Talita

Férfiak az abortuszról 1. – Sarkosan liberális

Különböző korú, foglalkozású, világnézetű férfiakat kérdeztünk meg az abortuszról. Véleményük nem mindenben egyezik a miénkkel, sőt, olyan is akadt, amelyik gyökeresen más, például az alább olvasható. Mégis fontosnak tartjuk, hogy a különböző álláspontokkal szembesüljünk, mert ezek nagyon is hozzátartoznak a mai magyar közbeszédhez.

Az abortusztabletta-vita kapcsán megint sok a témában megjelenő cikk, vélemény, blogbejegyzés. Úgy látom, az álláspontok leginkább a világnézet mentén különülnek el egymástól. De azokon belül számos véleménykülönbség megtalálható.

A megkeresett férfiaknak a következő kérdéseket tettem fel:
Mi a véleménye magáról az abortuszról? Mi a szerepe az abortuszban a nőnek és férfinak? Kié a felelősség? Mi a tapasztalata: a környezetében élő nők, akik abortuszon estek át, hogyan viszonyulnak ehhez? Jónak tartja a mostani (magyar) törvényt, vagy szigorítani kéne? Hogyan állnak a kérdéshez azok a férfiak, akiknek a partnere abortuszon esett át? – ha esetleg tud ilyen történetről.
Nem mindannyian válaszoltak az összes kérdésre.

Az alábbi, a miénktől teljesen eltérő, sarkosan liberális, tipikus, bár jó szándékú álláspontot terjedelme miatt egy cikkben közöljük. Délután egy újabb cikkben következnek majd a konzervatívabb álláspontok.

Vitára fel!
„Az abortusz nem egy ügy”

Az abortusz nem egy ügy, hanem egy orvosi vívmány, amely lehetővé teszi a nemkívánatos terhesség megszakítását, felszabadítva az embereket a természet által rájuk rótt ok-okzati rendszertől, miszerint, ha lefekszik egymással egy férfi és egy nő, gyerekük születhet. Lévén, hogy az ember már ősidők óta dolgozott ezen a megoldáson, nyugodtan tekinthetjük civilizációs vívmánynak, ugyanúgy, mint az óvszert. Régen a teherbeesett nők áldozatok voltak, akiknek az életük dugába dőlt, ha nem volt mellettük férfi, és tragédia volt a sorsuk, mint Faust Margitjáé.

Az abortusz a férfi és a nő közül értelemszerűen a nőben zajlik, ezért ez a nő dolga. Ha egy picit is feltételezzük, hogy a születendő gyerekhez a férfinak joga van, akkor máris ott vagyunk, hogy a nő egy asszonyállat, aki kihordja a férfi gyerekét, ami éppenséggel nem idegen korunk antifeminista látásmódjától, sem a sötét középkortól. Tovább árnyalja persze a helyzetet, hogy vannak béranyák, akik a nőt mentesítik a kihordástól, így a gazdag nőknek, popsztároknak ugyanúgy van asszonyállatuk, mint a férfiaknak. A szövet-szintű „munkamegosztás” a sejt- és szervátültetések korában egy nagyon szép és humánus vívmány, a béranyaságot viszont csak életmentés céljára engedélyezném, de nem a magzat, hanem a béranya jogai miatt – mert rabszolgasorba taszítja azt, aki kihordja a babát.
„Mintha megerőszakolták volna”

Ha egy férfi azt mondja, hogy nehogy már a nő elvetesse a gyerekét, akkor a nőtől elveszi azt a jogot, hogy attól a férfitól szüljön gyereket, akitől akar vagy szeretne. Amikor megerőszakolnak egy nőt, utána el szokták vetetni a magzatot, amit talán nem kell különösen magyarázni. Fontos viszont belegondolni, hogy ha egy férfi együtt jár egy nővel, és a nő nem akar tőle gyereket, és el akarja vetetni a magzatot, akkor, ha bármi törvény révén rá tudnák venni a nőt, hogy mégis megszülje – mint egy speciális „béranya”, akkor a nő abba a helyzetbe kerülne, mintha megerőszakolták volna.

Érdemes az egész gyerekszülést visszahelyezni a civilizáció vívmányai, az egyenjogúság és a demokratikus jogrendszer (ami a legeslegtöbb államban csak illúzió, átverés) keretrendszerében. A férfi azzal, hogy a spermája bejutott egy nőbe, még nem formálhat jogot semmire, különösen nem arra, hogy rendelkezzen egy másik ember életével, szabadságával. Világos, hogy egy nőt arra rávenni, hogy egy nemkívánatos terhességet kihordjon – erőszak, és a nőt minimum olyan kompenzáció illetné meg, mint egy alaposan megfizetett béranyát. De ez ingoványos talajra viszi az egész kérdést.

