Talita

Ferenc érseknek sem volt hétköznapi – Beszélgetések Jorge Bergoglióval

Francesca Ambrogetti és Sergio Rubin párbeszédes riportkötetet szerkesztettek, amelynek apropója az volt, hogy a kiszivárogtatások szerint a 2005-ös pápaválasztó konklávén Jorge Bergoglio Buenos Aires-i bíboros-érsek bizonyult Ratzinger bíboros legerősebb riválisának.
Az izgalmas kötet az Ulpius-ház gondozásában jelent meg magyarul.

Ferenc megválasztása után a BBC felröppentett egy anekdotát az új pápáról.

A ceremóniamester a Benedek által szívesen viselt hagyományos hermelinprémes vörös palástot ajánlotta neki, hogy abban jelenjen meg az erkélyen az őt ünneplő tömeg előtt. Bergoglio állítólag ezt válaszolta:

– Nem, köszönöm, Monsignore. Visszateheti a többi közé, vége a karneváli időszaknak!

Lehet, hogy ez a történet csak a fantázia terméke, de mégis jellemző Ferencre. Gabriel García Márquez hősei jutottak eszembe, amint kendőzetlen őszinteséggel vágják az arcába valakinek a véleményüket.

A kötetet olvasva mindvégig megvan ez az egyenesség: Jorge Bergoglio érseknek mindenről van véleménye, és szívesen is beszél a meggyőződéséről. A könyv jelentőségét pontosan az adja, hogy nagyon világossá teszi a folytonosságot az érsek és pápa életmódja, viselkedése között. Ugyanazok a prioritást élvező témák, érzékenységek, törekvések jelennek meg. Mindez rendkívül hitelessé teszi Ferencet. Azzal, hogy pápa lett, folytatja azt, amit elkezdett. Nem manír a közvetlenség, az egyszerű, szegény emberek közelségének keresése. Nem felvett póz, hogy nem költözik a pápai rezidenciára, hiszen az argentin fővárosban is az érseki palota egy kis szobájában lakott, és ott is metróval közlekedett. Humorát sem csak pápaként csillogtatja, olykor még a riportereket is zavarba ejthette egy-egy, a feltett kérdésre válaszként elmondott viccével.

Jorge Bergoglio érsek a Buenos Aires-i metrón utazik

Különös aktualitása a kötetnek, hogy Argentína és Magyarország történetében hasonló korszakot él meg. Mindkét ország diktatúra után van, amelynek sebeit nehéz feltárni, gyógyítani. Hasonló a széthúzás, a megosztottság az argentin és a magyar politikai életben, közéletben. Nekünk, magyaroknak is hasznos Jorge Bergoglio elképzelése az „összefogás kultúrája” megteremtéséről, amelyben nem kell elfelejteni a sérelmeket, de a szív megkönnyebbülhet a megbocsátás által.

/az „összefogás kultúrája/ „Középpontjában az a tétel áll, hogy a másik ember sokat adhat nekem. Nyitottan, fogadókészen, előítélet-mentesen kell hozzá közelednem, vagyis nem azzal az elképzeléssel, hogy csak mert hozzám képest ellentétesen gondolkodik vagy ateista, semmit nem kaphatok tőle. Mert ez nem így van. Mindenki adhat valamit nekünk, és mindenki kaphat valamit tőlünk. Az előítélet olyan fal, amely azért áll közénk, hogy ne találkozhassunk egymással.” (162.o)

Bergoglio ősei háromnegyed részben olaszok, nemzettudata tehát nem vérségi, inkább patrióta alapú, Argentínához ragaszkodik, a földhöz, ahol született és felnőtt.

Mintha személyében kibékülne a sokat emlegetett és értelmezett kettősség a katolikus egyházban az intézmény és karizma között. Hiszen egyértelműen karizmatikus személyiség, aki életet visz az intézménybe, és meg is kívánja, hogy ezt mások is megtegyék. Óriási reménység ez, az egyház (és nem csak a katolikus) megmaradásának, sőt, növekedésének reménye. Természetesen nem anyagi értelemben, hanem az életben/lélekben növekedés előtt nyílt meg az út Ferenc pápával. Nem véletlen, hogy a katolikus fundamentalisták nehezen jönnek ki vele: a pápát mégsem lehet eretnekséggel vádolni – legalább is hosszú távon nem.

„Megvallom, én rettenetesen félek a tehetségtelen értelmiségiektől és a jóság nélküli moralizálóktól. Az erkölcs az emberi jóság virága: az ember vagy a társadalom jóságra való képességében gyökerezik. Máskülönben moralizálássá, látszaterkölccsé válik, ami végső soron nem más, mint a kettős élet nagy képmutatása. Az erkölccsel önmagát maszkírozó személy legbelül híján van a jóságnak. Ez a nemzetközi kapcsolatokban is érvényes. Gondoljunk pl. arra, hogy az AIDS teljes népeket tizedel meg Afrikában.” (238.o.)

Az érsek a Buenos Aires-i zsinagógában vendégként meggyújtja az egyik gyertyát

A kiadvány nyilvánvalóan sikeres lesz, hiszen a jelenlegi pápa családja, gyermekkora, elhívatása, magánéletének eseményei is megjelennek benne. Bár szívesen olvastam volna egy pergőbb, gördülékenyebb fordítást, biztos vagyok benne, hogy az eredeti spanyol nyelvű szövegnek is megvoltak a hiányosságai, elsősorban az újságírói stílus szempontjából. Nem minden esetlen, kevésbé sikerült párbeszédről tehet a fordító. Mindemellett a szerkesztő még kigyomlálhatott volna néhány felesleges mondatot a szövegből. Más dolga is lett volna. A nagybetűs, szellősen szedett kötetben hemzsegnek az argentin nevek: történelmi, politikai, közéleti figurák, akikről bizony keveset vagy egyenesen semmit sem tudunk. Ennek ellenére csak néhány esetben segít lábjegyzet. Értem a szerkesztői és marketing szándékot: ne zavarjuk az olvasót a folyamatos olvasásban azzal, hogy mindig a lap aljára kelljen tekintenie. Valóban, felesleges lett volna minden egyes név magyarázata, de a megvalósult lábjegyzeteknek minimum a duplájára lett volna szükség. Nem lett volna hiábavaló egy rövid történelmi ismertető sem Argentínáról, mint ahogy Jorge Bergoglio életrajzi adatainak időrendi táblája is segítene az igényesebb olvasónak a beszélgetés egy-egy pontján.

Az Ulpius-ház a rá jellemző gyorsasággal reagált az új pápa megválasztásában rejlő könyves siker lehetőségére. A kötetre valóban van igény, kereslet. Magam is szívesen olvastam, és jó szívvel ajánlom mindenkinek, hiszen Ferenc pápa, aki a II. Vatikáni Zsinat szellemében valóban minden emberben meglátja az üdvözülés lehetőségét, rokonszenvessé tudja magát tenni a nem hívők szemében is. És tulajdonképpen van még idő a kötet egy „okosabb” kiadásának megjelentetésére is.

Francesca Ambrogetti és Sergio Rubin: Ferenc pápa – Beszélgetések Jorge Bergoglióval
Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest 2013.
Fordította: Lattore Ágnes

Kóczián Mária

Nyitókép. Második kép. Harmadik kép. Negyedik kép.

Kapcsolódó cikkeink:

Jezsuita spiritualitás – James Martin SJ könyvéről

Ferenc pápa 2007-ben: “Hagyjátok nyitva az ajtót”

Ferenc pápa: “Szívességet kérek tőletek”