Talita

Ha Istent nőként is elképzelnénk…

A nők mozgalmának erősödése következtében megingott a férfi lába alatt az ősidők óta szilárdnak vélt talaj: hagyományos férfiúi szerepe csorbát szenvedett. Azt már tudja, hogy férfiasságát nem kényszerítheti rá az új időkre, de még nem sikerült új helyét megtalálnia. Nem tudja elképzelni, hogyan legyen apa, hogyan élje meg nemiségét egy emancipált nő mellett.

Az új évszázadban a férfi nagyobb identitásválsággal küzd, mint a nő, aki már győzelemre vitte első forradalmát, még ha győzelme nem teljes is, és nyilvánvaló, hogy néha a feminista mozgalom is elvetette a sulykot, és nem minden célját tudta maradéktalanul megvalósítani. De az tény, hogy a nő felismerte, mit akar, és harcolt elképzeléseiért. Kivívott sikereit többé már senki sem vitathatja el. Tudatában van, hogy felszabadulásának folyamata elkezdődött.

A férfi szerepe

A férfi ellenben védekező álláspontra helyezkedett. A nők mozgalmának erősödése következtében megingott lába alatt az ősidők óta szilárdnak vélt talaj: hagyományos férfiúi szerepe csorbát szenvedett. Azt már tudja, hogy férfiasságát nem kényszerítheti rá az új időkre, de még nem sikerült új helyét megtalálnia. Nem tudja elképzelni, hogyan legyen apa, hogyan élje meg nemiségét egy emancipált nő mellett. Nem tudja, hogy nőiesebbé kell-e válnia, vagy továbbra is ragaszkodjon megingott férfiúi kiváltságaihoz. A férfiak bizonytalansága az Egyesült Államokban több mint kétszáz nosztalgiaklubot hívott létre. Sok férfi megértette, hogy a körülmények megváltoztak, és nekik is meg kell változniuk. Felismerték, hogy a nő felszabadulásának folyamatát már nehezen állíthatják meg. Néhányan közülük támogatják a női értékek eme újraéledését. Belátják, hogy a férfi is elfojtotta magában nőies oldalát, s ez akadályozta abban, hogy teljesen elfogadja önmagát.

Vannak, akik örülnek a női nem előretörésének, mert meggyőződésük, hogy a történelem jobbá válik, ha a nők jelentősebb szerephez jutnak. Úgy vélik, ha a nő önmaga lehet s kibontakoztathatja kreativitását, a világ is békésebbé, igazságosabbá szelídül, s az agresszió kevésbé lesz jelen a hétköznapokban.

A nő ragyogása? 

Az új férfinak ez a típusa, aki a nővel mint egyenrangú társával együtt kívánja felfedezni a közösen teremtett világot, mentesülhet a nemzedékeket fenyegető válságtól. Az ilyen férfi tiszteli a nő jó tulajdonságait, s vágyik rá, hogy a világ kormányzásában ne csak a férfiak nyerjenek tevékeny szerepet, hanem a nők is. Jól illusztrálják ezt Xavier Vidal-Folch gondolatai:

„A nő ragyogás és élet emberi alakban. Hős, aki nap mint nap tanújelét adja hősiességének. Ő az, aki fényt hoz erre a föld nevű bolygóra. Ha a világot épülethez hasonlítanánk, ő lenne a kő és az agyag, a homok és a mész, a vakolat és a lépcső s a cserép is. Ha tenger, akkor a nő a part ígérete. Gránátalma és olajfa. Hullám, vihar, fuvallat. Harcos amazon, áldott kezű ápoló, szövőnő, cinkos társ. Ő a makkabeus anya, Antigoné, Avilai Teréz és Bovaryné. Ha nő vezeti a hadsereget, egyetlen anya sem veszíti el a fiát, ha a parlamentben elnököl, minden ifjú boldog öregkort él meg.”

A nőnek ez a – már-már idealizált – képe persze csupán akkor válhat valóra, ha csakugyan hisszük, hogy maga Isten nő és anya is, s az isteni hatalom nem kizárólag a férfihoz kötődik, s ha az “istennők” szégyenkezés nélkül visszatérhetnek erre a férfias és elférfiúsított földre.

Isten neme

Különös, hogy éppen egy katolikus pápa, I. János Pál (akinek pápasága csupán néhány hétig tartott) volt az, aki egy általános audiencián, zarándokok ezrei előtt olyan teológiai provokációra ragadtatta magát, mint előtte egyetlen pápa sem: azt állította, hogy Isten amellett, hogy atya, anya, vagyis nő is.