Normális esetben a férfi olyan nőtől akarjon gyereket, aki szerelmes belé. Ne pénzzel, erőszakkal, állami támogatással, morális vagy egyéb ráhatással vegye rá, hogy kihordja a gyereküket, hanem szeretettel. Ha pedig ez nem sikerült, fogadja el, hogy a nő nem akar tőle gyereket. Ugyanúgy el kell fogadnia, mint azt, amikor egy nő visszautasítja a szerelmét. Mellesleg egy férfinak sokkal többször lehet gyereke, mint egy nőnek. Fizikailag egy hónapon belül akár 30 nőt is teherbe ejthet, míg egy nő egész élete során mindössze néhány abortuszt „engedhet meg” magának. Amikor abortál egy terhességet – a saját gyermekéről mond le, amivel kapcsolatban kötelességünk elfogadni, hogy ez a legnagyobb áldozat egy nőtől. Nincs jogunk elvitatni tőle az abortusz jogát. Mert nyilván van más a mérleg másik serpenyőjében, ami miatt megerőszakolja saját magát, és megszakítja a terhességet, lemondva arról, ami számára garantáltan a legeslegnagyobb dolog, ami csak elképzelhető az életben. És nem mondhatjuk azt, hogy „még éretlen, és nem tudja, mit csinál” – az embernek joga kell, hogy legyen éretlennek lenni, joga kell, hogy legyen rendelkeznie az életével, máskülönben egy asszonyállatot csinálunk belőle.
„Az a test az ő teste”

Hogy milyen egy lány számára egy abortusz? Nos, itt minden körülmények közt kötelességünk elképzelni a lehető legdurvább pszichés és fizikai kínt. Nem tehetjük meg, hogy úgy tekintjük: valami hülye kiscsaj úgy döntött, hogy megöl egy gyereket. Az a test az ő teste, az az élet az ő élete. Minden körülmények közt a lehető legnagyobb tisztelettel kell tekintenünk az abortuszon átesett nőkre, mert áldozatok, akik két rossz közül még midig a kevésbé rosszat választották, vagy voltak kénytelenek választani. Az abortusz mindig kényszerhelyzet.

Nem ismerem a magyar abortusz-törvényt, de tudom, hogy a konzervatívok állandóan szigorítani akarják. Nem bíznám a mostani kormányra, hogy eldöntse, mi legyen „abortusz ügyben”.
„Rosszfej volt a nő?”

A nő azt mondja a férfinak, hogy terhes, a férfi azt mondja, ó, de hisz ez csodálatos! Mások azok a párok, akik összeházasodtak, és várják a gyereket, és mások azok, akiket meglepetésszerűen ér a terhesség ténye. Az ilyen párok mindig meglepődnek. A férfi azt mondja, gondolják ezt meg alaposan. A nő azt mondja, már meggondolta, és szeretné a gyereket. A férfi elkezdi mondani, hogy de akkor minden megváltozik, stb. stb. A nő azt mondja, végül is belefér, egy kis változás nem rossz dolog, egy gyerek meg a világ legtermészetesebb dolga, nem kell felfújni az ügyet. A férfi végül elképzeli az összes élethelyzetet a nővel, majd a nő másnap úgy dönt, hogy mégsem tartja meg a gyereket. Rosszfej volt a nő? A férfi szempontjából nyilván. Mégis, ez egy tipikus pályáztatás volt, udvaroltatás, ha úgy tetszik: a nő megkérte a férfit, hogy mondja el, mi lenne, ha lenne egy gyerekük közösen, a férfi elképzelte, együtt elképzelték, a nő, miután aludt rá egyet, meghozta a döntést. A nő feláldozta élete max. 10 terhességi lehetőségéből az egyiket, a férfi a havi 30 teherbeejtési lehetőségéből elveszített egyet. Ráadásul a nő ekkor még nem is nő volt, hanem csak egy 20 éves lány, még az egyetemet sem végezte el. Később, miután végzett, kb. 5 gyereke született.
„Az élet képes legyen gyökeret verni”

Az egyházak a szeretet jegyében sok mindent mondanak és tesznek, de ezt a szeretet-dolgot érdemes elfelejteni, és csak azt nézni, amit tesznek. Érdemes mindig az ember látni, és nem a rendszert, nem a hatalmat. Egy egyház hatalom, és nem is kicsi.
Abban a pillanatban, hogy egy embert bármilyen szabadságjogától megfosztanak, az ő oldalára kell állnunk, még akkor is, ha a másik oldalon felvonultatnak egy ártatlan gyermeket, aki szeretne megszületni, de a gonosz vagy a fogyasztói életmód sötétjében élő nő nem hagyja, megöli satöbbi, satöbbi. Egy állam esetében pedig ne a „megesett nők” (lányok) terhességét akarják népességnövelő, erőforrás-duzzasztó faktorként kezelni, hanem szervezzék meg az életet, a gazdaságot úgy, hogy az élet képes legyen gyökeret verni. Ha az abortuszt gyilkosságként akarja bárki aposztrofálni, ám legyen, de akkor tekintse az államot irányító kormány, illetve kormányok elégtelen vagy éppenséggel embertelen kormányzása eredményének, ha gyermekek, akik megszülethetnének, végül mégsem születnek meg.

Jósvai Péter (40) filmes újságíró

Összeállította: Kóczián Mária

Kép innen

Korábbi cikkeinkből e témában:

Tabuk nélkül az abortuszról – A magzat is ember?

Túlélte az abortuszt – Gianna Jessen vallomása