Egy nehéz nap éjszakája
Pauk Jánossal, a Szegedi Gabonakutató tudományos tanácsadójával különböző búzafajok genetikájáról, a belőlük süthető kenyerek reneszánszáról beszélgettünk, amikor egy ponton áttértünk az utolsó egyetemi vizsgájára, amely előtt egy éjszakai erdei séta egész életére nézve nagy fordulatot hozott.
Néha fociztam is
Tiszakécskén gyerekeskedtem, édesapám cipész volt, nem is olyan régen halt meg. Ha nincs a ’45 utáni államosítás, talán most egy alföldi cipőgyár örököse vagyok, de a dolgok másként alakultak. Késői gyerek vagyok, a szüleim ’39-ben házasodtak össze, én ’51-ben láttam meg a napvilágot. Édesapámat a háború miatt többször bevitték katonának. Negyvenegy éves volt születésem idején, nem is lett másik gyermekük. Talán ezért is nagyon vigyáztak rám, ha egy-egy órára kiengedett édesanyám az utcára focizni, az már jó nap volt, mégis nagyon szép gyerekkorom volt. Otthon református templomba jártunk, lehet úgy is mondani, belenőttem a formális református életbe. Felsős koromig hittanra is jártam, amikor úgy döntött a hatalom, hogy a hitbeli nevelésnek ne az iskola adjon helyet. Tizenöt évesen már Marcsó néninél, édesanyám barátnőjénél laktam albérletben Szolnokon, ahol gimnazista voltam. Középiskolásként a világias szemlélet nemcsak körülöttem, de bennem is erősödött. Majd két főiskolai végzettséggel, dolgozni kezdtem Tápiószelén a kutatóintézetben. Közben megnősültem. A növényekkel végzett kísérleti és laboratóriumi munka egyre a kutatás felé vonzott, de a kutató pályához nem volt meg a végzettségem. Végül beiratkoztam az egyetemre. A munka és a család mellett kezdtem el újra vizsgázni. Néha nehéz volt a munka, a tanulás és a család között egyensúlyozni, de igyekeztem mindent megtenni. Így jutottam el az utolsó egyetemi vizsgámhoz 1982 júniusában.
Első vonattal haza
A számomra legnehezebb szigorlatot, amelyre hosszú felkészülési időre lett volna szükségem, a végére hagytam. De annyira kicsúsztam az időből, hogy a tanulásra csak négy nap jutott. Több mint 600 oldalt kellett volna alaposan tudni a sikeres vizsgához. Időhiány miatt, tovább már nem halaszthattam a vizsgát, mindent beleadtam a néhány nap alatt. A szigorlat előtti estén viszont úgy éreztem, nem tudtam rendesen felkészülni. Mivel az egyetem akkori otthonunktól távol volt, a vizsgákra nem odahaza készültem fel, hanem hosszabb-rövidebb időre beköltöztem az egyetem kollégiumába. Este összecsomagoltam és eldöntöttem, hogy a legkorábbi vonattal hazautazom családomhoz és befejezem az egészet. Megkönnyebbülve feküdtem le. Éjszaka azonban felébredtem. Nem tudtam ágyban maradni, kimentem a kollégiumot övező erdőbe sétálni. Azon gondolkodtam, hogy bár az egyetemért hosszú éveket áldoztam, ennyire sekélyes tudással nem szabad a szigorlatra elmennem. Nagy nyomás nehezedett rám, mert ha nem sikerül a vizsga, nem mehetek államvizsgára, és csak egy év múlva ismételhetek.
Amikor személyessé vált a hit
Miközben rám nehezedett a sok probléma, eszembe jutott, hogy amikor elindultam otthonról, az Ószövetségből a 121. zsoltár volt a bibliaolvasó kalauz szerint a napi ige. A sok tanulás közben, azokban a napokban még a Bibliát sem forgattam. Most újra elolvastam a szakaszt. A sorok, hogy nem engedi az Úr, hogy lábad inogjon. Aztán, „megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet” de különösen a kezdő sor, hogy „szememet a hegyekre emelem”, egy más gondolkodásra vitt át. Milyen hegyekről is van szó? Töprengésemben felmagasodott a Golgota hegye, ahol Krisztus keresztje állt. Egyszerre megértettem, az én bűneim miatt is halt meg Ő. Nagyon bántott az akkori helyzet, a szigorlati felkészületlenségem. Néhány percem volt csak a vonathoz való indulásig, döntenem kellett. Végül elmentem vizsgázni. Nem a legjobb eredménnyel, de sikerült a szigorlat. Akkor láttam meg, és éltem át egészen személyesen, hogy milyen az, amikor érdemtelenül, kegyelemből történnek dolgok. Később tisztázódott előttem, hogy az egész életem ilyen. A vizsga kapcsán nem a pillanatnyi siker dobott fel, hanem a bűn és annak megváltója, Jézus Krisztus lett valahogy az „enyém”. A szigorlat csak ürügy volt Isten tervében, hogy megszólítson.
Egy más élet
A szigorlat után megértettem, „hogy az én segítségem az Úrtól van”, ahogyan a 121. zsoltárban azóta is sokszor olvastam. Ettől a naptól számítva más értékrend szerint élek. A Tízparancsolat nekem egy lelki tükör, amelyet a Bibliában kijelentett ige foncsoroz. Sokszor meglátom benne alkalmatlanságom, a hibáimat, sőt a bűneimet is. Jézus, ebből a kellemetlen tükör előtti helyzetből mentett ki, és azóta igéje szerint vezet.
Konkoly Edit
Forrás: mindennapi.hu
Kapcsolódó cikkek:
Heavy metal zenekartól a papságig
Már a kutyám sem ismert meg
Tweet