A kérdést oly nagy horderejűnek találták a katolikus igazhitűség szempontjából, hogy maga a Hittani Kongregáció prefektusa, Joseph Ratzinger német bíboros is nyilatkozott. Kijelentette, hogy senkinek, még a pápának sem áll jogában „megváltoztatni Isten nemét”. Volt, aki viccelődött, mondván, hogy Isten mindössze harminchárom napig volt nő, vagyis I. János Pál pontifikátusa alatt.

A pápa, Velence nagy népszerűségnek örvendő pátriárkája, azonban egy olyan véleménynek adott hangot, amely csírájában már fellelhető volt a haladó szellemű katolikus teológiában. Felismerte, hogy Isten atyai, autoritatív, patriarchális tulajdonságokkal felruházott férfiúi modellje letűnőben van. Az ember és Isten közötti kapcsolat nem korlátozható az apa és fia közötti régi sablonra. Isten anyaként, nőként, jegyesként, szerető kedvesként is elképzelhető, mert az ember női vonásainak is hordozója. Ez azonban sok dolgot megváltoztatott. Elsőnek a szigor tűnt problematikusnak.

A nő felszabadulása

Éppen a Biblia fejti ki férfias bátorsággal, az egyik próféta ajkára adva a szavakat, hogy Isten jósága az anyai ragaszkodásnál is csodálatosabb. A próféta felveti a kérdést, vajon elhagyhatja-e anya a gyermekét, majd kifejti: még ha ez megtörténhetne is, Isten akkor sem feledkezik meg rólad (vö. Iz 49,15). Mintha azt mondaná ezzel, hogy Isten még a legjobb anyánál is jobb anya, gyermekei iránt sokkal megértőbb, együttérzőbb, gyöngédebb. Akkor vajon miért fél az egyház attól, hogy Istent a férfiúi sablonok korlátain túl képzelje el, mely sémák szorosan kötődnek az autoritás elvéhez? Miért csak férfiúi vonásokat tulajdonítunk Istennek?

Ha Istent anyaként képzelnénk el, akkor gerinctelen, talán együttérző, de passzív Istenné torzulna, mert olyan tulajdonságokkal ruháznánk fel, mint amilyeneket a férfi kényszerített rá az alacsonyabbrendű lénynek tartott nőre. Ezért, hogy megérthessük az Isten mint anya új hasonlatát, a modern teológiának újra át kell értékelnie a nőiesség jellemzőit, a passzívakat és az aktívakat egyaránt.

Ugyanis miközben a férfi a társadalom szemében tevékeny személyként, tekintéllyel lép fel, s harcosként az élet védelmezőjének szerepében tetszeleg, nem szabad elfeledni, hogy a nő viszont „életet ad”. És mi lehet pozitívabb, aktívabb és teremtőbb szerep, mint megfoganni és világra hozni egy új életet?

Istennek mint anyának és nőnek a teológiája nagyban hozzájárulhat a nő felszabadulásához. Felfedezhetjük általa, hogy a nőiesség nem a passzivitás szinonimája, mint ahogy a férfiasság sem eleve azonos a tevékenységgel. Mindkét adottságban – a férfiasságban és a nőiességben is – léteznek aktív és passzív elemek, melyek kiegészítik egymást, nem pedig ellentétesek. A kizárólag férfiisten csonka Isten volna, tökéletlen, csak a hatalom ízlésének felelne meg, de igencsak távol állna tőle az együttérzés gondolata. Ugyanakkor ez sem kizárólag női erény, hanem minden ember számára nélkülözhetetlen törekvés. Mindig szükségünk van ugyanis arra, hogy elfogadjanak, megértsenek bennünket, s ne csak ítélkezzenek fölöttünk és büntessenek.

A gyöngédség és az anyai gondoskodás nehezen fog isteni jelzővé válni, de nincs visszaút. Ennek szükségessége mélyen áthatja a harmadik világban születő teológiai áramlatokat, hiszen ott már mindenki belefáradt a hatalom logikájára épülő férfias teológiákba, melyek mindig készek elítélni az embereket, s a világ minden igazságtalanságát az eredeti bűnre visszavezetni.

Juan Arias: A harmadik évezred Istene (AGAPE Kiadó 2003.) nyomán

Nyitókép: innen