Talita

Keresztény női magazin

Fehér isten – Kutyák lázadása Budapesten

Feher isten1
Felbőszült kutyák serege rohan a belváros utcáin. Úgy tűnik, egy bicikliző kislányt üldöznek, de elfutnak mellette. Céljuk: elégtételt venni a fájdalmaikért.

Mundruczó Kornél rendező új filmje, a Fehér isten, a legkülönösebb filmélményeim egyike. Emlékétől nehéz megválni – és nem is kell, nem is szabad megszabadulni tőle.

A maga nemében kuriózum a Fehér isten. Amerikában ezt a témát – a kutyák lázadását az őket kihasználó és kínzó emberek ellen – rengeteg vérrel (paradicsomlével), velőtrázó sikoltozásokkal, kifordult emberi belsőségekkel ábrázolták volna. Mundruczó Kornél magyar-német-svéd koprodukcióban forgatott filmje ezzel szemben visszafogott, mégis helyén van minden gesztus, minden szelíd vagy dühödt mozdulat. A burkoltan, utalásszerűen ábrázolt kegyetlen jelenetekből is értjük, mi zajlik a kutyák vagy az emberek lelkében.

Lili, a tizenhárom éves kislány, elvált szülők gyermeke, apjánál kénytelen tölteni néhány hónapot, mert anyja külföldre utazik az új élettársával. Apja állatorvos egy vágóhídon, finoman fogalmazva nincs a helyzete magaslatán: nincs lelkileg felkészülve a hozzáköltöző gyerekére, még kevésbé a kutyára, akitől a lánya nem akar megválni. Érvényben van egy rendelet, mely szerint a korcs ebekért magas adót kell fizetni. Az apa nem akar fizetni, ezért a kutyát kiteszi az autóból egy elhagyatott helyen. Ekkor kezdődik a kutya kálváriája, harca a túlélésért. Ellenfelei nem fajtársai, hanem emberek: sintérek, állatkufárok, harci kiképzők és menhelyvezetők. Mundruczó Kornél maga is szerepel a filmben, egy afgán kutya-dílert alakít, aki a hajléktalanoktól néhány ezer forintért vett kóbor kutyákat százezerért adja tovább az illegális harci viadalok szervezőinek.

A kislány eközben mindenütt keresi a kutyát, dacolva az őt körülvevő felnőtt világgal. Hamar kiderül, hogy nem csupán a négylábú barát felkutatása, hanem saját egyéniségének és emberségének megőrzése a tét. Látszólag megtanul alkalmazkodni a felnőttekhez, akik folyton letörik dacos lázadás-kísérleteit, és apját is megpróbálja megnyerni a saját törekvéseinek. Hétköznapi küzdelme heroikus.

Feher isten2

A Fehér isten sokféle műfaji elemet ötvöz (dráma, thriller, gyerekes-kutyás családi film, ellen-utópia, mese). Az orwelli, hitchcocki atmoszféra jól ötvöződik a Lassie-filmek kedélyes hangulatával. A forgatókönyvben vannak olyan döccenők, amelyek miatt azt mondhatjuk, hogy „nem egyenletes” mű, és a párbeszédek sem életszerűek az elején. A főszereplők kezdeti „darabossága” a film végére eltűnik, belesimul a különleges atmoszférába. A film képi és érzelmi világának egysége, sugárzása a döccenők ellenére is megkérdőjelezhetetlen a számomra. Ezt megerősíti a zene kiemelkedő szerepe: Liszt Magyar rapszódiájának részletei végigkísérik a lány és a kutya sorsát, egy-egy epizódban pedig kulcsszerepet kapnak a dallamok. A budapestieknek jó élmény találkozni a filmkockákon az ismert városi helyszínekkel: a Nyugati térrel, a Sas-heggyel, a Várhegy-alagúttal, a Mexikói úti felüljáróval…

Fehér isten. Színes magyar thriller, 120 perc, 2013. Rendező: Mundruczó Kornél. Forgatókönyv: Wéber Kata, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória. Operatőr: Rév Marcell. Szereplők: Psotta Zsófia (Lili), Zsótér Sándor (Dániel, apa), Monori Lili (menhely vezetője), Thuróczy Szabolcs (harcikutya-kiképző), Gálffi László (zenetanár), Nagy Ervin (hentes), Mundruczó Kornél (afgán). A Fehér isten c. film a Cannes-i Filmfesztiválon az Un Certain Regard szekció fődíját kapta.

Itt nem számítógépes tömegjelenetek szegezik a székbe a nézőket. Több mint kétszáz kutyaszereplő alkotja a falkát (profik és „ebstatiszták”), közülük kb. százötven menhelyek lakója, akiknek az örökbefogadására honlapot is létrehoztak a szervezők. Neveiket egyenként felsorolták a stáblistán. Felejthetetlen mozzanat: a mozi közönségének egy része már állt a széksorok között, de még döbbenten nézték a hatalmas filmvásznon a kutyanevek hosszú sorát. A kutyák alkotótársakká váltak. Már csak ezért az állatokat megbecsülő és emberi filmkészítési technikáért és alkotói hozzáállásért is érdemes megnézni ezt a különleges filmet!

feher isten 3

A Fehér isten mindvégig megtart egy kényes egyensúlyt a realitás és a mesevilág között, a végén azonban elemelkedik a valóság talajától, és már-már a népmesei jelképiség felé mozdul. Nyugvópont, feloldás itt valósul meg, a jelképes gesztusok mutatják meg a lelki tartalmakat.
A természetet és benne az állatokat uralmunk alá hajthatjuk ugyan, de valódi uraik nem mi, fehér istenek vagyunk.

 

Kölnei Lívia
1. kép2. kép3. kép

Hasonló cikkünk:

Szomjúság

Egy korábbi filmajánlónk:

Megbocsátani Istennek


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162