Talita

Keresztény női magazin

Férfimunka? Női? És mi a gyerek dolga?

házias
Mit üzenünk gyermekeinknek? A közhiedelemmel ellentétben a Biblia nem diktál megingathatatlan és fix nemi, illetve családi szerepeket.

A keresztények persze minden korban szívesen “desztillálnak” ezzel kapcsolatos konkrét útmutatást a bibliai szövegből, ez azonban problematikus. Mégpedig azért, mert az Ó- és az Újszövetség nem csak isteni, hanem emberi eredetű is, így óhatatlanul magán viseli annak a sokféle kornak, kultúrának, társadalmi alakulatnak a jegyeit, amelyben az adott bibliai szöveg keletkezett. Így aztán a társadalmi, családi és nemi szerepek kérdésében megkerülhetetlen a feladat, hogy az örök érvényűnek felismert teológiai üzenetet, a magunk tökéletlen, tapogatózó módján, megpróbáljuk leválasztani a korhoz kötött hozadéktól. Nyilván a kézi erővel végzett munka korában például egész más volt a jelentősége a két nem munkamegosztása szempontjából annak, hogy a nő a “gyengébb edény”, mint napjainkban, és egészen mást jelentett az is, hogy a nők legyenek “háziasak”. A családi szerepkörökkel kapcsolatos elvárások korról korra változnak: konkrét szerepdefiníciók helyett talán érdemesebb a Szentírás alapján arra törekedni, hogy egy-egy korban vagy társadalomban családon belüli kapcsolatainkat és egymáshoz való hozzáállásunkat a krisztusi indulat, a krisztusi minta vezérelje. Bár a konkrét etikai utasítások tekintetében az apostoli levelek gyakran azt az elvet követik, hogy a keresztények ne keltsenek közfeltűnést túlságosan radikális, a bevettől eltérő viselkedésükkel, az Újszövetségben mégiscsak nagyobb hangsúlyt kap és általános érvénnyel fogalmazódik meg az az igény, hogy a keresztények különbözzenek, a Krisztus indulata legyen bennük és ne szabják magukat e világhoz.

Vagyis meg kell vizsgálnunk a mai világ, a magyar társadalom domináns munkamegosztási szokásait, és mernünk kell keresztényként más modelleket megfogalmaznunk. Én úgy látom, hogy bár vannak ezzel ellentétes tendenciák, társadalmunkat mindmostanáig a privát és a publikus szféra éles szétválása jellemzi, és a női szerepet máig is az otthonléttel, az otthonteremtéssel, a házimunkával, a privát szférával és a gyermekneveléssel hozza összefüggésbe az emberek többsége, a férfi szerepet pedig a pénzkereséssel, a külvilág meghódításával, a publikus szférával asszociálják. Ez a fajta munkamegosztás a 18-19. századtól fogva uralkodott el a nyugati társadalomban, amikor a magánszféra és a közszféra az iparosodás következtében radikálisan szétvált. Régebbi korokban mindenki “otthon” dolgozott (hiszen nem voltak munkahelyek). Gondoljunk például a “derék asszony” híres dicséretére a Példabeszédek 30. fejezetében: egy rátermett és aktív nő képe bontakozik ki, aki kreatív munkát végez (sző és varr), kereskedik és kiváló menedzser. Persze, mindezt “otthonról” és “otthon” teszi, mégsem szenved GYES-betegségben, nem érzi, hogy tehetsége parlagon maradna, ő pedig a játszótéri homokozó mellett üldögélve kimarad mindenből, ami “fontos”. Egészen más társadalomban élt, mint mi, ahol ilyen szavaknak, mint “házimunka”, “háztartásbeli” (ez utóbbit ma a “családmenedzser”-rel helyettesítik) nem volt értelme.

A mai magyar társadalom a sztereotípiák és az elvárások szintjén még mindig nyögi a modernizáció következtében kialakult munkamegosztás nyűgeit. Míg a legtöbb magyar nő munkahelyen dolgozik, a statisztikák szerint még mindig sokkal több házimunkát végez, mint a magyar férfi. Többségünk úgy szocializálódott, hogy hiába mondunk mást, a valóság az, hogy anyáink, nagyanyáink belénk vertek olyan sztereotip szerepelvárásokat, amelyek már réges-rég igazságtalanok, és dupla, sőt, tripla terheket helyeznek a nőkre. Pedig a Bibliában sehol sem olvashatjuk, hogy például a vécépucolás vagy a mosás vagy a kakis pelenka lecserélése kizárólag a nők feladata lenne. (Nem szólva a gyereknevelésről, amely, bár nem nevezhető alantas munkának, mégis nagyrészt a nőkre hárul.) Ha a mai férfi krisztusi indulattal kíván élni a családban, akkor meg kell tanulnia neki is szolgálnia a többi családtagot, akár “alantas” munkák végzése révén is (tudvalevő, hogy amikor Krisztus megmosta tanítványai lábát, a legalantasabb rabszolgamunkát végezte el). Ha a férfi úgy szereti a feleségét, mint Krisztus az övéit, vagyis úgy szereti, mint a saját testét, mint önmagát (Ef 5,28-29), akkor fontos lesz számára az, hogy felesége kibontakoztathassa tehetségét, és ennek érdekében törekedni fog az igazságos családi munkamegosztásra. Ez nem lesz könnyű, kivált, ha valaki úgy jutott el a felnőttkorig, hogy otthon sohasem hívták fel arra a figyelmét, hogy a háztartás milyen nehéz munkával jár, és hogy abban mindenkinek ki kell vennie a részét.

