Tweet