Talita

Ferenc pápa 2007-ben: „Hagyjátok nyitva az ajtót!”

 
A 30 Giorni című lap által közölt 2007-es interjúban Jorge Mario Bergoglio bíboros, akkor még Buenos Aires érseke, kifejti, mit tart fontosnak az Egyház missziójában, miben lát reményt és mit tart a legveszélyesebbnek az Egyház számára. A beszélgetés néhány részletét közöljük.

– Az apostoli buzgóság számomra magvetést jelent. Isten igéjének elhintését. Azt jelenti, hogy átadjuk annak a férfinak és annak a nőnek, akinek szól. Átadjuk az evangélium szépségét, a Jézussal való találkozás csodálatos élményét, a többit pedig a Szentlélekre bízzuk. Azt, hogy a mag kicsírázzon és termést hozzon, az Úr adja, mondja az evangélium.

– Vagyis a küldetést a Szentlélek viszi végbe.

– A régi teológusok a lelket vitorláshoz hasonlították; a Szentlélek a szél, amely a vitorlát fújja és a hajót elindítja, a szél lökései és ereje a Lélek ajándékai. Hajtóereje, kegyelme nélkül nem haladnánk. A Szentlélek teszi lehetővé, hogy behatoljunk Isten misztériumába. Ő óv meg a gnosztikus egyháztól és az önmaga körül forgó egyháztól, amikor a küldetés felé vezet.

– Ez azt is jelenti, hogy felülír minden funkcionalista megoldást, minden felállított tervet és pasztorális rendszert…

– Nem mondtam, hogy a pasztorális rendszerek hasznavehetetlenek. Épp ellenkezőleg. Önmagában minden jó, ami Isten útjain vezet. Papjaimnak szoktam mondani: „Tegyetek meg mindent, amit kell – ismeritek lelkipásztori kötelességeiteket –, végezzétek el a rátok bízott feladatokat, s aztán hagyjátok nyitva az ajtót!” Vallásszociológusaink szerint egy plébánia hatóköre 600 méter sugarú. Buenos Airesben két plébánia között kb. kétezer méter a távolság. Mondtam hát a papoknak: „Ha tudtok, béreljetek egy garázst, és ha találtok egy lelkes világi keresztényt, küldjétek oda! Hadd legyen az ottani emberek között, tartson egy kis katekézist, sőt áldoztassa is meg őket, ha kérik.” Az egyik plébános megkérdezte: „De Atyám, így az emberek nem fognak templomba jönni.” – „Miért – kérdeztem –, most jönnek?” – „Nem” – felelte. Hát akkor?! Önmagunkból kilépni azt is jelenti, hogy kilépünk megrögzött meggyőződéseink körüldeszkázott kertjéből, ha azok akadállyá válhatnak, ha elzárják a horizontot, amely Istené is.

– Ez a világban élő keresztényekre is vonatkozik…

– A klerikalizálásuk probléma. A papok klerikalizálják a világiakat, a világiak pedig kérik, hogy klerikalizáljuk őket… Ez bűnös cinkosság. Gondoljunk arra, hogy maga a keresztség elegendő lehetne. A japán keresztény közösségekre gondolok, akik több mint kétszáz évig fennmaradtak papok nélkül. Amikor a misszionáriusok visszatértek, azt tapasztalták, hogy mind meg vannak keresztelve, egyházilag érvényes házasságban élnek, és halottaik katolikus temetésben részesültek. A hit csorbítatlan maradt a kegyelem ajándékai révén, amelyek örömtelivé tették azoknak a világi keresztényeknek az életét, akik csak a keresztségben részesültek és apostoli küldetésüket csak a keresztség erejéből élték. Mernünk kell egyedül az Ő gyengédségére /…/
Bizonyosságaink fallá válhatnak, börtönné, amely rabságban tartja a Szentlelket. Aki elszigeteli a lelkiismeretét Isten népének útjától, nem ismeri a Szentlélek örömét, amely a reményt élteti. Ez fenyegeti az elszigetelődött lelkiismeretet. /…/

– Mit tegyünk?

– Ne azt nézzük az emberekben, hogy milyennek kellene lenniük, hanem hogy milyenek, és azt lássuk meg, amit kell. Előítéletek és receptek nélkül, viszont nagylelkű nyitottsággal. A sebekről, a gyarlóságról Isten szólt. Engedjük, hogy az Úr beszéljen… Abban a világban, ahol nem tudjuk elérni, hogy számítsanak a szavaink, egyedül az Ő szerető, üdvözítő jelenléte számíthat. Az apostoli lelkesedés megújul, hogy tanúságot tegyen Róla, aki kezdettől fogva szeretett minket.

– Ön szerint mi a legrosszabb, ami az Egyházzal történhet?

– Az, amit De Lubac «lelki elvilágiasodásnak» nevez. Ez a legnagyobb veszély az Egyház számára, számunkra, akik az Egyházhoz tartozunk. De Lubac szerint ez «rosszabb, tragikusabb, mint a szégyenteljes lepra, amely a szabados életű pápák idejében torzította el a hőn szeretett Jegyes arcát». A lelki elvilágiasodás azt jelenti, hogy önmagunkat helyezzük a középpontba. Ezt tapasztalta Jézus a farizeusok között: «ti, akik egymást dicsőítitek».

Forrás: Magyar Kurír