Globális lehűlés – Felvidéki képeslapok
Egy nagyobb baráti társasággal második alkalommal jártunk a Felvidéken. Tavaly Selmecbánya környékén kalandoztunk, idén Kassa, Bártfa és Eperjes voltak legfontosabb célpontjaink. Egy éve pólóban napoztunk, idén viszont még a gyerekek is önként vették fel a sapkájukat. Szétfagytunk!
Kedves barátnőnk, Ilda tótkomlósi születésű, nagyon jól beszél szlovákul, és nagy körültekintéssel, szeretettel szervezi meg ezeket az utazásokat. Nemcsak az időbeosztás profi, hanem igyekszik megismertetni velünk a helyi specialitásokat, szokásokat, ételeket is. Gyakran letérünk a turisták fő csapásairól. Ezekben a pillanatatokban az idő és a tér valahogy kitágul, érzékelhetővé válik az örökkévalóság.
Egy ilyen kitérő lett Csetnek is. A képen látható hosszú hajú srácról kiderült, hogy nemcsak idegenvezetőnk, hanem egy éve ő a középkori templom evangélikus lelkésze. Azt mondja, a kb. hatvan tagú gyülekezete kivételesen nagynak számít Gömörben. A csetneki templom első építménye már a 13. században megépülhetett, de azt többször átépítették a Bebekek is, akiknek IV. Béla ajándékozta ezt a települést és birtokot. A sárga-kék-fehér-vörös színek uralják a festett falakat. A gótikától a reneszánszon, barokkon át a modernebb stílusokig szinte mind nyomot hagyott a templomon. A kép jobb felső sarkábam látható orgona 1492-ből való, ma Szlovákiában nincs ennél öregebb. A lelkész megemlítette, hogy szebb a hangja, mint a templom másik, 19. századi orgonájának.
És kaptunk egy érdekes információt is: a templom közelében ősi sírokat tártak fel, amelyekben a halottak meghosszabbított, vászonszalagokkal preparált koponyákkal, arccal a föld felé voltak eltemetve. Rejtély a régészeknek. Számomra hátborzongató volt erről pont október 23-án hallani.
Már Csetneken is esett, és mire Kassára értünk, zuhogott, a szél pedig nem egyszer viharos erejű volt. Itt éppen a Szent Erzsébet-dóm és a Szent Mihály-kápolna között, némileg szélvédettebb helyen hallgatjuk Marikát. Igen-igen, a piros esőkabátos, fekete kalapos alak nem egy tűzoltó, hanem idegenvezetőnk, akiről már az első pillanatban, felszerelését látva (amihez egy kempingbicikli is tartozott) biztos volt, hogy nem riad majd vissza, és nem fogja lerövidíteni a két órásra tervezett programot. Ez így is lett. Szerencsére a gyerekek számára is izgalmas, interaktív módon próbálkozott az egyre elcsigázottabb, fokozatosan elázó és átfagyó csapattal. És a vezetés végén azt is elárulta, hol lehet a közelben házi sört kapni. A Gólem Söröző jó hely, viszont meglehetősen furcsa, hogy a honlapja csak szlovákul és angolul érhető el abban a kassai kerületben, ahol a lakosság 11,2 %-a magyar.
Számomra mindig megható II. Rákóczi Ferenc koporsója mellett állni. Szeretem ezt az embert kétségeivel, bátorságával, vesztett szabadságharcával együtt. Idegenek, a jezsuiták neveltje, aki megtalálta a kapcsolatot családi múltjával, visszatalált a nemzethez, képes volt szenvedni minden szenvelgés nélkül. Igazi férfi, aki példa lehet a nyitott szívűeknek.
Október 24-én Bártfára utaztuk az Eperjes közelében, Delnekakasfalván (micsoda helységnév!) lévő szállásunkról. A főtéren éppen várjuk az idegenvezetőt. Délelőtt fél 9 van, minusz 2 fok. (Update: Férjem szerint nem volt fagy, de szerintem, ha esetleg nem is volt, úgy lehetett érezni, mintha lett volna!) Már akkor padlót fogtunk, pedig a városnézés háromnegyed egyig tartott. Jéggé dermedtünk, de megérte: Bártfa gyönyörű hely!
