Talita

Brand nagyi, aki hegyeket és lelkeket hódított

“Nem vagyok csodálatos. Csak egy szegény, öreg, törékeny és gyenge nő vagyok. Isten tartott meg engem, ő adja a szükséges erőt minden napra.”

„Tedd meg mindazt, ami a kezed ügyébe esik, és amihez erőd van…” (Prédikátor 9:10)

Evelyn Harris Brand 1879-ben született Angliában, jómódú kereskedőcsaládban. Harmincéves egyedülálló nőként úgy érezte, hogy Isten Indiába hívja őt misszionáriusi munkára. Nehéz volt apját meggyőznie, aki úgy vélte, Londonban is van éppen elég megmentendő lélek, de Evie ragaszkodott küldetéséhez. 1912-ben sikerült megvalósítania álmát: Indiába, Madrasba költözött, ahol először tapasztalta meg az európai ember számára nehezen viselhető forró, párás éghajlatot. Megszerette Jesse Brandot, a fiatal misszionáriust, aki tamil nyelvleckéket adott neki. Összeházasodtak, és együtt kezdtek missziót Dél-India hegyvidéki falvaiban, „a halál hegységében”, ott, ahol a lakosságot folyamatosan járványok tizedelték, és nem voltak utak, csak gyalog vagy pónin lehetett közlekedni. Jesse tehetséges orvos, fogász, prédikátor és tanító volt, és értett az utak és házak építéséhez is. A hindu falvak lakóinak oktatást és egészségügyi ellátást szerveztek, utakat építettek, hogy enyhítsenek a szegények elszigeteltségén. Két gyermekük született: Paul és Connie. Kilenc éves koruk körül Angliába küldték őket tanulni.

Evelyne és Jesse azt tűzték ki célul maguk elé, hogy öt hegyvonulat távolságába viszik el az evangéliumot. Ám már hét éve szolgáltak Indiában, és ez idő alatt még senki nem tért keresztény hitre. Akkor a helyi törzs papja megbetegedett, magas láza volt, haldoklott. A közelébe sem mert menni senki, csak Evelyn és Jesse ápolták. A pap ezt mondta: „Ez a Jézus nevű isten bizonyára az igaz Isten, mert csak Jesse és Evelyn törődnek velem haldoklásomban.” A pap árván maradt gyermekeit Jesse-re és Evelynre hagyta, és ez lelki fordulópont volt az ott lakók számára. Az emberek elkezdték tanulmányozni Jézus életét és tanításait, és egyre többen követték őt. Evelyn és Jesse még tizenhárom gyümölcsöző évet töltött a szolgálatban: kilenc iskolát, hat farmot és egy asztalosműhelyt alapítottak. Megtanították a helyi lakosokat tisztálkodni, egészségesen élni, földet művelni, és elmagyarázták nekik a kereszténység tanításait.

1929-ben Jesse meghalt a malária egyik súlyos szövődményében. Evelyn egy rövid időre Angliába utazott a gyermekeihez, az akkor már 15 éves Paulhoz és 13 éves Connie-hoz, akik először alig ismerték meg őt.

Egy évvel később az ötvenegy éves Evelyn visszatért választott hazájába, Indiába. Sokmérföldes körzetben „Brand nagyi” néven ismerték és szerették, ő pedig további húsz évre ott maradt, és szolgálta hűségesen a missziót. Alamizsnán élt, és teljesen a környékbeliek gyógyítására, tanítására szentelte magát. Több trópusi betegséget elkapott, és életveszélyes utakat tett meg pónija hátán. A hegyi emberek nem végeztek abortuszt, hanem a nem kívánt gyerekeket kitették meghalni. Brand nagyi több tucatnyi kitett gyermeket felnevelt és tanított, akik maguk között a Hegyek Anyjának nevezték őt. Volt, akiből orvos lett később.

Egymaga tisztított meg nagy területeket a kiirthatatlannak tartott guineaféreg-fertőzéstől úgy, hogy a falvak lakóit rávette, építsenek kőfalat a fedetlen kutak köré, ahol ezeknek a férgeknek a tenyészhelye volt. Fia, Paul ezt mondta róla, amikor hetvenéves korában meglátogatta: „Így kell megöregedni. Engedni, hogy minden más lemorzsolódjon, amíg a környezetedben lévők nem látnak már mást, csak a szeretetet.”

„Nem vagyok csodálatos. Csak egy szegény, öreg, törékeny és gyenge nő vagyok. Isten tartott meg engem, ő adja a szükséges erőt minden napra. Ő használ engem, mert én tudom, hogy saját magamtól nem lenne ennyi erőm. Mondd meg az embereknek, hogy Istent dicsérjék, ne engem!” (Evelyn „Granny” Brand)

Hetvenéves korában a missziós iroda megüzente neki, hogy nem tartanak igényt további szolgálatára. Partit rendezett neki, hogy Indiában töltött éveit ünnepeljék, és mindenki így biztatta: „Jó utat kívánunk haza!” Akkor ő előállt: „Elárulok nektek egy titkot, nem megyek haza. Itt maradok Indiában.” Már korábban építtetett magának egy kis kunyhót, azután vett egy pónit, hogy könnyebben bejárhassa a hegyvidéket, és ez a hetvenes éveiben járó asszony faluról falura lovagolt, hogy az embereknek Jézusról beszéljen. 1953-ban, hetvenöt éves korában azonban elesett, és eltört a csípője. Fia, Paul azt mondta neki: „Anya, nagyszerű munkát végeztél. Isten használt téged. De most ideje, hogy abbahagyd.” Felajánlotta neki, hogy éljen vele és családjával. Evelyn azonban további tizennyolc évig járta lóháton a falvakat.

Nyolcvannégy évesen egy újabb hegyláncot „hódított meg”, a harmadikat. Elesés, agyrázkódás, betegség és öregség nem állították meg. Végül kilencvenhárom éves korában már nem tudott lóra ülni többé, ezért a falvakban lakó férfiak egy hordágyat készítettek számára, és ők vitték egyik faluból a másikba. Még két évet élt így, segítette hordágyáról a szegények legszegényebbjeit. Kilencvenöt évesen halt meg, temetésére több ezren jöttek el gyalog a környező falvakból, abba a kápolnába, amit még Jesse épített.

Fiuk, Paul Brand világhírű orvos lett, aki a leprások gyógyításában és végtagjaik megmentésében ért el átütő sikereket. Lányuk, Connie gyógyszerészként dolgozott misszionárius lelkész férjével Nigériában.

Kölnei Lívia

Forrás: Bob és Debby Gass: Mai ige www.maiige.hu; Philip Yancey: Kerülő utak a boldogsághoz. Harmat, 2010.; Evelyn Harris Brand

1. kép,  2. kép,  3. kép