pic nevtelen1

Éppen ezért kell ügyelni fokozottabban arra, hogy saját gyermekeinkre, fiainkra és lányainkra mi már ne örökítsük át az elavult és nem bibliai sztereotípiákat. Fontos, hogy az igazságos munkamegosztásba, a háztartási munkába fokról fokra, természetesen életkoruknak megfelelő módon, vonjuk be gyermekeinket, a fiúkat is, ne csak a kislányokat. Talán még azt is megkockáztatnám, hogy a bejárónő alkalmazása nem a legszerencsésebb (jóllehet természetesen rengeteg olyan helyzet adódhat, amikor nincs más megoldás, és egy jelentős rétegnek pedig jól jön ez a munkalehetőség), mert nem tükröz valódi krisztusi szellemiséget. Mert hiszen mit üzenünk ezzel gyermekeinknek? Azt, hogy vannak úgynevezett “fontos”, közszereplésre hivatott emberek (mi: apa és anya), akik nem érnek rá eltakarítani maguk után a koszt, és vagytok, ti, gyerekek, akinek az a dolga, hogy tanuljanak és utána jól érezzék magukat, tehát ti sem értek rá, és van olyan ember (a bejárónő), akinek az a dolga, hogy ezt lehetővé tegyék számunkra. Pedig ha egy keresztény táborban, csendes héten működik az, hogy beosztást készítünk, és az “alantas munkákat” együtt végezzük el, akkor miért nem működhet ez egy családban? Elisabeth Elliot amerikai írónő írja, hogy volt egy családi vityillójuk, ahol gyermekkorában sok emlékezetes nyarat töltött. Amikor nyár elején megérkeztek, a két szülő és az öt gyermek együtt nekiállt kitakarítani a nyaralót, kihurcolták az összes szőnyeget kiporolni, súroltak, sikáltak, szellőztettek. Mindenkinek részt kellett venni a közös munkában. El tudom képzelni, hogyan zajlik ez ma egy átlag magyar családban. Megérkeznek: apuci fogja az újságot, leül a verandára, a gyerekek kiözönlenek a kertbe, anyuci pedig nekiáll súrolni.

Ma akaratlanul is arra neveljük a gyerekeinket, főleg a fiúgyermekeket, hogy ami “fontos”, az “kinn” zajlik a világban (a közszférában), ami itthon történik, azon mielőbb túl kell lenni. Nem lenne szabad az itthoni munkákat, az ember biológiai mivoltából adódó feladatokat tehernek, nyűgnek, vagy ami még rosszabb, női munkának tekinteni, amelyektől a “kinti” siker érdekében meg kell szabadulni. Fontos a tanulás, fontos az előrejutás és a siker a “világban”, de legyen fontos az “otthon” is, mégpedig mindenkinek, ne csak a családanyának. Ismerek egy keresztény családot, a házaspárnak van egy fordítóirodája. Otthon dolgoznak: a nap egyik felében egyikük vigyáz a (még nem óvodás) gyerekekre, majd félidőben váltanak. Vannak családbarát munkahelyek is, ahol családosoknak félállásokat, háromnegyed állásokat biztosítanak. Azokat a jelenségeket, tendenciákat kellene erősítenünk, amelyek a mai társadalomban a privát-publikus szakadék áthidalásának irányába mutatnak és lazítják az igazságtalan és elavult sztereotípiákat.

 

Tóth Sára

 


1. kép forrása

A cikk forrása: parokia.hu

Korábbi hasonló cikkeink:

Az anyaság – világnézetek kereszttüzében

Nők a kapuk előtt – a kvótáról

Mit akar, és mit takar a konzervatív feminizmus?

„Férfi az, aki nem teszi jobbá a világot?” – interjú Toplak Zoltánnal


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kereső

Alapítványunk

A Fiatalok, a Nők, az Ember Méltóságáért Alapítvány
Számlaszámunk: 10918001-00000120-06900008
Anyagi támogatást szívesen fogadunk. (Adó 1%-ra sajnos nem vagyunk jogosultak.)

Hírlevél

Add meg az email címedet, majd a megjelenő ablakban írd be az ellenőrző kódot.

Nyilvántartási szám: NAIH-105162