„Gyere a moziba be” – 4 film karácsonyra!
Könnyű klasszikus, nagyon komoly dráma, még komolyabb háborús eposz, könnyebb, de példázatos mese – ebben a sorrendben ajánljuk a filmeket: Sok hűhó semmiért, Az élet fája, Az őrület határán, Az emlékek őre.
Sok hűhó a szerelemért – bárkinek, aki szereti Shakespeare-t
A Sok hűhó semmiért 1993-ban készült angol-amerikai változata számomra a komédia legkiválóbb filmes feldolgozása. A shakespeare-i veretes bölcsességet fergeteges, érzelmes humorral ötvözi, és a színészek játéka is kiváló.
A téma igen egyszerűen összefoglalható: Don Pedro és katonái Itáliában, a messinai palota kertjében és szobáiban pihenik ki a győztes ütközet fáradalmait. És mi mással múlathatnák katonaemberek a békeidőt, ha nem a nők “kergetésével”? Itt azonban úri társaságról van szó, ezért a szerelmi intrikák rendre házassággal végződnek. A történet valódi alakítói azonban az emberi – hol jó szándékú, hol romboló – fondorlatok, amelyek óráról-órára átrajzolják a szereplők helyzetét és sorsuk alakulását. Közben persze sziporkázóan eszes és vidám bölcsességeket hallhatunk, és a kiváló magyarításnak köszönhetően olyan vicces szófordulatokat, amelyeket nem feledhetünk egykönnyen. Történelmi képzetet keltő, de időtlen jelmezekben és díszletek között játszanak a szereplők.
A filmet Kenneth Branagh brit színész rendezte, ő alakítja Benedeket is. Csípős nyelvű vitapartnere, majd szerelme Beatrice, akit Emma Thomson játszik. Mindketten „lubickolnak” szerepükben, süt róluk a vidámság és a “jól érzem magam ebben a szerepben”-érzés. Fiatalságuk (és azóta kimúlt házasságuk) fénykorában készült a film, sugárzó együtt a két ember. Mégsem ők a kedvenceim, hanem a Lasponyát alakító Michael Keaton, akinek a jeleneteit szinte rajongva nézem. Pedig magát a színészt nem kedvelem különösebben (Batmanként kimondottan nem bírtam), de mégis ő a világ legjobb Lasponyája: a bugris, minden lében kanál, ügybuzgó, beképzelt polgárőr.
Egy kis részlet a filmből, kedvcsinálónak, Lasponyával, azaz Michael Keatonnal. (Lívia)
Egy filmrendező két nehéz filmje – Csak felnőtteknek!
Idén karácsonyra egy filmrendezőt ajánlok a Talita-olvasók figyelmébe, Terrence Malick-ot. 2011-ben készült Az élet fája és 1998-as Az őrület határán című mozija az utóbbi idők legmeghatározóbb filmélménye volt számomra. Mindkettő igazi vizuális filozófiai mű, amelyekben a rendező-forgatókönyvíró Malick a “Hol romlottak el a világ dolgai” gondolatát állítja a középpontba.
Életrajzából kiderül, hogy 1973-as debütálása után nem sokkal húsz évre kivonult a pörgő filmiparból, és nem ontotta magából ötpercenként az akciófilmeket. Volt, hogy évekig forgatott, különböző helyszíneken – megigéződve a hely szépségétől, harmóniájától, de volt, hogy két évig vágott egy filmet. A világsztárok pedig mégis sorban álltak nála akár egy kis epizódszerepért is.
E két filmje a kegyelem, az irgalom, a paradicsomi állapotokhoz való visszatérés vágyát hordozza.
„Öcsém, anyám, ők vezettek el a Te kapudhoz…
Az apácák azt tanították, az életnek két útja van: a természet útja és a kegyelem útja.
Nekünk kell eldöntenünk, melyiket követjük…
A kegyelem nem a maga kedvét keresi. Elfogadja, ha megalázzák, elfelejtik, ha megvetik, állja a sértéseket és a támadásokat…
A természet csak a maga hasznát lesi, azt, mit nyerhet a másiktól, s hogyan uralkodhat rajta, nem törődve senkivel. Akkor is talál panaszkodni valót, ha a világ szinte sugárzik körülötte, és mindent eláraszt a szeretet.
A kegyelmet kereső nem érhet rossz véget. Én hű leszek Hozzád, történjen bármi.” (Részlet Az élet fájából)
Az élet fájában szemtanúi lehetünk az Univerzum és benne egy átlagos amerikai család élete párhuzamosságának a születéstől kezdve a megalkuvásokon, a konfliktusokon, a kudarcokon, az összeomlásokon, a megújulásokon, a bocsánatkéréseken, a megbocsátásokon és az elengedéseken át a végig. Vagy az új kezdetig?
Az őrület határán pedig talán a filmtörténet legszebb háborús eposza, amit a húszévnyi hallgatás után készített el Malick.
A páratlan, paradicsomi szépségű kelet-ázsiai természeti képekbe egyszer csak belerondít a második világháború borzalma, a maga részletesen kidolgozott, vérszagú csatajeleneteivel. Egy gyalogos század sorsát követhetjük végig a csendes-óceáni hadszíntéren, a Guadalcanal szigetéért vívott hathónapos elkeseredett csata során, ahogy a katonák napról napra veszítik el bajtársaikat és valóságérzetüket. – A hadjáratban közlegényként részt vett James Jones, az ő regénye alapján készült ez az alkotás.
Azoknak ajánlom ezt a két filmet, akik a nehéz, fájdalmas témákban is megtalálják a karácsonykor mindannyiunk ajtaján ott kopogtató Életet. (Yvette)
Az emlékek őre – Ha kamaszok vannak a családban
Lányom ajánlotta A fiú című regényt Lois Lowrytól. Izgalmas téma, kimódolt megoldások – volt a véleményem a könyv olvasása után. Ezzel együtt terveztem, hogy elolvasom Az emlékek őrét, ami A fiú előzményének számít. És akkor kiderült, hogy ebből a regényből már film is készült 2014-ben!
Miután megnéztem, úgy éreztem, hogy a jellegzetes amerikás fíling és megoldások ellenére kaptam a mozitól, nem is keveset. A történet egy igazán jól sikerült mese, amelynek a kirajzolódó „tanulsága” nagyjából úgy foglalható össze, hogy ha érzelmek vannak, akkor azokkal egy csomagban kapjuk – és adjuk – a jót és a rosszat is. Avagy: nem lehet a világból száműzni a bűnt anélkül, hogy ne száműznénk a szeretetet is, nincs tökéletes világ…
Mindezt jó ötletekkel, szép képekkel, jó színészekkel (többek között Jeff Bridges, Meryl Streep) alkotja meg a stáb (rendezte: Philip Noyce). Igazi karácsonyi családi mozi – ha a legkisebb is legalább 11-12 éves. (Mari)
Kölnei L. – Antalffy Y. – Kóczián M.
Nyitókép (Az emlékek őre). Második kép. Harmadik kép. Negyedik kép. Ötödik kép.
Tavaly ezeket a filmeket ajánlottuk:
Tweet