A városban új látnivalónak számít a zsidó suburbium, amely egy, a 18. század közepén Galíciából bevándorolt haszid közösség szakrális központja volt: fürdő, iskola és zsinagóga egymás mellett. A meglehetősen lerobbant épületeket hamarosan felújítják. Tavaly megépült az emlékhely is, amelynek kerítése látható a képen, mögötte a suburbium, amelyet számomra érthetetlen módon egy vaskereskedés bérel. A kis sátorszerű építmények alatt voltak a fémalkatrészek.
Itteni idegenvezetőnk, Peter elmondta, hogy jelenleg Bártfán nem élnek zsidók. A holokauszt idején a csaknem ötezres közösségből néhány százan maradtak életben, akik közül a legtöbben kivándoroltak.
Bártfafürdő, monarchiás hangulat. Sissi is kezeltette itt beteges idegeit.
Eperjesre szombat délelőtt érkeztünk – esküvői fotózás szezonban. A képen látható helyes pár a pestisszobor és a ferences templom között pózol éppen, kívülük még egy pár fényképezkedett a főtéren. Vicces műfaj, igaz?! Reméljük, jól sikerülnek a fotók, és leginkább a házasságok! Mindenesetre csoportunknak jó kedve kerekedett a látványtól, és inkább őket figyeltük, mint az idegenvezetőt, az egyébként nagyon lelkiismeretesen dolgozó Andreát.
Történelmi díszletek: Eperjes egyik kapuja, amely már a középkor századaiban is működött.
A Felvidéken kevés magyar felirat található, még a déli részeken is. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy alapvetően a kőbe vésett magyar szövegek őrzik leginkább a történelmet, miszerint Magyarországnak némi köze van a mai Szlovákiához. Szlovák idegenvezetőink pl. soha nem használták azt a szókapcsolatot, hogy “magyar király”. Ha középkori uralkodóinkról volt szó, egyszerűen “lekirályozták” őket. Hogy kinek-minek a királya, azt nem említették.
Az emléktáblán a Caraffa császári tábornok által 1687-ben hamis vádak alapján perbe fogott és kivégeztetett 24 eperjesi polgár neve látható. Caraffát elsősorban anyagi érdek vezette: a kivégzettek vagyonát elkobozták. Ez része volt a Thököly Imre elleni harcnak is.
Kitalálod, mi ez? Szerintem nem, ezért elárulom: 1815-ben épített nyolc, egyenként 132 ezer liter folyadék tárolására alkalmas, fából készített sósvíz-tároló Eperjes egyik külvárosában, Solivarban. Évszázadokon keresztül, egészen 1974-ig működött itt sóbánya. A mai, több épületből álló ipari műemlék legyűgözően érdekes, semmiképpen ne hagyd ki, ha arra jársz!
És utazásunk finisében kisütött a nap is!
Végül a budaméri Újházy-kastéllyal fejeződött be túránk. Az épületben jelenleg órakiállítás látható, és néhány egyéb műszaki műemlék, rádiók és egy régi-régi bicikli is. Az Újházyak 1923-ban Ausztráliába emigráltak, a kastély sorsa – akárcsak Trianon után az építtető családé – meglehetősen hányatott volt a második világháború után.
A napsütésen kívül még az az örömhír is ért itt, hogy találkozhattunk egy olyan információs táblával, amelyen volt magyar nyelvű felirat is. Az EU-s projekt keretében határmenti kastélyokat lehet meglátogatni mind a szlovák, mind a magyar oldalon. Érdemes kihasználni az átjárható, schengeni határokat!
Napsütésben indultunk haza, és már várjuk is a következő évi túrát!
Köszönjük, Ilda!
Kóczián Mária
Fotók: Klausz Péter
A nyitóképen az eperjesi ferences templom tornya látható a mellette lévő bérház udvarából.
Tweet