Talita

Egy megfeneklett házasság

“Nincs szükségem sem segítségre, sem tanácsra. Nincs szükségem Pio atyára! Fiatal vagyok, alig múltam huszonnyolc éves… Élni akarok, hölgyem!”

(…) Azon az estén, amikor a családdal találkoztam, igen rosszul álltak a dolgok. Az asszony könnyek közt mesélte el bánatát. Néhány napon belül gyermekével együtt útra kellett kelnie Amerikába. Férje intézte így, és minden előkészületet megtett az indulásra. Semmit sem lehetett tenni, sem könnyekkel, sem érvekkel nem tudta megakadályozni a küszöbön álló szakítást. Két medaliont adtam az asszonynak, amelyeket Pio atya előzőleg megáldott.

– Igen, Pio atya még megmenthet bennünket.

Megkért, hogy beszéljem rá a férjét, hogy mielőtt a gyermekkel elindulnának, vele együtt látogasson el Pio atyához. Miközben beszélt, egyszer csak belépett a férje. Alig köszönt, de mikor megtudta, hogy adománygyűjtés ügyében járok, habozás nélkül egy tetemes összeget ajánlott fel Pio atya templomának. Ezért neki is adtam egy medaliont és egy Pio atyát ábrázoló apró fényképet, amelyet elfogadott, és nyomban a zsebébe tett. Ez felbátorított, és megkérdeztem: a felesége indulása előtt lenne-e kedve elkísérni az asszonyt egy rövid látogatásra Pio atyához.

– Pio atya? Mi dolgom nekem Pio atyával?

– Pio atya segítséget, tanácsot adhatna…

– Nincs szükségem sem segítségre, sem tanácsra. Nincs szükségem Pio atyára! Fiatal vagyok, alig múltam huszonnyolc éves… Élni akarok, hölgyem!

– Élni? – kérdeztem a férfit egy kissé meglepve. – Hogy érti ezt? Talán nincs meg mindene? Fiatal felesége van, kedves kislánya, gyönyörű háza, biztos jövője, jómódban és egészségben él. Nincs meg mindene, hogy boldogan éljen?

Erre nem tudott mit felelni. Két nappal később R. asszony lányával együtt elindult Amerikába, R. pedig kedve és kívánsága szerint kezdett el „élni”. (…)

Két hónappal később , amikor a reggeli miséről tértem haza, összetalálkoztam R.-rel, aki nyilvánvaló nyugtalansággal sietett elém.

– Asszonyom, most már szeretnék elmenni Pio atyához. Elkísérne?

Meghökkentem. Kérdésemre elmondta, hogy egy alkalommal, amikor késő este ment haza, Pio atyát vélte látni. Az egész csak egy pillanatig tartott, de olyan mély hatást tett rá, hogy már semmi másra nem tudott gondolni, kizárólag Pio atyára, és a lehető leghamarabb találkozni akart vele. (…)

Vasárnap reggel ötkor már mindannyian Pio atya miséjét hallgattuk. Bár sok hívő szeretett volna Pio atyával szót váltani, R.-nek sikerült is a mise után beszélnie vele. Annyit kért, segítsen visszakapni a feleségét.

– Változtatnod kell az életeden – felelte Pio atya szigorú hangon.

– Pontosan ez a szándékom, Pio atya – mondta R. –, de a segítségét kérem.

Aztán meggyónt Pio atyának.

Ritkán látni férfiak arcán olyan boldogságot és elégedettséget, mint miután meggyónnak Pio atyának. Lourdes-ban könnyű felismerni azokat, akik megmártóztak a szent barlang vízében, mivel arcukon különös boldogság tükröződik. San Giovanni Rotondóban hasonló kifejezés látható azok arcán, akik Pio atyánál gyóntak. Gyónás után letérdelnek az oltár közelében, buzgó imába kezdenek, és ott maradnak a következő szentmisék idejére. Ez történt R.-rel is. Miközben figyeltem, hogy imába mélyedve, buzgón és derűsen térdepel, arra gondoltam, milyen hatalmas változásnak kellett végbemennie lelkében. Jól emlékeztem arra a januári estére, amikor gorombán visszautasította a meghívást. (…)

A kora délutáni órában indultunk vissza San Giovanni Rotondóból. A Foggiába vezető, rövidebb út helyett Manfredónia felé vettük az irányt, hogy ellátogassunk Monte SantAngeloba, Szent Mihály kegyhelyéhez. Ezt a kitérőt R. talán Pio atya biztatására javasolta, aki gyakran ajánlotta a vezeklőknek, hogy keressék fel Szent Mihály szentélyét. Ezzel a zarándoklattal zártuk a feketevasárnapot, amelyen mindannyian bőkezű áldásban részesültünk.

A következő napon R. táviratozott feleségének Amerikába, és arra kérte, jöjjön vissza, amilyen gyorsan csak lehet. Reménykedett benne, hogy ez még a küszöbön álló húsvét előtt megtörténik. A felesége azonban megbetegedett, és nem tudott útra kelni.

Az asszonynak nem volt könnyű megértenie a férje viselkedésében beálló változást, és azt a sietséget, amellyel viszont kívánta látni. Hosszú, várakozással teli időszak következett, amely során férj és feleség számos levelet váltottak egymással. Eközben R. többször felkereste Pio atyát, hogy tanácsot és segítséget kérjen tőle, amelyre, elmondása szerint nagy szüksége volt. Ősszel R. asszony leányával együtt visszatért, és az újra egyesült család új életet kezdett, amely a keserű múlt emlékeit egyszer és mindenkorra eltörölte.

(Részlet Madame Katharina Tangari: Történetek Pio atyáról; Etalon kiadó, 2009)

Nyitókép