Talita

Keresztény női magazin

Eper, túró, csokoládé – egy tortában!

epres-turos-csokis
Van egy pasi az életemben, akinek ma huszonötödször készítek születésnapi tortát. Csokoládés-túrós-epres torta lett.

 

 

 

 

Szokásosan rossz fényképpel illusztrálom, de ez már csak így van nálam. Nem vagyok jó fényképész. És persze, tökéletes sem lett, ez is szokás nálam. A habos csokoládékrémben nem kevertem el jól a tojáshabot, így pici fehér habgaluskák látszanak benne. Megnyugtattam magam azzal, hogy ha azt is túrósra csináltam volna, fel sem tűnne. Bálint szerint ez a torta olyan volt, mintha cukrászdából lenne, azazhogy mégsem, mert azok „uncsik”, ez meg nem az.

Hozzávalók a piskótához:

8 db szétválasztott tojás
8 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
4 evőkanál kakaópor
2 evőkanál étolaj
1 kanálhegynyi sütőpor

Az epres krémhez:

50 dkg túró
4 evőkanál cukor (én most 2 kanál xilitet és 2 kanál kókuszvirág cukrot használtam)
1 citrom héja
vanília
2 dl tejszín
4 evőkanál útifűmaghéj (ehelyett természetesen lehet zselatin, csak azt én nem használok, mivel Viola és Lőrinc vegetáriánusok)
35 dkg eper

epres-turos-csokis2A csokoládés krémhez:

1 zacskó csokoládé ízű pudingpor
2 db szétválasztott tojás
4 evőkanál cukor (vagy más édesítő)
7 dl tej

A tetejére:

olvasztott csokoládé
eper
tejszínhab

Elkészítés:

A sütőt bekapcsoltam 225 fokra, hőlégkeverésre. A sütőport elkevertem a liszttel és a kakaóval. Egy mélyebb keverőtálban gépi habverővel felvertem a tojásfehérjéket, kanalanként hozzáadtam a cukrot, majd egyenként a tojássárgákat, végül belecsurgattam az étolajat.

Egy teaszűrőn keresztül kanalanként hozzáadtam a lisztes keveréket, de ezt már kézi habverővel kevertem, ügyelve arra, hogy minél több levegőt keverjek bele.

Sütőpapírral bélelt tortaformában sütöttem 5 percig, akkor a hőmérsékletet visszavettem 175 fokra, és még 20 percig benn volt, ekkorra nem tapadt tészta a beleszúrt kötőtűre. Miután kihűlt a piskóta, az uram 3 szeletbe elvágta.

A csokoládés krémhez felvertem a tojásfehérjéket kemény habbá. Azt követően a többi hozzávalót összefőztem (előtte persze simára kevertem, úgy, hogy a tojássárgákat a cukorral kezdtem keverni, rászórtam a kakaót és a pudingport, azzal is kevertem, majd fokozatosan adtam hozzá a tejet), és a forró krémbe belekevertem a tojáshabot.

Elkészítettem az epres krémet úgy, hogy a tejszínhabot felvertem, a többi hozzávalót pedig az aprítógépben összezúztam. Ezt követően laza mozdulatokkal belekevertem a tejszínhabot a túrós krémbe.

A tortaforma aljába ismét sütőpapír került, és az oldalát is kibéleltük egy csíkkal, ami picit túlnyúlt a peremén. A tortaformába beletettem az alsó lapot, és rákentem az epres krémet, vigyázva arra, hogy egyenletesen tömör legyen. Ráfektettem a második lapot, amit megkentem a habos krémmel, majd betettem az egészet a hűtőszekrénybe.

A felsÅ‘ szeletet egy sütÅ‘papírra helyezve 12 cikkre vágtam, és megcsurgattam vízgÅ‘z fölött megolvasztott csokoládéval. nem akartam, hogy „egyben” csokimáz legyen a teteje, csak körbe-körbe csurgattam egy evÅ‘kanállal.

Ebéd előtt kivettük a tortát a hűtőszekrényből, lebontottuk az oldaláról a tortaformát és a sütőpapírt is. Föltettük a tortatálra. Félbevágott eperszemeket fektettem a tortaszeletek képzelt középpontjába, majd rátámasztottam a 12 cikket, és a közepébe negyedelt epreket szórtam.
epres-turos-csokis3

Nagy Márta

 

Szöveg és képek a szerző blogjáról:  http://hogymegtudjuknezni.blogspot.hu/
(Akit érdekel, hogy ki az a “pasi”, látogasson el a honlapra! De a receptekért is megéri!)

 

Epres receptjeink:

Eperlekvár – hidegben és forróságban

Habkönnyű házi gyümölcsfagylaltok

Nyári finomságok eperrel

 


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162